7. Emlékek mélyén

7. Emlékek mélyén

Furcsa, hogy bár nincs jelen, mégis úgy érzem, mintha itt lenne velem. A hiánya olyan éles és intenzív, hogy szinte pótolja Őt.

Evelyn Walker kecses léptekkel sétált ki a házból, és kényelmesen elfoglalta a kert végében elhelyezkedő hintaágyat. Kávéscsészéjét az ajkához emelte és kortyolt pár a forró italból, aminek most rendkívül szükségét lelte. Ma délelőtt igazán nagy forgalmat bonyolítottak le a kisboltba férjével és munkatársaival együtt, nem csoda, hogy teljesen kimerült. A kimondottan meleg nyárra való tekintettel több fogyott az üdítőkből és a rágcsálnivalókból, ráadásul az új szállítmányt is ki kellett pakolni, amit nem lehet kis munkának nevezni. Hátradőlt a hintaágyon, két kezébe fogta az egyre langyosabb csészét és elmerengve bámulta a gyönyörű kertet, ahol virágok sokasága helyezkedett el mindenféle színben és fajtában. Harangvirág, hortenzia, árvácska, liliom, petúnia, szegfű, és természetesen a kedvence, a rózsa is pompázott a nyári melegben, elvarázsolva a birtokot. Elena eltűnése után ebbe lelte lelki békéjét, szinte minden szabadidejét a levegőn töltötte és a növények gondozásába fektette maradék erejét és kínzó bánatát. Több mint kilenc éve nem látta az ő gyönyörű lányát, eltűnt, és soha többé nem hallott róla semmit. Legalábbis nagyon remélte, hogy eltűnt és nem meghalt, amit a rendőrök közöltek vele, miután lezárták a keresést. Egyikre sincs bizonyíték, a fiatal nőt nem találták sem élve, sem halva.

Evelyn négyszer vetélt el, de nem adta fel, orvosokhoz járt, hogy megvalósítsa a legnagyobb álmát: egy csemetét. 1994. április 21. – én pedig megszületett a várva – várt baba és a nő minden fájdalmát elfeledte, mikor először karjában tarthatta és csodálhatta. Emlékei elborították elméjét, szemét szorosan lehunyta, orrnyergét körkörösen masszírozta, nehogy eleredjenek azok a fránya könnycseppek, amik már kilenc hosszú éve kísérik.

Mark Walker a teraszajtóból figyelte feleségét, az ő legerősebb Evelynjét. Szomorú volt, mert nem tudott segíteni neki, pedig ez volt az egyik legnagyobb vágya. Mindkettejüket megviselte Elena hiánya, ami időnkét elemi nagysággal és teherrel sújtott le rájuk. Evelyn minden éjszaka pityeregve hajtja álomra a fejét, bármennyire próbálja ezt titkolni férje előtt, nem tudja. Jártak pszichológushoz, de azon kívül, hogy nem segített annyit, mint amit elvártak, még a lányukra is emlékeztette őket. Elena mindennap szorgalmasan tanult, hogy valamiféle pszichológus legyen belőle, de leginkább gyász – vagy gyermekpszichológia felé hajlott. Mark visszaidézte az együtt töltött idők vidámságát és egy kis mosoly bukkant fel a szája szegletében. Maga előtt látta, ahogy csöppség megteszi az első lépéseit a kandallótól kezdve; vagy amikor labdáztak a házban és levertek egy vázát, amit együtt próbáltak meg összeragasztani, végül elmentek a közeli szupermarketbe és vettek újat egy csokor rózsával, amitől Evelyn szíve is meglágyult. Az esti mesék és imák, amit mindig hárman mondtak el; a fogócskák; a fáramászások; és a közös nyaralások. Hosszú idő telt már el azóta, hogy utoljára látta lányát, és ez megviselte őt is, de főleg Evelynt. Egyszer rajtakapta, ahogy a fürdőszoba tükör előtt áll zokogva, markában nagy hatóerejű gyógyszerekkel, viszont meg tudta akadályozni ezek lenyelésében, még mielőtt nagyobb tragédia lett volna. Féltette és szinte minden pillanatba a sarkában volt, nem hagyta, hogy őrültséget csináljon, mert nagyon szerette. Nem tudta mit kezdene az életével, ha őt is elvennék tőle, az megadná a végső döfés, annak jeléül, hogy neki sincs már helye a földön. Evelyn szentül hitte, hogy Elena él, amit eleinte Mark is, de az idő múlásával reményei elkezdtek szertefoszlani, viszont nem akarta ennél is jobban lelombozni feleségét. Valószínűleg ő is csak saját Magának bizonygatta. Kisétált a kertbe, leült a hintaágyba és ölelő karjaiba vonta feleségét, akiből abban a pillanatban kirobbant a zokogás. Lágyan simogatta hátát és nyugtató szavakat duruzsolt Evelynnek, aki nem tudott megálljt parancsolni elkeseredésének és szívszorító sírdogálásának.

Patricia Malik az ágyon ült rengeteg képeskönyv között és nem tudta hirtelen melyikhez is fogjon hozzá. Doniya és férje nem olyan rég mentek haza a kislányukkal és a kisfiúkkal, Waliyha és a barátja nagyban el vannak merülve a házkeresésben, de a lány megígérte, hogy a délután folyamán még meglátogatja szüleit. Safaa a barátnőivel uszodában van. Zayn és a kislánya Olaszország partjain sütkéreznek, a férje pedig boltba van, ahonnan egyhamar nem jön haza, így elővett pár fotóalbumot és képekkel teli borítékot, hogy elmerengjen a múlt emlékei között. Megunta a vacillálást, így az első keze ügyébe kerülő albumot megfogta és kinyitotta az első oldalon, ahol szép cirádás betűkkel le volt jegyezve: Melissa és Zayn. Elszorult a torka, ahányszor a fiára, a volt feleségére és a kislányukra gondolt; könnyharmatos lett a szeme, amit pár pislogással megoldott. Tegnap dél - felé telefonált utoljára Zaynnel és Hannával, akik a nyarat Caorléban töltik. Telefonálás közben megkönnyebbülés lett úrrá testén, olyasmi, amit már négy éve nem érzett. Zayn lassan, de biztosan kiheveri Melissa elvesztését, ezt betudta annak is, hogy halála előtt volt egy kicsiny ideje felkészülni rá, már ha ez lehetséges. Mindenkit megrázott a szörnyű halálhír, Zaynen kívül talán Waliyha viselte a legnehezebben az elvesztést, ami kettejük testvéri kötelékét még szorosabbra fűzte.

Patricia a következő oldalra lapozott, ahol végre megpillantotta a képeket, melyeken Hanna még nem szerepelt, de rögtön eszébe jutott.

- Ó, a kis Hanna, milyen elbűvölő a napokban készült fotókon, amiket Zayn küldött! – kiáltott fel örömében és egyből felderült boldogságában.

Rég látta már a kislányt ilyen szikrázó mosollyal az ajkain, valósággal hiányzott neki.

- Már megint elkalandoztam! – zsörtölődött magában és minden figyelmét a képekre próbálta összpontosítani, de gondolatai nem hagyták.

Furta az oldalát a kíváncsiság, mi lehet vidámságuk fakasztója, mert Hanna is vidámabban mesélt a napjukról, de betudta a nagy izgalmának, amiért vidámparkba mentek.

Az oldalon Melissa volt Zayn ölében, aki egy nagy puszit nyomott kacagó barátnője orcájára, mire Ő reakcióként aranyosan elpirult. Pár lapot ugrott, amivel hónapokat is lapozott, de a karácsonyi fotóknál újra megállt. Elállt a lélegzete, ezeket még nem is látta. Az Ő fia táncolt a barátnőjével a karácsonyfa előtt, amit ketten díszítettek fel színes gömbökkel és fényekkel, nem tudta ki csinálhatta, de annak az embernek Magában most nagy köszönetet mondott. Még egyet forgatott a könyvbe, de evvel egy időben nyitódott a bejárati ajtó és a lánya hangos kiabálással juttatta tudatára, hogy betartotta az ígéretét és itt van.

- Anya! Hol vagy? – kiabált egy kicsit hangosabban Waliyha, mire Patricia halványan mosolyogva megrázta a fejét.
- A hálószobában vagyok! – Nem akart több kiáltozást, ezért gyorsan válaszolt, mielőtt újra rikoltozni kezdene a lánya.

Waliyha másodperceken belül kivágta az ajtót, de homloka kis ráncba szaladt, mikor meglátta édesanyját rengeteg kép és album között az ágyon. Belépett a szobába, becsukta Maga után a fából készült ajtót és oldalra biccentett fejjel elindult az ágy felé, amit világosbarna takaró díszített. Az ablakon bevilágított a tűző nap, de egyiküket sem zavarta tevékenységeik végzésében. Waliyha felkapott pár albumot és odébb helyezte őket, hogy Ő is kényelmesen elférjen a franciaágyon anyja mellett, aki megállt a nézegetésben és minden figyelmét a lányának szentelte. Pár percig egymásba fonódott a tekintetük, amit a lány, kérdő pillantása szakított meg.

- Eszembe jutott pár emlék, és gondoltam, visszaidézem őket fényképek társaságában.

Wal bólintott, nem tudta mit feleljen. Mikor észrevette Patricia milyen képeket nézeget egy pillanatra elállt a szava és rögtön Maga felé fordította az albumot. Habár az éjjeliszekrényén egy kicsi keretbe a mai napig egy fotó foglalt, helyet szeretett barátnőjéről, megérintette, hogy anyja ezeket a képeket nézi. Mohón futotta át az oldalakat, mikor végzett, óvatosan becsukta, végigsimított a kemény borítású könyvön, de hiába próbálta beszédre bírni száját, torkán akadt a szó, így egy idő után nem is próbálkozott. A következő album után kapott, oldalra fordította, hogy mindkettejük lássa, mit tartalmaz. Ebben már voltak esküvői fotók, míg az előzőbe inkább koncertfotók és közös fényképek jelentek meg.

Waliyha felugrott a helyéről és egy „mindjárt jövök” után kifutott az ajtón. Anyja nem értett semmit, csak furcsán bámult utána, de pár perc múlva visszajött egy laptoppal a kezében, amin bőszen munkálkodott. Elégedett mosoly húzódott ajkaira, mikor megtalálta a megfelelő videót, amit keresett, letette az ágyra a készüléket és egy gombnyomással elindította Zayn és Melissa esküvői kis filmjét.

Lágy zene szólt, Melissa apukája könnyezve, de nagy mosollyal vonult végig lányával a nagytermen, akit végül átadott Zaynnek és már el is tűnt. A férfi büszkén nézett végig gyönyörű jegyesén, akivel pár perc múlva örök hűséget fogadnak, és egybekötik életük hátralevő részét. Miután elmondta a pap a szokásos beszédét, kimondták a boldogító igent és végre összeforrhattak egy érzelmes csókban. Hangos üdvrivalgás tört ki, a jelenlévők jókedvét pedig semmivel sem lehetett volna szegni. A hozzátartozók sírtak örömükben és összeborulva próbálták egymást csitítgatni, amíg kivonult a pár, immár menyasszonyként és a férjként.

Patricia még soha nem volt olyan büszke a fiára, mint akkor, mikor az oltár előtt állt és megcsókolta Melissát. Minden hírnevét felülmúlta az a csodás pillanat, amit soha nem fognak elfelejteni, mert egyszerűen lehetetlen kitörölni egy ilyen ragyogó emléket az elméből. Ez örökké megmarad. Emlékezett rá, hogy Zayn egyáltalán nem tartotta korainak és jól is tette, lehet, hogy később már nem lett volna alkalmuk megtenni egy ilyen jelentős eseményt. Waliya szipogva húzta ki Magát, de pillantása még mindig a befejezett videón időzött. Nem tudott elszakadni a képernyőről; Melissától és Zayntől.

- Annyira hiányzik, anya! El sem tudod képzelni mennyire! – borult hirtelen zokogva édesanyja karjaiba és erősen szorította Magához.

Újra átélte az a gyötrelmes szót, ami Zayn szájából csak még fájdalmasabban hatott. Meghalt.

- Nem! Nem hallhatott meg! Csináljanak már valamit! – tört ki kiabálva Waliyha és Melissa korházi szobájához futott, de nem engedték be.

 Sírva ütögette az orvosokat és ápolónőket, akik az útjába álltak, végül tehetetlenül összeesett. Nem. Nem. Nem. – ismételgette a lány, aki még mindig nem hitte el, hogy többé már nem látja legjobb barátnőjét és bizalmasát. Zayn a falnak dőlve szép, lassan csúszott lefelé, ahogy földet ért kirobbant belőle a zokogás, fejét a térdére hajtotta és legszívesebben tört – zúzott volna, de inkább nem tette. Beletúrt mindkét kezével koromfekete hajába és erősen meghúzta, de a röpke fájdalom, amit érzett, semmi nem volt ahhoz képest, ami a lelkében játszódott akkor le. Elvesztette a nőt, akivel eltervezte a jövőjét, akivel elképzelte magát 60 évesen és ezek az álmok percek alatt romba dőltek a keserves hiányával. Hanna még csak 1 éves, emlékezni sem fog rá! Anya nélkül nő fel a kislányom! Nem tudta mit kezdjen az életével, felesége nélkül, a haláltól egyedül Hanna tartotta vissza semmi más.

Nem akarta elhinni se Zayn, se Waliyha, hogy meghalt számukra talán az egyik legfontosabb személy, soha többet nem látják vagy hallják.

Zaynnek soha nem sikerült megküzdeni egy tragikus démonnal: azzal a bénító fájdalommal és magányosság érzetével, ami akkor tört rá először, mikor megértette, hogy Melissa végleg elment. Soha többé nem látja élőben, soha nem fog válaszolni a felé irányuló kérdésekre, amit minden alkalommal feltesz a sírja mellett mindhiába.

Mert aki meghalt, az örökké elveszett élni a valóságban. Minden más csak élmény és illúzió. A képzeletünk játéka.