10. Piszkos Gyönyör

10. Piszkos Gyönyör

A múltat nem lehet elfelejteni, kitörölni. Úgy tenni, mintha nem lenne az életünk meghatározó része. Mert egyszer úgyis utolér minket.

Tudta, hogy egyszer utoléri a múltja, tudta, hogy távol kell magát tartania ettől a férfitől, tudta, de nem tette. Képtelen volt rá. Az érzések a hatalmába kerítették, az ész és a szív csatája pedig eldőlt. A meccset a szív nyerte. De jobb lett volna, ha nem, ha befogja a száját, ha nem beszél, ha a szavak kimondatlanok maradnak. Örökre. Véglegesen. Mert van olyan igazság, amit ki kell mondani, és van olyan, amit jobb kimondatlanul hagyni.

 Enyhe gyertya illat lengte be a szobát, keveredve Ellie vanília parfümjének aromájával. A helységbe behallatszódott, Zayn lágy hangja, ahogy Hannának énekelt egy dalt, hogy minél előbb álomba szenderüljön, ezen kívül, Elena halk motoszkálása törte meg a kissé feszélyező csendet. Nem tudta mit csináljon tehetetlenségében, legszívesebben elmenekült volna, de akkor miért nem tette meg? Hiszen egész eddig ezt csinálta, futott a problémák elől minél messzebb, egyik városból a másikba, míg végül Caorléban kikötött. Az utóbbi egy évben hat, – kisebb – nagyobb – városban telepedett le, hol 2 hónapig, hol néhány hétig, attól függött, mennyire érezte magát biztonságban és milyen messze volt Tőle, Tőlük. Jeremytől és az embereitől. Rengeteg pénzébe és munkájába tellett, de a biztonság a legfontosabb, legalábbis annak érzete, ami talán itt a legnagyobb és meglehet, hogy nem a hely miatt, hanem egy bizonyos személy miatt. Újra felröppent lelki szemei előtt a fekete – kissé felzselézett – hajú férfi émelyítő, mélybarna szempárja és aranyos mosolya, de ahogy mindezek eszébe ötlöttek, gyorsan megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak gondolatai, de nem járt sok sikerrel, Zayn és Vele együtt a múltja még mindig lekötötte. Nagy hiba volt a találkozás kilenc ével ezelőtt, nélküle is éppen elég gond volt, a látogatása után pedig újra minden felborult, mint egy kocka, ami a problémák felötlésével megfordul és eldől az egyik oldalára. Akkor kezdődött csak el igazán az egész és evvel Ellie is tisztában volt, az az egy nap viszont gyökerestül felfordította az életét, még ha egészen mostanáig nem is látták egymást, hála Istennek, jegyezte meg Magában. Erős késztetést érzett, hogy felálljon a kanapéról és kiiszkoljon a hotel szoba ajtaján, a következő busz, hajó vagy bármely más közlekedési eszköz jóvoltából a holnapi napot már egy másik városba kezdje meg új munkahellyel, új emberekkel, de még sem tette. Felébredt a fejében egyszerre Camille, Hanna és Marie arca; tisztában volt vele, hogy Camieval a barátságát nem dobhatja el ilyen könnyen és Marievel már túl jó lett a kapcsolata, ahhoz, hogy mindezt egy busz segítségével elfelejtse, és maga mögött hagyja.

Ahogy tekintete újra és újra végigsiklott a szobán, minden pillanatban egyre több játékot, színes ceruzát, Lego –t és Hanna kedvenc babáját látta és, már biztosra tudta, hogy már nem lenne olyan egyszerű elmenni innen, mint a legtöbb helyről, amit maga mögött hagyott eddigi élete során. Hamarabb kellett volna gondolkodni és időben tovább állni, akkor mindenféle szívfájdalom nélkül itt hagyhattam volna mindent, szitkozódott és beletemette arcát a kezeibe, figyelve rá, hogy ne kenje el sminkjét.

Zayn az ajtóból elmerengve figyelte Elliet, nem tudta mit kezdjen vele, mit mondjon neki, de úgy gondolta nem is neki kellene megmagyarázni valamit, hanem annak a személynek, aki most a kanapéján ül, láthatólag nagyon idegesen és zaklatottan. Könnyű lett volna mi, egy olyan lányt találni, aki zökkenőmentes, teljesen normális múlttal rendelkezik és kevésbé… problémással?! Megrázta a fejét és gondolatban azonnal lekevert magának egy iszonyatosan nagy pofont, ahogy eszébe jutott, hogy tegnap mesélt Ellieről az édesanyjának, a srácoknak, és a kapcsolatukhoz még reményeket is fűzött. Kár, hogy nem is mertem fel előbb, kár, hogy Ő találta meg Hannát és nem más, bánom, hogy mélyebb érzéseket táplálok iránta, mint kellene, sajnálom, mert Hanna kedveli és én is… nagyon. Talán túlságosan is és erre kiderül, hogy nem is olyan tiszta az élete, mint gondolnám, mint bárki ítélni, mert Ő egy piszkos szépség, egy átkozott gyönyörűség, akivel, kilenc évvel ezelőtt terveztem először és utoljára találkozni. Soha a büdös életbe többé, és tessék, most a szobámba – pontosabban a szállodáéba – van, és én még mindig tudni akarom arra a sok kérdésre a választ, de miért is? Mi a jó francért nem küldöm el innen? Sokkal könnyebb lenne minden, én elfelejteném, Hanna is, a többieknek meg megmondanám, hogy nem jött össze ez az egész, ahogy, Laurie – val vagy Nicole – val sem. De Zayn is tudta, hogy ez nem lenne ilyen egyszerű kivitelezni, mint a gondolataiba, mert az előbb említett két nőben volt valamilyen hiba, amiért nem felelt meg neki, pontosabban Hannának, de Ellie maga lenne a tökéletesség és az este folyamán emiatt már legalább százszor elátkozta nem csak a nőt, hanem saját magát is. És tudta: Ő tetszene Melissának is. Mert Melissa valaki olyat képzelt el Zayn mellé a halála után, mint Ellie, olyan gondoskodó, rendes, figyelmes és nem utolsó sorban gyönyörű nőt, aki szereti Hannát és a férfit.

Fürtjei, amik kilenc évvel ezelőtt még szőke színben keretezték arcát, most előre omlottak, ahogy kezeibe tartotta a fejét és Zayn magában meg is jegyezte, hogy ez az árnyalat sokkal jobban áll neki és kevésbé kihívó, mint az előző. El tud rejtőzni és egy teljesen más nőt mutat, egy szerényt és bátortalant, valakit, aki valójában Ő is? Vagy csak Zayn gondolja így? Mélyet sóhajtott és pár percre lehunyta a szemét, amíg megálltak a gondolatai, és kicsit kitisztult a feje az emlékektől és a sok eszmefuttatástól. Mikor kinyitotta, Elliet egy kép előtt pillantotta meg, ami Melissa arcképét ábrázolja a szekrény közepén, egy fakeretbe elhelyezve.

 Lassan odasétált mellé és mosolyogva nézte hol Elliet, hol a fotót. Hasonlóak, de mégis annyira különböznek, jegyezte meg magában és felemelte a keretet, majd végigsimított rajta, mielőtt visszahelyezte a helyére a többi kép mellé.

- Gyönyörű nő volt. – szólalt meg csendesen Ellie és a fényképre szegezte tekintetét.

Sajnálta Zaynt, sajnálta Hannát és mindenkit, akinek fájdalmat okozott a roppant fiatal lány halála, mert nem ezt érdemelte. Ma valahol London előkelő negyedében élnének gyermekekkel körülvéve, hatalmas házban egy kerttel és boldogok lennének, ha Melissa még élne és ezt Zayn is nagyon jól tudta. A férfi mindig nagycsaládot szeretett volna, összeszorult a szíve a szíve a gondolatra, hogy ez megvalósulhatott volna, ha az élet nem ilyen kegyetlen és igazságtalan, hogy elveszi tőle azt a személyt, akiért ölni tudott volna és a világmindenséget jelentette számára.

- Igen, az volt. - nyelt egyet. - De szerintem most menjünk le a partra, jó idő van és szeretnék veled beszélgetni. – nézett rá nyomatékosan mondanivalóját és halvány mosolyt villantott.

Látta a nő bizonytalanságát és félelmét, amiért összeráncolt szemöldökkel nézett újra végig rajta. Ellie lehajtott fejjel állt, miközben ujjait tördelte, valósággal lehetett látni rajta, hogy remeg a teste és nehezen veszi a levegőt, balerina cipőbe bújtatott lábait kémlelte, míg Zayn elé nem lépett, és megfogta a kezét. Ujjaikat összefűzte és Ellie döbbenten figyelte, ahogy kezeik egybeolvadnak, pár pillanatig még levegőt is elfelejtett venni, ha akarta sem tudta volna titkolni, hogy ez a mozdulat egyszerre meglepte, megnyugtatta és rádöbbentette valami olyanra, amit még soha nem érzett. Kötődik a férfihez, szüksége van rá és nem akarja elveszíteni, de aggodalom átjárta, ahogy megint visszagondolt a jó pár évvel elkövetett hibájára, ami az óta is rengeteg éjjelén kísértette, és nem hagyta nyugodni. Büntette, mert hibát követett el, a könnyebb utat választotta, most pedig múltjával együtt a nyomában jár. Örökké kísérti és követi, mindig emlékezteti arra, amit tett, amit követeltek tőle és ő teljesített, a bűntudat mardossa szívét élete végéig.

Kellemes hőmérsékletű homokba fúrta lábait, egy arcába lógó tincset a füle mögé tűrt és pillái alól szégyenlősen felpillantott a férfira, aki áhítattal figyelte, nem tudott betelni vele. Egy angyal, gondolta magában, ahogy hófehér ruhája meglibbent az enyhe szélben, de egy piszkos angyal.

- Gyere, üljünk le!

Ellie egyre feszültebb lett, követte Zaynt egészen a tenger közvetlen partjáig, és ott helyet foglaltak. A nő idegesen karmolta egész karját olyannyira, hogy néhol kibuggyantak az első vércseppek, de nem foglalkozott vele, avval, hogy fizikai fájdalmat okozott testén néhány pillanatig fellélegzett, kevésbé érezte a lelki terheket, amik évek óta mázsás kőként telepednek szívére és lelkiismeretére egyaránt. Zayn újra összefűzte ujjaikat, nem engedte, hogy Ellie bántsa magát, de nem ez volt a fő ok, jól esett neki, hogy keze eltűnik az övében, mosolyogva figyelte és megnyugtatóan körözni kezdett kézfején, miközben arcára pillantott.

- Uhh. Mit szeretnél hallani?

Elena zavarban érezte magát és zaklatottan szegezte tekintetét egy - egy kisebb hullámra, próbálta lenyugtatni magát, de tudta, hogy csak most jön igazán a neheze, a kényes téma, ami kegyesen vagy kegyetlenül eldönt mindent.

- Amennyihez jogom van. Érdekelne pár dolog; a sok hogyan, miért és minek, amire szeretnék választ kapni.

Hosszú percekig ültek a feszélyező csendben, Ellie nem mert megszólalni, még mindig emésztgette Zayn szavait és próbálta eldönteni mennyit mondjon el, de sok tépelődés után sem tudott elhatározásra jutni, kinyitotta a száját, majd újra becsukta.

- Figyelj, Ellie! Nagyon kedvellek és egy intelligens, gyönyörű nőnek tartottalak már kilenc éve is, a véleményem pedig máig nem változott meg. Hanna oda meg vissza van érted és én is el vagyok ragadtatva tőled, sőt, azt hiszem, komolyabb érzelmeket kezdek táplálni irántad, de a múltadról van egy pár gyenge információm. Szeretném, ha megértenéd az én nézőpontomat is, hidd el, hogy nem szeretném erőltetni ezt a témát, mindenesetre nem hinném, hogy más irányba fordulna a kapcsolatunk, ha megosztanál velem valamennyi részletet, mert mindketten kedvelünk és jogom van hozzá, hogy tudjak rólad pár dolgot!

Ellie szeme könnyharmatos lett a félelemtől és a meghatottságtól egyaránt, ajkait összepréselte és megszorította Zayn kezét.

- Annyira sajnálom, Zayn! Én nem akartam ezt az egészet, szeretném, ha tudnád, de muszáj volt!

- Ellie, kezdek megijedni, mond valamit most már!

 Zayn aggódóan nézett a nőre, aki bal kezébe temette fél arcát, majd fölnézett a férfira és meg köszörülte a torkát. Újra megszorította a kezét és gyönyörű orcáján végigszánkázott az első könnycsepp, miközben kimondta az oly’ fájdalmakat szító mondatokat.

- Állapotos voltam. Te voltál a gyermekem apja.

Zayn, ahogy pár hónappal később visszagondolt az eseményekre, rájött, hogy minden ezen az estén kezdődött Ellie váratlan és kissé sokkoló vallomásával, mert lehet, hogy az igazság felszabadít, mégis kínzóan fojtogathat és marcangolhat.