15. Egy sérülés mindig heget hagy

15. Egy sérülés mindig heget hagy

Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik hagynak a lelkünkben egy fájó lenyomatot. Tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan az élet további folyása - a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek... De mélyen, a lélekben az a seb sosem heged be. Sosem.

A Nap verőfényesen sütött a hosszú part minden szakaszán és ennek köszönhetően rengeteg ember tódult ki a tengerhez, a rideg szállodák monoton, szűk falai közül. Szinte az összes napágyon feküdt minimum egy ember, a napernyők árnyékában vagy épp a tenger kissé hideg, hűsítő vizében megmártózva frissítették fel forró testüket.

Ellie felpillantott a homokból Zaynre, aki az egyik napágyon feküdt. Látta, hogy szemeit mereven egy ponton tartja, arcát keserű félmosoly díszíti és teste alig láthatóan, de megfeszül, tudta mire gondol, megértette mi bántja. Az elvesztés, a hiány. 4 év sok idő, de nem annyira, hogy a lelkében megbúvó határtalan fájdalmat minden részecskéjével ki tudja ölni, egyszerűen nem elég, lehetetlen. Ha az ember valakit tényleg szeret, azt sosem tudja elfeledni, képtelen rá, az elméjében egyre – egyre bukkannak fel emlékképek, melyek eszébe juttatnak néhány Vele együtt megélt pillanatot, pár káprázatos másodpercig még a parfümjének mámoros illatát is érezni vélte ugyanúgy, mint selymes puhasággal megáldott bőrét. A csilingelő, ragyogó hangját és dallamos nevetését még most is hallotta, tapintani vélte szőkésbarna bársonyos haját, de rá kellett jönnie, mindössze a képzelete játszik vele zűrös játékot. Ez már nem a valóság.

A nő halványan elmosolyodott és Hanna mellé guggolt. – Nincs kedved bejönni a tengerbe velem? Dobálgatjuk egy kicsit a labdát, játszunk a vízben. Na, mit szólsz? Csak mi ketten csajok, oké?

Hanna csillogó szemmel, somolyogva nézte Elliet és nagyokat bólogatott, mire az ő arcát is elárasztotta egy őszinte, tiszta szívből jövő mosoly. – Előre mész? Én addig összeszedem a játékokat és rögtön futok is utánad, rendben?

A kislány nevetve elszaladt, néha maga mögött felcsapta a homokot, aminek néhány ember nem igazán örült, de őt ez nem érdekelte, csak futott a rózsaszín fürdőruhájában és nagyokat kacagott. Aranyos volt.

-Magadra hagyunk egy kicsit, gondolkozz nyugodtan és, ha gondolod, majd gyere utánunk! – simított végig mosolyogva Zayn karján, lehúzta magáról a farmershortot és a pólót és összehajtva betette az egyik táskában, hogy a homok még véletlenül se árassza el. A férfi halvány bólintással tudomásul vette a nő szavait, tudta mire van szüksége, hogy most egy kicsit elmerülhessen a Melissa és a régmúlt idők páratlan emlékeiben. Ellie összeszedett néhány játékot, köztük egy nagy, felfújt labdát és elindult Hannához, még egyszer visszapillantott, látta Zayn elmélázó tekintetét, néhol szomorúsággal csillogó szemeit, de nem tehetett semmit és ez valamelyest keserűséggel töltötte el.

-Kapd el! –sikított kacagva a lány és kis kezével izgatottan csapkodta a víz, fodrozódó felszínét. Ellie nevetve próbálta elkapni a labdát, de az enyhe szél másik irányba sodorta és nem sikerült megkaparintania, mosolyogva elmerült a vízbe. Befogta az orrát, szemeit becsukta, felnyomta magát a hűs tenger fogságából és megfogta a pár méterrel arrébb elhelyezkedő gömbölyű játékot, majd kuncogva visszadobta Hannának. Kivette vizes hajából a hajgumit, felhúzta a bal csuklójára és sóhajtva elkezdte piszkálni, miközben a kislányt nézte, aki a parton élvezte a nyirkos homokot, amiből könnyebben épített várakat. Aggódott Zayn miatt, rossz volt így látni őt. Az a megtört fájdalom, amit a szemei csillogása tükrözött és az a bágyadt, keserű félmosoly, ami arcát díszítette őt is megrendítette, nem tudta mit érezhetett, mi történhetett, ami megmutatta újra azt a végtelenül elesett férfit, akit körülbelül 10 perccel ezelőtt látott, szeretett volna a fejébe látni, tudni mi játszódik le néha benne. Mert van egy olyan oldala, amit nem mutat meg, megpróbálja magában korlátozni és határokat szab neki, miközben észre sem veszi, hogy lassan elpusztítja a hallgatással a lelkét. Fokozatosan semmisíti meg magát.

Ijedten szívta be a levegőt és aprót ugrott, amikor Zayn a dereka köré kulcsolta a kezeit, lehunyta a szemét és a vállának dőlt, mikor rájött, hogy ki áll mögötte. A férfi gyengéden megcirógatta a derekát és puszit nyomott a nő nedves hajába, miközben tekintete Hannát pásztázta. A parton ült egy vele, egykorú lánnyal és fiúval. Kacagva együtt építettek valamit a homokból, látta, hogy a két gyermek édesanyja valószínűleg megkérdezte Hannától, hogy hol vannak a szülei és ő mosolyogva mutatott az ujjacskájával, pár méterrel odébb, ahol ketten álltak. Mosolyogva intettek egymásnak, leült a gyermekek mellé az anyuka is és négyen folytatták az építést.

-Jól vagy? – suttogta Elena és újra végigsimított Zayn kezén. Érezte, hogy az ölelő karjai szorosabban fonódnak köré, közelebb húzta testéhez és a nő kinyitotta a szemét, felnézett rá. Aggódó tekintettel pillantott a férfire, aki mosolyogva puszit adott az arcára és távolba pillantott, megköszörülte a torkát – Igen – sóhajtott - köszönöm Ellie. Mindent. A nő halványan somolyogva megrázta a fejét és ő is belemerült a partszakasz páratlan látványába. Annyi mindent szeretett volna kérdezni, mondani, de nem tett semmit, csak csendesen összekulcsolta derekán pihenő ujjaikat és gyengéden megszorította.

 - Apa – sikkantatott Hanna és belegázolt a tenger frissítő vízébe - én olyan éééhes vagyok. Drámaian sóhajtott – Ugye te is hallod mennyire korog a gyomrom? Főzzünk valamit és Ellie is jöjjön! – csillant fel a szeme – Igen, légyszi, légyszi gyere te is! – ugrándozott izgatottan és a nő dereka köré kulcsolta a kezeit, arcát aranyosan a hasára hajtotta. Meglepett sóhaj hagyta el Elena ajkait, néhány pillanatig még levegőt is elfelejtett venni, megütközve nézte a kislányt, majd nagy mosoly terült szét arcán és végigsimított a haján

– És kitaláltad már mit főzünk? – kuncogott és kézen fogta Hannát, boldogan nézte, talán mindig is erre vágyott, hogy szeressék, hogy szeretve legyen és ez a kislány, aki most mellette sétált, enyhítette azt a fajta örökké fogságban tartó gondolatod és fájdalmat, hogy néhány éve megölt egy ártatlan életet, talán... Talán most ő is itt lenne, ha minden másképpen alakul volna, de nem így történt és tudta, hogy ezen már képtelenség változtatni. Egyszerűen el kell fogadnunk, ennek így kellett alakulnia, meglehet, hogy ez így volt megírva és mindennek így volt a szerepe, pontosan ezért érdemes magunk mögött hagyni a múltat. Mert az emlékek fakók, nem mindig a teljes igazságot mutatják, mindössze rideg képek, melyek egy – egy alkalommal a felszínre törnek és magával ragadnak, előfordulhat, hogy megcsúfítják a múlt történéseit, vagy épp átírják, amilyenre a tudatalatti szeretné. Vagy talán mi magunk is? Nos, fogalmam sincs, egyet viszont tudok: a múlt már elmúlt, vagy engeded, hogy tovább irányítson, vagy kilépsz belőle és egy olyanná változol, aki te valójában vagy, megmutatva mélyen elrejtett kincseidet.

-Leslei Rogers

- Elena Walker – mutatkozott be a két kisgyerek édesanyjának a nő és Zayn mellé lépett. A férfi a dereka köré kulcsolta a kezét és halvány mosollyal ajándékozta meg Leslie –t.

-Öt – hat évvel ezelőtt lehet, hogy el is ájultam volna, hogyha ilyen közel áll hozzám Zayn Malik. – derült az előttük álló nő, amitől mindkettejük arcán hatalmas vigyor terült szét.

-Csak nem egy volt rajongóval állunk szemben? – kuncogott a férfi Ellie vállára hajtotta a fejét, aki somolyogva hallgatta a beszélgetést. Közelebb húzta magához és látta, hogy Hanna már szedi össze a homokozó készletet.

-Ki mondta, hogy volt? A mai napig hallgatom a gyerekekkel a számaitokat. – nevetett Leslie és hitetlenül ringatta a fejét, hátra lépett és ránézett a három csemetére, akik együtt rakodták a játékokat. – Na, de látom Hanna már kész is, nem is tartalak fel titeket tovább.

Miután elköszöntek, visszamentek a napágyakhoz, és elkezdtek pakolászni. Ellie kibontotta Hanna haját, hogy minél előbb megszáradjon, átöltöztek egy fülkében és kézen fogva siettek vissza Zaynhez, aki már a megtelt táskával várta őket. Összekulcsolták az ujjaikat és a kislány megfogta a nő kezét, Elena látta, hogy Zayn pár pillanatig újra elmerült a gondolataiban, de ezúttal már nem aggódott, ajkai őszinte mosolyra görbültek és tudta, hogy semmi gond nincsen.

-Mit szólnátok, ha rendelnénk inkább egy pizzát és a főzést elhalasztanánk? – nézett kérdőn a tévé előtt ülő lányokra és magához vette a telefonját – úgy sincs itt semmi, nem vásároltam be az elmúlt napokban. Mindketten nagyokat bólogattak, de nem igazán figyeltek Zaynre, izgatottan előredőltek és kitágult pupillákkal nézték a SpongeBob legérdekesebb részét. A férfi halványan somolyogva megrázta a fejét, felhívta az egyik pizzázót, rendelt egy nagy, sajtos – sonkás pizzát és leült Hannáék mellé a kanapéra, hogy ő is belemerüljön a mesébe.

Nagy mosollyal az arcán nézte, ahogy megkönnyebbülten kifújták a levegőt vagy épp nyugtalanul várták a következő jelenetet. És most már tudta, hogy ennek így kellett lennie, a lelkében sose fog teljesen eltűnni a heg, örökké ott marad, de talán ez olyan szép benne: Nem engedi, hogy elfelejtse.

Hisz az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér.