9. Felismertél, ugye?

9. Felismertél, ugye?

 

Gyakran hisszük, hogy a múltban átélt félelmek segítségével megjósolhatjuk azokat az eseményeket, amelyektől a jövőben óvakodnunk kell. E gondolkodásmód eredménye, hogy időnk legnagyobb részét a múlton való rágódással, és a jövő miatti aggódással töltjük, a félelem ártalmas körforgása pedig kevés teret enged a jelenben.

Miután megtapasztaljuk, milyen érzés, ha barátunk van, akivel mindent megbeszélhetünk, akinek kiönthetjük a szívünket, megoszthatjuk a legnagyobb titkainkat, rájövünk, mennyire hiányzott ez az érzés szívünk rejtett zugaiból. Szükségünk van rá, hogy valakinek elmondhassuk félelmeinket, vágyainkat, álmainkat. Legnehezebb a titkaink megosztása, azt hiszem, ehhez kell a legnagyobb bátorság és erő; félünk, hogy elítél minket a múltunk miatt, más szemmel néz ránk, majd folyamatosan napról napra úgy érezzük, egyre messzebb van és szépen lassacskán, de eltűnik az életünkből. Talán ezért nem mondta el Camie eddig önszántából senkinek mik történtek vele? – morfondírozott magában Ellie mosogatás közben. Vagy talán még Camie sem emésztette meg élete történéseit ugyanúgy, ahogy Ellie sem? Nehéz kérdések, kényes válaszok súlyos jelentései. Minden, amiről nehezen beszélünk, ami nyomot hagyott bennünk, amit kitörölni nem tudunk, de enyhíteni igen, és ez a legfontosabb. A titkok, melyeket éveken át őrzünk, mélyen és titokban, mert félünk a következményeitől, azokat kimondani a legnehezebb, de a megkönnyebbülés, amit utána érzünk, felemelő. Halk sóhaj hagyta el Ellie ajkait mielőtt halvány mosolyra húzódtak volna ajkai, úgy érezte felszabadult a titkok fojtogató börtönéből, amik eddig folyamatosan mardosták szívét és annyi év után először újra megtudta, mi is az a szabadság.

Ellie elzárta a csapot, megtörölte kezeit a pulton hagyott törölközőbe és mielőtt kiment a teraszra körbenézett, hogy minden tiszta - e, majd elégedetten elmosolyodott. Kilépett az ajtón, behúzta Maga után és leült egy székre, ebben a pillanatban megszólalt a zsebében a telefonja, morgolódva elővette, de miután meglátta az ismerős névjegyet, rögtön vidámabb lett a kedve és rányomott a Fogadásra. Camie volt az, figyelmeztette Elliet, el ne felejtse, hogy 2 – kor találkoznak a cukrászdában; egy kis beszélgetős délutánt tartanak egy finom sütemény kíséretében. Hogy is gondolhatta Camie, hogy elfelejtette, mikor tegnap a nő külön félretett egy kis pénzt erre a célra, de ezt természetesen a szőkeség nem tudhatta.

Hanna Malik újabb rajzba kezdett bele, egyelőre még nem volt különösebb terve csak vonalakat húzogatott és egyszerűbb motívumokat kreált a fehér lapra, de látszott, hogy gondolatai teljesen máshol járnak, amit Zayn is észrevett, de hiába kérdezgetett, elfogadható választ egyszer sem kapott. Megszokott mozdulattal beletúrt fekete hajába és elmerengve nézte Hannát, nem tudta mit csináljon Vele, így inkább szó nélkül visszafordult és megkeverte a bolognai szószt, megnézte a tésztát és leült lányával szembe az asztalra.

-Hanna! – szólongatta halkan Zayn, de nem figyelt így a kelleténél egy kicsit hangosabban szólította. – Sajnálom, mi a baj? Egész nap meg se szólalsz, és rossz kedved van. Mi történt?

-Anya tudná, anya mindent tudna! – Hanna épp hogy suttogta, de Zayn meghallotta, megfogta a kislány kezét, de ő kirántotta, földhöz vágta a ceruzát és dühösen befutott a szobába.

A férfi hátratolta a széket, előre görnyedt és arcát tehetetlenül a kezeibe temette; a düh és a magatehetetlenség a hatalmába kerítette, tudta, hogy Hanna után kell mennie, de szüksége volt néhány percre, amíg újra visszanyeri Magát az eredeti állapotába. Újra feltörtek benne az emlék. 4 éve mindenegyes nap felpillant az ágya fölött elhelyezett képre, amin Melissa fényképe szerepel. Minden este elmorzsol pár könnycseppet, miközben felidéz egy – egy boldog emléket; nehéz, nehéz megküzdeni a napokkal Nélküle, a hiánya emésztő, és mindezért Zayn saját Magát hibáztatja. Ha korábban felfigyelt volna az árulkodó jelekre, az álmatlanságra, a gyengeségre, ha Melissa elmondja Neki a fájdalmait, lehet, hogy még mindig élne. De ez csak egy feltevés, valószínűleg nem igaz, a felesége nagyon beteg volt, nem tudták már megmenteni az életét, Zayn bármennyi pénzről hadovált, lehetetlen volt, hogy megmentsék a haláltól és ezt Melissa is nagyon jól tudta.

A múlt már mögöttem van, azon képtelen vagyok változtatni, de a jövő előttem van, arra koncentrálok! – határozta el Zayn és bement a szobába, ahol Hanna feküdt az ágyon, szemeit egyetlen képre szegezve. Megállt az ajtókeretnek dőlve, kezeit keresztbe téve és megfigyelte a kislányát, akin jól látszott, hogy újra összetörött, arca pirosas színekben tükröződött és néha könnyek csorogtak le róla, haja szétterül a rózsaszín párnán és Zayn újra meg újra felfedezte benne Melissát, amitől halvány mosoly terült szét arcán. Lefeküdt Hanna mellé, szembe fordította magával és nyugtató ölelésbe vonta a kicsit, akiből kirobbant a sírást; erősen szorította apja pólóját, mintha csak félne, hogy őt is elveszíti. Apró puszikkal hintette be Zayn, Hanna apró arcát és a hátát simogatta, mindaddig, amíg lecsillapodtak a könnyei, ekkor a lány halkan el – elcsukló hangon felszólalt.

-Gondolsz néha anyára?

-Mindennap eszembe jut Kicsim, nekem is nagyon hiányzik, soha nem felejtem el. Csodálatos nő volt édesanyád.

Lenézett Hannára és homlokon puszilta, halványan mosolyogva várta, amíg feltesz egy újabb kérdés, ami pár percen belül be is következett, Zayn pedig meg sem lepődött, valahogy számított rá, szinte már remélte, hogy rákérdez erre is, habár egyszer már régebben megtette.

-Hol van most? Ugye egy szép helyen?

-Gyönyörű helyen van, az angyalokkal együtt figyel minket fentről. Vigyáz ránk.

-A felhőkön csücsül? – kapta fel a fejét Hanna és meglepetten nézett apjára, aki nemlegesen rázta a fejét.

-Annál is magasabban. Most a gyönyörű mosolyával figyel, örökké szeretni fog, ezt ne felejtsd el!

Zayn megvárta, míg Hanna végiggondolja a hallottakat és mindent megemészt, a férfi pedig arra gondolt, hogy holnap elővesz néhány fényképet és Azt a levelet. Az utolsót. De most nem akart ezen elmélkedni, inkább Hanna felé fordult és megkérdezte tőle, hogy elmennek – e a cukrászdába, amire természetesen igen volt a válasz. Mi is lehetett volna? Hanna imádja az édességeket, emlékeztette magát újra Zayn és egy nagy mosoly terült szét az arcán. Pont, mint Melissa, állapította meg, jobbra – balra ingatva a fejét, miközben felkeltek az ágyról és felvették a papucsukat.

Ellie a cukrászdában ült Cami – val. Mindketten málnás tortát kértek egy pohár limonádéval, de elég lassan fogyott, mivel többségében be sem állt a szájuk; megvitattak majdnem mindent, de egyszer csak kényes témához érkeztek. Család, szülők.

-Hol van a családod? – kérdezte csendesen Ellie, de rögtön hozzátette: Nem kell válaszolnod!

Camie az ablakon túli tájra emelte halványkék íriszeit, Ellie pedig tudta, hogy szeretné elmondani, de nehéz belekezdenie, előbb összeszedi a gondolatait, ő pedig türelmesen várt, aztán halkan, kissé vontatott hangon megszólalt Camie, miután körbenézett, és megállapította, hogy senki nem figyel rájuk vagy hallgatja őket.

-Sheffield – ben születtem, ott nőttem fel, imádtam ott élni. Nagycsaládba csöppentem, én voltam a negyedik gyerek, pontosabban az ötödik, mert pár perccel később jöttem világra, mint Denise. Nem éltünk jól, de nem mondhatom, hogy rosszul, apuék mindent megadtak nekünk, összetartó család voltunk, segítettünk egymásnak bármiben. Minden jól ment egészen addig, amíg meg nem ismertem Tomot. A szüleim nem támogatták a kapcsolatunkat, Tom egy gazdag családból származott, apja egy nagymenő cégnél dolgozott, és akkor nagyon furcsának tűnt, de ma már megértem, hogy miért ellenezték mindezt. Tudták, hogy sokat fog dolgozni, nem lesz mellettem annyit, mint az elvárt; ma már tudom, hogy csak jót akartak nekem, próbáltak megvédeni, de én egy makacs, öntörvényű lány voltam és nem foglalkoztam velük.

Camie nagyot kortyolt a hűsítő italból, percekig lehajtott fejjel ült, ebből is gondolta Ellie, hogy még nincs itt vége a sztorinak és igaza is volt.

-A szüleim kitagadtak, a testvéreim elfordultak tőlem, azt mondták, hogy mindaddig ne keressem őket, amíg együtt vagyok Tommal. Nem volt nekik egyáltalán szimpatikus, de én szerelmes voltam belé és nem foglalkoztam a családommal, otthagytam őket és Londonba költöztünk Tommal. Az esküvőmön sem voltak ott, azóta nem is beszéltem velük, azt hiszem, a többit meg már tudod.

Keserű mosoly játszott ajkain, mikor belenézett Ellie szemeibe és bevallotta, hogy hiányoznak neki a szülei, de erős volt, egy könnycseppet sem hullajtott, ez pedig a barna hajú szépséget teljesen megdöbbentette. Most értette csak meg igazán, mennyire erős ez a lány, aki vele szembe ül, és aki pár perce mesélte élete újabb meghatározó részletét.

-Na, ne legyen ilyen gyászos a délután! – nézett Ellie háta mögé Camie és elkezdett kuncogni.

-Oké, oké, de miért nevetsz? – nézett zavartan körbe, és egészen addig nem értette a dolgokat, amíg nem találkozott a tekintete Zayn csokoládébarna szemeivel, de rögtön el is kapta mielőtt bele merült volna.

Hiba. Baj. Gond. Nem szabad mélyebb érzéseket táplálnom iránta! – figyelmeztette magát, mielőtt visszafordult Camihez.

-Most mit csinálsz? Teljesen oda van érted, menj oda hozzájuk, gyerünk már! – noszogatta Cami, de Ellie csak a fejét rázta.

-Nem, nem! Cami, te tudod a legjobban, hogy milyen múltam van, elítélendő, nem helyes! Ráadásul mondtam már, hogy Zayn..

-Ellie! Most figyelj rám! – szólt kemény, és tekintélyt parancsolóan a barátnője. - Ne cseszd el! Ő lehet az egyetlen reményed, ő segíthet neked a problémáid megoldásában és valld be, te is érzel iránta valamit. – Ellie meglepetten nézett, de még mindig az ajkait harapdálta, tisztán látszódott, hogy vacillált. – Hallottam egy- két dolgot Marie – től.

Mélyet sóhajtott, nem tudta mit csináljon, de amikor megpillantotta maga előtt Hanna mosolygós arcát, már mindent tudott. Akarta mindezt, de félt a következményektől.

-Ellie, odajössz hozzánk, kérlek? –Hanna kiskutya szemeket meresztett, íriszei csillogtak, Elliet pedig teljesen elbűvölte a kislány, egyenesen magával ragadta. – Apa is szeretné. – suttogta közelebb hajolva Hanna és lágy kuncogás tört fel belőle, miközben megragadta a nő kezét és gyengéden húzni kezdte.

-Oké. Rendben Hann, egy pillanat és ott is vagyok, csak elköszönök a barátnőmtől. – kacagott Ellie, de Cami csak mosolyogva legyintett, egy menjél már társaságában, amihez hozzá tette, hogy majd hívja fel este… vagy valamikor.

Ó a kis pimasz, szemtelen! Nem fogok lefeküdni Zaynnel, hogy is gondolhatta Camie?!

Félve pillantott Ellie a tizenegyes asztalhoz, valójában kétesek voltak az érzései avval szemben, hogy odaüljön közéjük, feszélyezte Zayn és egyenesen félt tőle… nem is, inkább attól, amit akkor érez, mikor az ő közelében van. Amikor belenézett a szemébe, úgy érezte mindjárt összecsuklik, mert a térdei felmondják a szolgálatot, arról nem is beszélve, amit a hasában érzett, de nem tudott másfelé nézni, a figyelmeztető szavak pillanatok alatt eltűntek, elméjét ellepte a köd. De másodpercek alatt kijózanodott és minden visszatért a régi kerékvágásba. Még soha nem érzett ehhez foghatót, vagyis de, de annak súlyos következményei voltak, amik gyökerestül megváltoztatták az életét, bajba sodorták, de Zayn, ő más… vagyis… nem tudott kiigazodni a saját érzésein sem, teljesen összezavarodott.

-Szia Ellie!

-Helló Zayn!

Zayn féloldalas mosolyra húzta ajkait és alig észrevehetően végigmérte a nőt, aki éppen Hannát hallgatta figyelmesen, talán a Spongya Bob volt a téma vagy egy másik mese? Nem tudta, nem igazán figyelt, csak pár mondatfoszlányt hallott, ameddig gyönyörködött Elenába. Ma is, mint minden nap csodálatosan nézett ki. Egy egyszerű farmersort volt rajta, amibe beletűrte lenge, piszkosfehér színű pólóját, haja pedig ki volt engedve, mint mindig, de mostanában már nem takarta el szépséges arcát, olyan elbűvölően néz ki, gondolta Zayn és szemét le sem tudta róla venni. Ellie is észrevette, hogy figyeli Zayn, de megvárta, hogy befejezze Hanna a mesélés, amire egyre kevésbé tudott koncentrálni, pedig Isten bizony szeretett volna. Kuncogva hallgatta Hannát, aki abban a pillanatban fejezte be mondanivalóját és egy nagy sóhaj szakadt fel a kislányból, ahogy az utolsó szavak is elhagyták a száját és végre vehetett levegőt, amit a nagy izgalomban el is felejtett. Zaynnek volt ideje jobban megvizsgálni a nőt, aki szembe ült vele, és amikor újra belenézett azokba az elragadó égkék íriszekbe, hirtelen elkapta a felismerés és egyenesen arcon csapta. Tudta, hogy ő az, hiába telt már el az utolsó találkozásuk óta majdnem kilenc év, ráismert, nem is értette eddig miért nem jött rá, hogy ő volt az a lány, aki... A gondolatainak szálai összegabalyodtak, hirtelen nem tudta mit csináljon vagy mondjon, de abba biztos volt, hogy beszélnie kell vele, haladéktalanul. Ellie megölelte Hannát és félve nézett Zayn arcára, amiről sütött a döbbenet, tehát felismerte. Ráeszmélt, hogy ki vagyok, tisztában van már vele, avval, amivel én már napok óta, sőt hetek óta. Hanna elment Marie ikreihez, a két rosszcsont fiúhoz és egyedül hagyta kettejüket. Zayn elgondolkozva nézett Ellire, aki az ajkát harapdálta és mereven ült egyhelyben, félt megmoccanni is, zavartan lehajtotta a fejét és az ujjait kezdte el tördelni az ölében.

-Felismertél, ugye? – Ellie hangja vékonyabban hangzott, maga sem ismerte fel; furcsán érezte magát, nem tudta, hogyan fog ezen túl viszonyulni hozzá Zayn. Felemelte a fejét és ránézett, várta, hogy mit válaszol, bár biztos volt benne.

-Igen. - Zayn megköszörülte a torkát és komolyan nézett Elena szemeibe, mielőtt hozzátette –Azt hiszen beszélnünk kell! Kettesben, valami nyugodtabb helyen, nem pedig itt. - nézett körbe a cukrászdába, ahol megint rengeteg ember falatozott vagy éppen italozott.

-Tudom.

Ellie lehajtotta a fejét, haja az arca elé esett, függönyként védve őt, Zayn pedig újra látta benne azt a védtelen és elhagyatott lányt, akit kilenc évvel ezelőtt is.

Elena Walker pedig újra érezte a félelmet, azt, ami végigkísérte a múltja miatt és újra rátört az aggódás, miközben felállt az asztaltól és betolta a széket. Zaynnek egyetlen gondoltat jutott csak eszébe, ahogy újra végignézett Ellien: gyönyörű. De akkor még nem tudta, hogy milyen megdöbbentő információt fog közölni vele, nem sokkal később Elena, olyat, amiről Zaynnek tudnia kellett volna, de a nő soha nem mondhatta el neki, olyat, ami kilenc évig kínozta és gyötörte, amiért örökké bűntudat fogja mardosni szívét.