Gondolatok

Hűha! Az utolsó bejegyzés óta lassacskán öt év telt el. Alig hiszem el, hogy újra ide írok. Ez a történet nagyon fontos volt egykor az életemben, majd aztán újra azzá vált, amikor rájöttem, hogy gyakorlatilag megjósoltam, hogy mi fog történni a One Directionnel. Feloszlottak 2015 - ben, akár csak az Éjjel a partonban. Néha, ha szembe kerül velem egy cikk, még felidézem a rengeteg emléket, amit ők nyújtottak nekem. De már nem tudok írni. Velük nem. A One Direction meghatározó volt tinédzser koromban, de ahogy minden, úgy ez is egyszer véget ért. Szerettem őket, sőt Niall Horan mai napig a kedvenceim élén van, követem Instagramon és talán, ha egyszer elérhető közelségben lesz, elmegyek egy koncertjére is. Viszont felnőttem. Rájöttem, hogy elképzeléseim nem találkoztak a valósággal, és ma már nagyjából tudom, hogy mit higgyek el és mit ne. Érettebb lettem, és nem, nem csak azért, mert közben leérettségiztem, dolgoztam gyárban/cukrászdában/irodában, hanem mert megtapasztaltam mit is jelent valójában az élet és milyen egy valódi párkapcsolat, egy szakítás és az intimitás. Régebben az elképzeléseimről írtam és a könyvekből merítettem ihletet, ma viszont már a valóságból. Igen, vannak ötleteim egy következő bloghoz, vagy inkább Wattpad sztorihoz, de az határozottan nem fanfiction lesz. Nem lesz benne Niall Horan, Zayn Malik vagy bármilyen híresség főszereplőként, mert nem érezném magaménak, szenvednék vele, épp úgy, ahogy a Csontkollekciókkal szenvedtem, amiből végül nem lett semmi. Nem érzem kudarcnak, sőt ellenkezőleg, büszke vagyok rá, hogy kezdek rátalálni önmagamra. A valóságban élek, nem érzem elszigetelve magamat. Bulizok, tanulok, dolgozok, emberekkel ismerkedem és minden könyvet elolvasok, ami megtetszik. Sokáig nyomás alatt éreztem magam a két bloggal kapcsolatban és ez ma újra visszatért, ezért írom most ezeket a sorokat. Őszintén szólva rengeteg időt elvett az életemből, legfőképp a családomtól ezért hiszek benne, hogy jól döntöttem, hogy végül nem kezdtem bele egy újabb történetbe. Jelenleg is vannak ötleteim, gyakran írok jegyzeteket, előfordul, hogy egész fejezeteket és meg is van annak az esélye, hogy hamarosan posztolok is, de az nagyon valószínű, hogy ezt nem a bloggeren teszem. Szerettem ide írni, szerettem a One Directiont, most viszont eljött az ideje, hogy végleg búcsút mondjak nekik. Ahogy korábban olvashattátok: felnőttem, változott a véleményem. Róluk. A világról. De mindig szeretettel gondolok mindenre, amit tőlük kaptam. Köztük titeket kedves Olvasók.

Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. <3

CSONTKOLLEKCIÓK

Nyitás

2015.12.04., péntek

 



Alaposan rám férne egy kis szabadkozás, ezért most néhány sorban le is írom mi a nagy eltűnésem és hallgatásom oka. Miután 5 teljes fejezetet megírtam a tervezett történetből, rájöttem, hogy talán más oldalról kéne megközelítenem a dolgokat. Így változtattam egy kicsit az írásom stílusán (E/1) és az étkezési zavarok leírásán. A "betegség" egy kis részben saját tapasztalatok alapján jelenik meg, tehát leginkább a saját élményeimet és hibáimat veszem egy csokorba, és mesélem el az ex - modell, Zoe karakterén keresztül. Bizakodom, hogy nem egy sablonos sztori kerekedik belőle, minden esetre én még nem olvastam hasonlót. Remélem ez egy kicsit segíteni fog megtalálni azt az önmagam, aki nem számolgatja titkon időtlen idők óta a kalóriákat.

Úgy érzem, hogy a Csontkollekciók tényleg az én történetem és végre megtaláltam a kiindulási alapot hozzá.

Egy aprócska ízelítő, hogy tudjátok mihez kötni a címet és ne rögtön egy krimi ugorjon be, ha elolvassátok még egyszer. :)

 

 Csontkollekció -
A Victoria's Secret tavaszi - nyári
fehérneműkollekciójának szakmai megnevezése.

Izgatott vagyok, hogy milyen vélemények születnek, addig is, amint kész vagyok egy újabb fejezettel, a Csontkollekciók c. blog Fejezetek menüpontjában találtok belőle néhány soros idézetet.

Csontkollekciók

 

Ui.: Fantasztikusak vagytok! De tényleg! Alig hiszem el, hogy az eltűnésem óta 7 rendszeres olvasóval, 15 közzétett megjegyzéssel és csaknem a kétszeresével, vagyis majdnem 30.000 megjelenítéssel (!!!) bővült a blog, arról nem is beszélve, hogy a napi oldalmegjelenítések száma még mindig 200 és 300 körül alakul, anélkül, hogy bármiféle poszt kikerülne.

Köszönöm, ti vagytok a legjobbak! :)

Írói utószó

Drága Olvasók!

Nagyon sokáig gondolkodtam rajta, hogy mit tudnék írni nektek. Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvasta a blogot és akár még megjegyzést is hagyott a részek alatt, egytől egyig mind hihetetlenül csodálatosak vagytok! Sose tudtam elég jól kifejezni magam ilyen búcsú szövegeknél, se a megjegyzéseiteknél, de szeretném, ha tudnátok, hogy minden tőletek kapott szó, segített abban, hogy folytassam, amibe belekezdtem. Álmomban sem mertem volna elképzelni, hogy ennyi csodálatos emberrel ismerkedek meg és, hogy mindezt mivel érdemeltem ki, arra sose találom meg a választ, de rengeteg hálával tartozom nektek a szeretetért, amit ez alatt a több mint egy év alatt tőletek kaptam!

A történet…

Őszintén nem gondoltam, hogy ennyi ember tetszését elnyeri majd Ellie és Zayn kapcsolata és zűrös élete, leginkább azért, mert sokkal komolyabban érinti az elvesztést, a nemi erőszakot, a banda széthullását és az újrakezdést, mint a legtöbb hasonló témával foglalkozó történet, amit eddig olvashattam. Az ötlet nem is olyan egyedi, mint néhányan írtátok, hisz sokat merítettem a clevelandi emberrablásból, de azt hiszem sikerült végül úgy kerekítenem, hogy mindez kevésbé legyen kivehető. Az elején még csak annyit tudtam, hogy mindketten menekülnek valami elől és így kötnek ki Caorléban, egy olaszországi kisvárosban, ami az én életembe is hatalmas nagy szerepet játszott és pont ezért döntöttem végül a hely mellett.

Néhol túl depressziós lett, néhol túl szerelmes és ezek mellett rengeteg hibát vétettem, de remélem, hogy legközelebb megtalálom azt az arany középutat, amire végül Zayn is rálelt, de addig is nagyon örülök, hogy sikerült a végére érnem és lezárnom az első blogomat. Némelyik résszel tömérdek sokat küszködtem, hogy időre feltegyem, de még így is voltak csúszásaim, amiért iszonyúan szégyellem magam, ezért is ezer bocsánat!

Statisztika…

És akkor néhány adat, amit szeretnék nektek megköszönni, Ti vagytok a legcsodálatosabbak! J

- Terjedelem: Prológus + 50 rész + Epilógus

- 189 közzétett megjegyzés

- 40 rendszeres olvasó

- több mint 37 ezer oldalmegjelenítés

- rengeteg díj – (igyekszem kirakni mindet a közeljövőben J)

- 1 interjú

- 3 kritika

Új történet…

Többen is írtátok, hogy szívesen olvasnátok még tőlem blogot és mivel az én fantáziám is túlteng az ötletektől, ezért nem szeretném itt befejezni az írást. A következő történetem főszerepében Niall áll és egy fiatal modell lány, emellett pedig a Victoria Secret’s, az étkezési zavarok és egy nagyon fontos felhívás, hogy a médiának mekkora hatalma van az emberek felett.

Viszont mielőtt belekezdenék, szeretném megvárni, hogy elkészüljön az oldal kinézete és sikerüljön megírnom néhány fejezetet előre, pont ezért kiveszek egy hosszabb, másfél hónapos szünetet.

Az első részt február 22. – én, vasárnap hozom – ha elkészül a design is. Később ki fogom tenni ide egy bejegyzésben a blog linkjét, addig is még egyszer szeretném megköszönni a rengeteg támogatást, nem tudom elégszer kifejezni, mennyire szeretlek titeket! ♥

Rengeteg sok puszi, Lucy

A BLOG BEFEJEZVE

Epilógus

Epilógus

[Végül a gépen utazó valamennyi ember életét vesztette azon a bizonyos kedd délután bekövetkezett légi katasztrófába. A roncsok közt két túlélőt találtak, de sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy a korházba szállítás követően néhány órával életüket vesztették.

Soha nem derült ki mi okozta 282 fő halálát.

Találgatások folytak róla, néhányan látni véltek egy rakétát és füstfelhőt, majd hallották a hatalmas robajt, de mindezt senki nem bizonyította.]

*

Zayn kétségbeesetten kerülgette a hatalmas tömeget, ami beborította a reptér minden szegletét. Az emberek javarészt még mindig az alig fél órával korábban bejelentett hírek hatása alatt voltak, néhányan keservesen sírtak, míg mások részvéttel teli tekintete lyukat fúrt a hátukba.

- Hé, Zayn – sietett barátja után Louis, nem foglalkozva a felháborodott kiáltásokkal, amik hozzá szóltak. Még csak rájuk se nézett, tekintetével követte Zaynt, aki az információs pulthoz tartott, ahol hosszú, kígyózó sorokba tömörültek az utazók és a rokonok, hátha tudnak bármiféle friss hírrel szolgálni a katasztrófáról – Állj meg! – pólóját markolva húzta hátrébb, mielőtt a fekete hajú srác elsodorhatott volna egy apró, idős párt.

- Nem Louis, hidd el, marhára nem érdekel, hogy kinek rohanok neki, felőlem akár a királynő is lehet, leszarom – szorította össze az állkapcsát. Dühösen lefeszegette magáról a karokat és öles léptekkel a felháborodott várakozók elé tolakodott. Nem ülhetett fel a gépre! Nem veszthette el, de ekkor már tudta, hogy mindhiába. Egy fiatal, 25 év körüli szemüveges hölgy ült a pult mögött, éppen a számítógépen keresett valamit és egy pasashoz beszélt, mielőtt idegesítően nyugodt hangszínnel Zaynhez intézte a szavait – Kérem, fáradjon a sor végére, uram.

- Nézze, Lindsey – olvasta le a kártyájáról a nevét -, a fél életem elvileg azon a kibaszott gépen utazott. Tudnom kell, hogy Elena Walker tényleg felszállt – e a repülőre– préselte ki fogai közt. Sötét szemei és megfeszült vállai félelmet keltettek a nőben, habár próbálta palástolni, az elvékonyodó hangja és kapkodó mozdulatai egyértelműen megmutatták, hogy megijedt Zayntől. – A barátom, úgy próbál fogalmazni – köszörülte meg a torkát Louis, a srác elé tolakodva –, hogy élete szerelme és a gyermekei anyja a hírek szerint a lezuhant gépen ült és mi csak szeretnék meg tudni, hogy ezek nem puszta pletykák – e? – Lous hamiskásan elmosolyodott, míg figyelmeztetően Zaynre pillantott és a pultra könyökölve szétnézett a papírokkal és cetlikkel beborított asztalon. Remélte, hogy szemeivel megtalálja az utas listát, de csak az éppen becsekkoló nő iratai voltak olvashatóak.

Lindsey nehézkesen felsóhajtott, megrázta a fejét és előhúzott a fiókjából néhány összekapcsozott lapot – Az utasok listáját még nem tettük közzé – motyogott rosszallóan, míg tekintetét végigfuttatta a papíron, keresve az E kezdőbetűs neveket – A hölgy felszállt a repülőre – közölte remegő, részvéttel teli hangon, realizálva a helyzet súlyát.

Felszállt a repülőre, ami nem sokkal később lezuhant. Felszállt, mert túlságosan szerette ahhoz Zaynt, hogy még egy percet egy helyen tartózkodjon vele. Nem tudta miképp jutott el az egyik falig, de azt tudta, hogy az elvesztése pillanatában szerette legjobban Elliet. Amikor már túl késő volt a kimondott szavak jóvátételére és a kimondatlanok kiáltására.

Fojtogatónak érezte a fülledt levegőt, az emberek zsivaját és Louis aggodalmas hangját, mindez nem történhetett meg. Csak a reményteljes, bátortalan tekintetét látta maga előtt, mely arra várt, hogy magához húzza és megkérje, hogy soha ne menjen el, de Zayn mégis ellent mondott abban a pillanatban az összeszoruló mellkasának, mely furcsa, már - már fájdalmas dübörgésével előre jelezte az elhibázott döntést.

- Zayn – mormolta Louis, fogalma sem volt mit tegyen, csüggedten leguggolt összetört alakja elé, pont, mint öt évvel ezelőtt, miután barátja karjaiban örökre lehunyta a szemét felesége. Emlékezett a megállíthatatlanul patakzó könnyekre, a görcsösen szorongató ujjakra, de ebben a pillanatban rádöbbent, hogy a legnagyobb kínokat képtelenek vagyunk könnyharmatok formájában felszínre juttatni. Azt hitte, hogy megviselte Melissa halála, de mindaz, ami most lejátszódott az íriszei előtt sokkal fájdalmasabb volt, mint a képek a korház monoton falai között. Meghalt.

- Elvesztettem – motyogta remegve – Elvesztettem, a legjobb dolgot az életembe. Minden az én hibám – zokogott tenyereibe temetve arcát. Lehunyt szemmel maga elé képzelte csillogó, világoskék íriszeit, boldog élettel teli mosolyát és kedves arcát, aminek emlékét soha senki nem tudta tőle elszakítani. Szeretett volna tisztán emlékezni a nevetésére, a csókja édes ízére, de a hangok tompa zúgása egyszeriben elfeledtetett vele mindent. Kétségbeesetten szeretett volna kapaszkodni az emlékeibe, bebizonyítani magának, hogy minderről nem ő tehet, de arcán végigcikázó könnyeivel együtt elbukta a harcot a szíve ellen. Elena volt az élete, és egyetlen kimondatlan szóval mindezt elvesztette.

- Szeretlek Ellie.

- Én is szeretlek – hallotta a lány szavait újra és újra lejátszódni a fejében. Tudta, hogy lehetetlen valakit ennyire szeretni és mégis, bármire képes volt, csak hogy érezhesse a csókját és puha ajkait még egyszeregy egybeolvadni a sajátjával. Kínzóan összeszorult a szíve és fájdalmasan próbált kiszakadni a mellkasából, abban a másodpercben tudta, hogy Ellie nélkül nem tud többé boldog lenni.

 Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag.

- Itt vagyok Zayn, itt vagyok – szorította apró kezei közé a férfi borostás arcát, és mélyen a sötét szemeibe nézve a történések súlya alatt felsírt. – Nem ültem fel a gépre – rázta meg a fejét és halványan felnevetett. – A felszállás előtt ellopták minden iratomat, így nem engedtek föl – zokogva kapta szája elé a kezét és Zayn kétségbeesetten szorította magához vékony derekát, belefúrva arcát kellemes vanília illatot árasztó hajába.  – Azt hittem végleg elvesztettem a legjobb dolgot az életemben– motyogta rekedte hangszínén a szemei nézve. Sós könnyeik vegyültek, míg ajkait Elliére tapasztotta és már rájött…

*

Már rájöttem,
Már láttam a hibákat a Mennybe és a Pokolba
Találkozni fogunk majd a kettő közt
Mindig ott lesz nekünk a föld

Te és én
Nem akarunk olyanok lenni,mint ők
Örökké együtt leszünk
Nem állhat senki se közénk
Még Isten, se az angyalok sem választhatnának el minket
Nem állhat senki se közénk
Oh,Te és én

Somolyogva Ellie füle mögé tűrte a tincseket és homlokát az övének döntötte, míg lágyan suttogva énekelte a You and I sorait. Ez volt a nő kedvence mindközül és habár nem vallotta be, neki is ez a dal jelentette a legtöbbet, mert már tudta, hogy ezentúl semmi sem állhat kettejük közé. A történtek mind a kettejüket megtanították arra, hogy nem fojthatják magukba az érzéseiket, mert az élet minden perce valami meglepetést tartogat számukra.

- Annyira hiányoztál - motyogott szorosan a férfi dereka köré fonva karjait. A srácok sokadik turnéállomásán voltak Olaszországba. Úgy tűnt, hogy a több mint hat éves kihagyás mindinkább fellendítette a banda karrierjét és mindezt mi sem bizonyíthatta jobban, mint hogy a koncertekre már hónapokkal korábban elkelt az összes jegy. Senki nem tudta megállítani őket a sikereikben, lehet, hogy sok minden változott az  XFactor óta, de a One direction még mindig ugyanabból az 5 srácból állt, mint a történtek előtt.

 - Grace – simított végig az álmos csöppség puha arcán, miután kezei közé emelte Hanna – t. Egyiküknek sem volt nehéz megszokni a kialakult helyzetet, bár legnagyobb lánya egy ideig nem volt kibékülve a testvérei születésével, de Zayn és Ellie különösen figyeltek rá, hogy mindegyik gyerekkel egyformán törődjenek. Grace alig néhány perccel követte bátyja, Alex születését és attól függetlenül, hogy ikrek voltak a világító kék íriszeiken kívül nem sok mindenben hasonlítottak. Csókot nyomott gyermekei homlokára és nevetve felnézett a sorban álló Elliere, mielőtt ajkait szenvedélyesen az övére tapasztotta volna és egyik karjával ösztönösen közelebb húzta magához. A lány hátrébb lépve felmosolygott rá – Indulnunk kell, ha még ma oda akarunk érni.

Zayn bólintott és együtt beültették a gyerekülésbe Grace – t és Alex – et, majd ők is elfoglalták a helyüket.

Azon a bizonyos keddi napon, amikor a repülő 282 utassal lezuhant, mindketten rádöbbentek, hogy mennyire törékeny a szerelem. Szükségük voltak a boldogságra, amit csak a másiktól kaphattak meg és aznap este egy hosszú, késő éjszakába nyúló beszélgetés vette kezdetét. Ellie elmondta, hogy mennyi mindent jelentett neki, amikor Zayn 2010 – ben átlépve a szobája ajtaját mindössze rámosolygott és ítélet nélkül megcsókolta. Zayn pedig bevallotta, hogy nem az elhallgatások, hanem leginkább a saját bűntudata szakította el kettejüket, mert ha jobban figyelt volna, észrevehette volna akkor az apró, de annál figyelemkeltőbb jeleket.

Grace nyűgösen felsírt, mire Zayn elvigyorodott és pimaszul megjegyezte – Anyja lánya.

- Hé – csapott a kezére Ellie, nevetve hátrafordult és bedugta a kislánya szájába a rózsaszín cumit. – Már alszanak is - suttogta ellágyulva, néhány percig némán figyelve a gyerekeket, aztán Zayre fordította a tekintetét és egymás szemébe nézve elmosolyodtak. Sötét volt már az égbolt, az utakat egyedül a lámpák és a kocsik fényszórói világították meg és azt kívánták, bárcsak örökké élne ez a pillanat.

- Tudod, hogy nagyon szeretlek – kulcsolta össze Ellie a térdén pihenő ujjaikat. Zayn bólintott és megszorította, soha nem érezte még ennyire jól magát és ezt csak neki köszönhette. Sikerült túllépnie Melissa - n, elfogadta a halálát és mindazt, ami evvel együtt járt; többé már nem akart a múltban élni, egyedül a közös jövőjükre koncentrált, ahogy az a szőke hajú nő is kérte, és tudta, hogy a ma este tökéletes lesz éjjel a parton,

mert meg fogja kérni Ellie kezét.

És ő boldogan igent fog mondani.

Vége

Kedves Olvasók! :)
Nem szeretnék sok mindent hozzáfűzni az epilógushoz, nem sokára hozom az írói utószót, amiben majd mindent leírok. Köszöm a rengeteg támogatást, és amiért ilyen sokáig kitartottatok mellettem, remélem, hogy tetszett nektek a történet.
Egy utolsó nagy kérésem lenne: Nagyon sokat jelentene nekem, hogy mindenki, aki olvasta ezt a részt és a blogot, hagyna nekem néhány sort. Nagyon hálás lennék és sokat jelentene nekem, ha tudnám, hogy mit gondoltok, mi a véleményetek! :)
Még egyszer szeretném megköszönni, amit kaptam tőletek ezalatt a bőven több mint egy év alatt, el sem tudjátok képzelni, mennyire boldoggá tettetek!
Puszi: Lucy xx

50. Katasztrófa

50. Katasztrófa

Zayn megdörzsölte borostás állát és az ajtónak dőlve figyelte Ellie kapkodó mozdulatait. Jobb lesz egy kis távolság, motyogta magában feszülten, mégis úgy érezte, hogy csak saját magát próbálja nyugtatni a hülyeségeivel.

- Mit akarsz Zayn? – csattant fel Ellie és dühösen az ágyra dobta fehér ruháját. Összefonta mellei előtt a karját, szikrázó szemei belemélyedtek a sötétbarnákba és még soha nem érezte magát olyan távol tőle, mint ebben a pillanatban.

- Tényleg el akarsz menni? – sóhajtott Zayn csüggedten. Az utóbbi időben egészen visszazuhant abba az állapotba, amikor biztosat jelentett számára Ellie jelenléte. És ez nem volt jó, kibaszottul nem. Fogalma sem volt, hogyan kezelje a helyzetet, lányok millió voltak belé szerelmesek és könnyűszerrel siklott el felettük, mégis, amikor belenézett a kék íriszekbe, megértette mit jelent a szerelem.

- Nem – fordította a fejét az ablak felé. Látta Hanna – t játszani Louis ikreivel és csak a rajzokra tudott gondolni, amiket neki készített a kislány. Anya. Apa. X - Babák (– ahogy hívta őket.) Hanna. Szüksége van rá, ne léphet ki ilyen egyszerűen az életéből, már egyszer megtette és mindennél jobban megbánta, hogy elmenekült. És most újra megteszi.

Kínos csend fojtogatta mindkettejüket, Zayn tudta, hogy amit tett, az nem helyes, megcsókolni az ex – barátnőjét, amikor Perrie vár rá? Ennek a nyaralásnak nem így kellett volna történnie, meg kellett volna beszélniük a dolgaikat, ehelyett pedig minden összeesett.

- Nem akarok elmenni, de – keserűen felnevetett, mely túlerőltetettnek tűnt – képtelen vagyok tovább veled lenni. – Tenyerével a combjára csapott, ajkai megremegtek és csípőre tett kézzel hátrált pár lépést. – Kimondtam – motyogta nehezen lélegezve.

- Sajnálom Ellie. Azt hittem, ha több időt töltesz velem, rájössz, hogy – habozott, míg beletúrt hajába – hogy az emlékeket szereted, meg azt, hogy törődnek veled, ehelyett csak rontott az egész kialakult helyzeten. – Baromság. A lány megrázta a fejét, tovább kell lépnie, még is ott motoszkált belül egy kérdés a fejében.

- Szerettél te engem igazán valaha is? – kérdezte, mielőtt elkapta az összeszűkült szemekről a tekintetét Tudta, hogy Zayn szerette, mégis, ez sokkal bonyolultabb volt, hogy meglehessen fogalmazni. - Úgy értem – tűrt füle mögé zavartan egy tincset – sokáig olyan érzésem volt, mintha csak szánnál, mert tudtad, hogy van valami, ami elől menekülök. Igazából vonzottak téged a titkaim – vonta meg a vállát beletörődve. Régóta ki szerette volna már mondani, mégis most tudatosult benne, hogy már teljesen mindegy mit tesz, Zayn Perrie mellett marad. Valahol tudta, hogy ennek így kell lennie, Zayn egy stabil nőre vágyott, akivel leélheti drámák és sírás sorozata nélkül a mindennapjait idilli, családi környezetben.

És végre túllépett Melissa -n.

 

- Szerettelek, és ez nem a titkokon vagy a sajnálaton múlt. De fogalmam sincs, hogy minek magyarázkodok neked, rohadt sok mindent tettem érted, hogy jobban érezd magad, de te beteg vagy. – Dühösen kiabált, míg kimondta az egyetlen szót, amit magába kellett volna tartania. Látta a fájdalmas kifejezést, mely kiült az arcára, míg minden összedőlt benne, amit egykor hitt. Végigszántotta nyelvét kicserepesedett ajkain és mérgesen kihúzta zsebéből csörgő telefonját. Perrie. – Bocs – mormolta lenézve apró alakjára. Még soha nem látta ilyen kicsinek, vállai előregörnyedtek, lehajtotta a fejét és remegő ujjaival összehajtogatta fehér ruháját. Bólintott és hagyta, hogy sötét tincsei védőfüggönyt képezzenek arca előtt, míg köhögve próbálta eltüntetni a torkát mardosó kellemetlen érzést. – Basszameg – húzta el feszülten a zöld ikont Zayn és kikerülve az ajtóban álló döbbent Amyt elviharzott a folyosón.

 

 - Nem gondolta komolyan – szólalt meg halkan a lány. Tétován közelebb lépett és kihúzta remegő kezei közül a csipkés anyagot – Megcsinálom – mondta lágyan és Ellie minden ellenkezés nélkül leült az ágyba. Kezeibe temette arcát és mélyet sóhajtott, várva, hogy a hasogató fájdalmat maga mögött hagyhassa. Tudta, hogy a legrosszabb, hogy a szavai igazak voltak, beteg volt, belebetegedett a sok a gyötrelembe, ami őt érte, de mindezt hozzávágni nem volt igazságos Zayntől.  – Köszönöm – nézett hálásan Amyre és saját magát is megijesztette a hangjából hallatszó gyenge rekedtség. – Szerintem őt jobban megviselte a Jeremyvel kapcsolatos dolgok és nehéz elfogadnia a történteket, hogy egyik pillanatról a másik ilyen helyzetbe találja magát.

 - Megpróbáltam vele megbeszélni – Megfogott néhány fürdőruhát ás erőszakosan belegyömöszölte az ágyon pihenő bőröndjébe – Én is – motyogott remegő ajkakkal – én is meg akartam oldani.

- Tudom – simított végig karján Amy. – A legjobb lesz, ha egy kicsit kiszellőzteted a fejed, ezt a néhány ruhát meg én elrakom, jó? – Bíztatóan elmosolyodott és szomorúan a lány után nézett. Arra gondolt, hogyha nem hívja fel annak idején Ellie és menti ki a félelem hálójából, ma ő is ilyen lenne? Beteg?

Tisztességtelen volt vele szemben a szó.

 

A világegyetem egy fertőző betegség. Itt mindenki beteg. Kicsit. Nagyon.

*

Meleg fuvallat simított végig Ellie dühtől kipirult arcán. Igazság szerint magára volt mérges, hogy soha nem fogadott el senkitől segítséget Zaynen kívül és észre sem vette, hogy evvel mennyi terhet pakolt a vállára. Megfogadta, hogyha ma visszatér Londonba, megkeres egy pszichológust – a normálisabb fajtából. Többet foglalkozik a babáival, és ez rögtön határtalan izgalomba kerítette. Lányok lesznek, biztosan. De mindenekelőtt ideje volt tovább lépnie Zaynen, hisz ő már megtette ezt Perrievel.

- Itt vagy Zayn? – A férfi megköszörülte a torkát és halkan elmormolt valami igenhez hasonlót és egész testével Ellie felé fordult, amikor meglátta kilépni az ajtón. Égnek emelte kék íriszeit és halvány, öntudatlan mosoly játszadozott ajkain. Ekkor volt a legszebb – amikor fogalma sem volt róla. Ezt tette őt olyan gyönyörűvé.

Vagy inkább az, hogy milyen szemszögből nézte?

Perrie izgatott hangja szakította ki a merengésből – Alig várom már, hogy találkozzak Hanna – val – sóhajtott, és Zayn maga elé tudta képzelni csillogó, túlontúl lelkes tekintetét.

Perrie biztonságos volt.

De ebben a pillanatban csak le akarta csapni a telefont és eltűnni a világ színéről.

- Nézd, Pezz, szerintem ez nem lesz olyan egyszerű – ujjaival a mellette lévő műanyagasztalon dobolt, fehér monoton színe csak még inkább piszkálta. Egy pillanatig habozott, amikor hallotta a lány halk „Oh” – ját, ami csalódottan kicsúszott ajkai közül – Nem akarlak megbántani, de  Hanna kötődik Elliehez, nagyon is. Sok időt töltenek együtt, főleg, amióta kiderült, hogy testvérei lesznek, és nem szeretném elszakítani tőle, jót tesz neki, hogy van, akit az anyjának hívhat. – Biztos volt benne, hogy Perrie megérti a célzást arra vonatkozóan, hogy a bemutatkozás erről a részről túl korai. Hanna tudta, hogy már nincsenek együtt, okos lány volt ő, észrevette az egyértelmű jeleket, de vagy nem foglalkozott vele, vagy nem akart foglalkozni vele.

- Anya? – kérdezte kétkedve Perrie – De hát nem is az anyukája – tette hozzá élesen.

- De hát nem is ismeri az anyukáját – válaszolt szkeptikusan Zayn – Alig volt egy éves, nem is emlékszik rá – folytatta nyugodtan és intett Liam – nek, aki a medence környékén sétált kislányával, Lizzyvel.

- Oké – sóhajtott halkan a lány – Akkor áll még az a randi?

- Amint visszamegyünk Londonba – mosolyodott el ő is végül, térdére könyökölt és kezével megtámasztotta állát – Mennem kell, este még beszélünk – köszönt el és az idegesítően fehér asztalra helyezte telefonját. Perrie mellett ő is biztosnak tudhatta magát, de ekkor még elképzelni sem tudta, hogy néhány órával később ez mekkora hazugsággá válik. Minden hazugsággá porlad.

De jelen pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy kicsúszik az ujjai közül Ellie. Bűntudatot érzett a szavai miatt és ez megint csak egy volt a sok dolog közül, amit ki nem állhatott. Nem kellett volna hozzá vágnia, hogy beteg, meggondolatlan volt, egyszerűen csak felidegesítették Ellie mondatai, hiába tudta, hogy ez nem mentség semmire.

Távolról figyelte, amint kihúzta lábait a vízből és egy papucsba bújva lassan visszasétált a szobába. Összepréselte ajkait és leszegett fejjel nyitotta ki az ajtót, hogy néhány perccel később Amyvel együtt kiléphessen rajta. A zöld szemű lány meleg ölelésébe vonta Ellie, szorosan körülölte a derekát, amivel megpróbálta kifejezni minden háláját, még ha tudta, hogy mindehhez egy élet is lehetetlen. Utoljára egymásra mosolyogtak, aztán kisvártatva megfordult és maga után húzva bőröndjét, elnyelte az emberek sűrű áradata.

Nem köszöntek el, így is tudták, hogy a kapcsolatukkal együtt egy újabb fejezet lezárult az életükbe.

De Zayn örökké emlékezett arra a pillanatra, amikor Ellie mosolyogva visszafordult, bátortalanul füle mögé tűrt egy tincset és reményteljes tekintete összefonódott az övével. Remélte, hogy a lány is hasonlót lát megcsillanni az ő íriszeibe, csak, hogy tudja...

 

ő az élet leggyönyörűbb betegsége.

*

A legfrissebb hírek következnek!

A bemondónő zaklatottan megigazította elegáns blúzának gallérját és apró sóhaj szökött ki ajkain, mintha csak figyelmeztetést intézne az érdeklődők felé, miképp nem fog jó hírrel szolgálni. Igaz volt. Újra a papírjára pillantott, aztán nehézkesen belekezdett a valaha volt egyik legnagyobb szerencsétlenségbe.

Katasztrófa történt!

Kedd délután, helyi idő szerint 13:57 – kor tengerbe zuhant egy utasszállító nem sokkal a felszállás után! A gép Teneriféről indult Londonba, fedélzetén 273 utassal, köztük 9 fős személyzettel, amikor eddig tisztázatlan okokból a gép irányíthatatlanná vált és az Atlanti óceánba zuhant. Kizárt, hogy a túlélte valaki a szerencsétlenséget, mondta el egy szakértő híradónknak, aki közölte, semmi esély rá, hogy a mentőcsapatok a roncsok közt túlélőt találjanak. Habár a légitársaság még nem tette közzé a lezuhant repülőgép utasainak listáját, egyes jelentések szerint a gépen utazott az egykor híres britt – ír banda, a One direction egyik tagjának barátnője (?), Elena Walker. 

25 éves nő néhány hónapos terhes volt, Zayn Malik gyermekeit hordta szíve alatt, amikor váratlanul bekövetkezett a katasztrófa.

Amint bővebb információnk vannak a szerencsétlenségről és az utasokról, tájékoztatjuk Önöket!

 

49. Jelentéktelen

49. Jelentéktelen

Ellie zihálva felsikított a hideg víztől és vacogva megrázta fejét. Tincsei az arcára tapadtak és szüksége volt néhány másodpercre, hogy beazonosíthassa, tényleg egy rohadt hideg medencében fagyoskodik.

- Jézus El – kapkodta a levegőt Zayn, beletúrt lelapult hajába és a lány arcán pihentette hatalmas tenyereit. – Mi történik veled? – kétségbeesetten simított végig puha bőrén, míg fejében visszahangzottak az éjszaka csendjébe hasító keserves sikoltásai. Melegséget érzett a szeme környékén és nem akart sírni, mégis végigcikázott borostáján egy könnycsepp és eltűnt a jéghideg vízben. – Mi a franc történik veled? – suttogta aggódva. Kihúzta a medencéből és egy törölközőt terített teste köré, kissé bűntudatosan, amiért ilyen kegyetlen módszert alkalmazott. Hirtelenjében ez tűnt az egyetlen megoldásnak. Leült egy székre és az ölébe vette a remegő lányt, semmi mást nem akart, csak végre megnyugtatni és tudni, hogy mi játszódik le a fejében. – Megijesztesz – beszélt halkan és magához szorította Elliet. Pokrócot terített a válla köré, míg az elgyötört arcát nézte, nem értett semmit.

Ellie instabil volt.

És gyenge, Zayn pedig még soha nem félt ennyire attól, hogy valami hülyeséget csinál és a vágások a kezén és a lábán csak még jobban megerősítették ebben.

- Nem tudom – motyogta csendesen. Üveges tekintete a lustán fodrozódó vizet nézte, kurvára félek. Zayn mellkasának döntötte fejét, szaggatottan lélegzett, keresve gondolatait. - Nem tudom mi ez – nevetett fel keserűen Ellie.

- Én tudom, hogy milyen nehéz túllépni valamin, vagy valakin. De te sosem próbálkozták, sodródtál az árral, és vártad, hogy elfelejts mindent és végül itt ülsz összetörve egy luxusszálloda medencéje mellett. Tényleg ezt akartad? Sosem gondoltál arra, hogy nem a feloldozást kaptad meg, hanem pont az ellentettjét?

- Evvel most mire akarsz kilyukadni? – összeráncolta a homlokát, míg a férfi kifejező tekintetébe fúrta íriszeit és a rádöbbenés félelmetes erejével szakította ki gátjait. Soha, semmit nem tett azért, hogy többé ne legyenek rémálmai. Nem tudta kiűzni a fejéből a képeket, a hangokat, a szavakat, a megaláztatásokat, és feladta a küzdelmet, hisz mindig ezt tette. Ha túl bizonytalan vagy veszélyes volt, amit az élet elé dobott, egyszerűen kikerülte vagy megtántorodott tőle, a könnyebb utat választotta.

- Elolvastad Melissa levelét – a lány bizonytalanul bólintott, ahogy a sorok leperegtek előtte. – Tudod, hogy miért volt olyan nehéz elengedni őt?

Ellie megrázta a fejét – Szerelem? Gyász? Emlékek? Hanna? – suttogta, érezve, hogy a téma ismét mellbe vágja. Meztelen talpát Zayn térdére emelte és lábát kezeivel összekulcsolva pislogott az elmélázó szemekbe. – Nem. Vagyis persze, ott volt mindegyik, de a fő ok a bűntudat volt. Sok, sok bűntudat. Boldog voltam, de folyamatosan gyötört, az egész kapcsolatunk alatt. Az elején a rajongók nehezen viselték, hogy barátnőm van, gyűlölködő üzeneteket küldtek neki, fenyegették, aztán mire hazaértem a turnéról, tudod kit láttam magam előtt?  - Nem – motyogta Ellie. – Hát ez a baj – nevetett fel szomorúan –mert én sem. Amikor megöleltem, úgy éreztem, összetöröm, olyan könnyű volt. Hazudott nekem, azt mondta nincs semmi baja. Nincs semmi bajuk.

 - Sosem vallotta be, hogy anorexiás volt, és amikor én visszatértem hónapok után fáradtan, koncertek sorozatát követően, azt hittem minden rendben lesz. Várt otthon egy hatalmas kék szoba autós meg motoros tapétával, játékok, remények, egy új élet, aztán szertefoszlott minden, amikor bevallotta, hogy meghalt a baba. Ő lett volna az első, nem vettük túl komolyan a teherbeesést, de próbálkoztunk és minden, amit éreztem abban a pillanatban a kék szoba közepén állva, az a hatalmas csalódás volt. Mert a rohadt anorexia miatt halt meg a gyerekünk, aki nem tehetett arról, hogy az apja énekes, az anyja meg folytonos megfelelési kényszerben él.

- Zayn – hunyta le a szemét egy pillanatra, összeszorult a szíve, mikor végre megértette, hogy miért szeretne annyira kisfiút. – Te szeretted Melissa – t, kedvelted Camillet meg Perriet, tényleg, de gondoltál arra valaha, hogy velük akarsz megöregedni? El tudtad volna velük képzelni tíz év múlva az életedet gyerekekkel meg minden egyébbel? – Mélyen belenézett a sötétbarna szempárba, életében sokadszorra arra vágyott, bárcsak visszapörgethetné az időt néhány hónappal korábbra. Sose mondta volna ki a szakítást, ha tisztába lett volna, hogy mennyi fájdalommal és teherrel jár.

Zayn nem válaszolt, úgy érezte, avval minden Melissa – val kapcsolatos elraktározott emléke elveszne, és más értelmet nyerne, szóval csak hagyta, hogy emésszék belülről a szavak és megértse a valódi értelmüket. Mindvégig tudta, hogy a szőke hajú lányban leginkább a mássága és az ártatlansága vonzotta, a tényen kívül, hogy jobbá tette az életét, de a dolgok egy idő után túl komolyra fordultak. – A legbosszantóbb – kuncogott idegesen, realizálva szavai abszurditását – hogy soha nem vesztünk össze annyira, hogy kimondjuk, ami bánt minket.

Ellie óvatosan elmosolyodott, dübörgő szíve megpróbálta átszakítani mellkasát és a felszínre törni, amikor meghallotta a szavait. Zayn végre bevallotta azt, amit már mindenki tudott; hogy a kapcsolatuk Melissa –val már jóval korábban összeomlott, mint azt a férfi gondolta volna. – Na, és Perrie?

- Perrie hatezer kapcsolatot mondott fel értem – kissé kínosan elhúzta a száját a távolba meredve, ráébredve ara, hogy mit tett – Szóval én is feladtam érte egyet.

- Mondd, hogy megérte – kapkodta zihálva a levegőt Ellie. Megszorította a kezét, fogalma sem volt, melyik választ várta volna szívesen, egy kicsit mind a kettőtől szilánkokban hevert volna a szíve. Zayn nem szólalt meg, a telefonjára nézett és a karjaiba véve a lányt bevitte a teraszról a szobába. A tükörbe nézve látta a csalódott arcát, amint a kezeibe temeti és dühösen sóhajt, de érezte, hogy valahol az emlékei mélyén minden széthullik körülötte.

- Mikor fogadod végre el, hogy szeretsz? – ugrott fel az ágyból mérgesen Ellie. – Csak mondd már meg, hogy mikor ébredsz rá, hogy a makacsságoddal nem érsz el semmit? –Zayn zsebre tett kézzel visszafordult az ajtóból, megvonta a vállát, az egész beszélgetés túl abszurd volt ahhoz, hogy megértse mennyi mindent mondott el a lánynak. – Ha majd szeretlek – és megszaporázva lépteit, becsapta maga után hotelszobájának ajtaját. Egy újabb elvesztegetett játszma. Amikor egyet előbbre lépett, két lépéssel hátrébb találta magát és egyre inkább szeretett volna megszabadulni a torkát szorongató gombóctól, hogy felépíthesse fejébe mindazt, ami néhány perc alatt szétesett.

*

Zayn apró mosolyt villantott a fiatal lány felé, aki kiadta az italát és Harry mellé lépve kíváncsian figyelte a medencében lévőket. Mindnyájan itt voltak, a srácok éppen a gyerekekkel játszottak, míg a lányok a pezsgőfürdős résznél pihentek. Ellie a medence szélén feküdt, jobb lábát lustán a vízbe lógatta és ujjait szórakozottan jártatta domborodó hasán, nem foglalkozva a körülötte lévők parázsló tekintetével.

- Tegnap megcsókoltam – köszörülte meg a torkát, miután kortyolt a szivárványszínű alkoholból. Hiba volt, ez tudta, mégis olyannyira összezavarodott, hogy szüksége volt rá, hogy valaki meghallgassa. Harry bólintott és a lány felé nézett, hátratúrta hosszú haját, ami még ennyi év elteltével is göndör volt, bár már kezdett egyenesebb formát felvenni az idő haladtával. – Tudom – mondta, majd hozzátette – Láttuk Liammel, amikor kijöttünk az étteremből. De ne aggódj, ez még nem számít megcsalásnak – intett vigyorogva Alice – nek, aztán elkomolyodva Zaynnek szentelte minden figyelmét.

- Szerinted – motyogott idegesen, utalva barátja előző mondatára. Szarul érezte magát minden oldalról, körül véve magát lányokkal, akik feladták volna minden elvüket, hogy vele lehessenek, pedig Zayn úgy érezte, egyiküket sem érdemli meg. És evvel, valahol a szívük mélyén mindnyájan egyetértettek.

- Tisztáznod kéne végre, hogy mit akarsz – Harry mélyet sóhajtott, Ellie felé bökött fejével, aki copfba kötötte a haját és élvezte, a hogy a Nap meleg sugarai felhevítik világos bőrét. Talajon lévő lábával követte a hangszórókból szóló zene ritmusát és Zayn elmerengett rajta, hogy mennyire összeszedett képet mutat magából a világnak. Ő tudta, hogy belül mennyire szét van esve, hogy magát hibáztatja minden rosszért, ami történt és elszorult a torka, amikor arra gondolt, hogy ő is így érez.  Túl régóta.

Végigsimított a feléjük totyogó Lily fején, akit apja vigyorogva a karjaiba vett és Zayn mosolyogva leguggolt Ellie mellé. – Hello, szépség – vette le róla napszemüvegét. A nő hunyorogva fel nézett rá, kezeivel eltakarta a Napot és kis mosollyal az arcán bólintott. – Azt hiszem, ideje lenne beszélnünk a tegnap estéről is – mondta, mire a srác kényelmetlenül elhúzta a száját. Nem kellett volna megtennie, Perrie otthon várja, hogy bepótolhassák a randijukat, ő pedig egy másik lánnyal csókolózik a háta mögött. – Ez nem csak vele nem volt tisztességes, de veled sem.

- Ha még csak a tisztességről lenne szó – sötétült el Ellie tekintete. – De azt már réges – rég legyűrtem. Az a baj, hogy elképzelni sem tudok, hogy nekem mennyit jelent, ha megcsókolsz, aztán egy szó nélkül egyedül hagysz.

- Sajnálom, oké? Sajnálom, fogalmam sincs miért csókoltalak meg tegnap este, mikor barátnőm van. Nem kellett volna. – Dühösen a térdére csapott, minden beszélgetés arra volt csak jó, hogy egyre idegesebb legyen és konfliktusba kerüljön Ellievel, miközben elképzelni sem tudta, hogy mi lenne a helyes döntés.

A nő kényszeredetten felnevetett és csalódottan megvonta a vállát – Igazából nem tudom miért számítottam másra vagy miért reménykedtem. Te megmondtad, hogy semmi esély rá, de azt hittem többet jelentett neked is. – Szomorúan megfogta a törölközőjét és elfordult tőle; a szeretetet és a gyűlöletet csak egy vékony vonal választja el. De ebben a pillanatban csak utálni tudta mindazért, amit vele tett. Hogy még mélyebbre taszította a mélybe, olyannyira, hogy már csak a tömény sötétséget látta maga előtt.

- Ez csak egy csók volt, Ellie.

- Csak egy csók? Zayn, hallod te egyáltalán, hogy mit beszélsz? – nézett rá hitetlenkedve és megszorította a lépcső korlátját. Nem érdekelte a forró talaj, ez volt az utolsó, amire gondolni tudott abban a pillanatban – Nekem a világot jelentette az a csók, mert úgy éreztem, hogy szeretsz – halkult el a hangja. Gombóc növekedett a torkába, rosszul érezte magát, de képtelen volt még több megaláztatást elviselni. Visszatartotta a könnyeit Zayn előtt, míg elgyötört arcát nézte, amit szúrós borosta keretezett. És ekkor döbbent rá, hogy a férfi pontosan ilyen volt; ha túl közel merészkedtél hozzá, megszúrt.

- Adj egy kis időt, hogy végig tudjam gondolni.

- Nem – rázta meg a fejt csüggedten Ellie – ezen nincs mit végiggondolni. A legközelebbi repülővel visszamegyek Londonba.

Szisztok!:)
El sem hiszitek milyen boldogságot okozott a rengeteg megjegyzést, ami tőletek kaptam! Nem tudok eléggé hálás lenni a támogatásotokért, és amiért még mindig itt vagytok velem! Köszönöm! Remélem, hogy ez a kis átvezető rész - amivel rendesen megszenvedtem - is elnyeri a tetszéseteket. Ígérem a következő sokkal izgalmasabb lesz! :)
Mindenki szeretnék kellemes ünnepeket kívánni és még egyszer megköszönni, hogy ilyen csodálatosak vagytok!
Ölel: Lucy ♥
 

48. Széthullás

48. Széthullás

 

Az ősz ellenére kellemes idő uralkodott Tenerifén. Az Örök Tavasz szigetét a kora délutáni órákban is 24 fokos meleg lengte be, ami furcsa volt London hűvös, csapadékos időjárásához képest.

A nő halványan elmosolyodott és Zayn dereka köré fonta karjait. Érezte a férfi kellemes leheletét a nyakának csapódni, míg sűrűn pislogva tüntette el a könnyeit és ez olyan vívódást keltett benne, amivel már képtelen volt megbirkózni. És őszintén, már belefáradt abba, nem tudta távol tartania magát Zayntől. Nem kellett volna eljönnie ide és ez akkor tudatosult benne igazán, amikor megcsörrent a telefon.

- Ezt fel kell vennem – sóhajtott gondterhelten Zayn a hívó nevére pillantva. Végigszántotta nyelvét ajkain, mindig ez tette, ha idegessé vagy feszültté vált. Ellie bólintott, pontosan tudta, hogy Perrie lesz a vonal másik végén és az utolsó, amit hallani akart, hogy a férfi, akit képtelen volt kiverni a fejéből, egy másik lánnyal beszélgessen.

- Addig elmegyünk Hannával vacsorázni, majd gyere utánunk. – Megigazította haját, majd a tükörből bíztatóan rámosolygott és kilépett az ajtón. Zayn és Perrie a reggel valami apróságon összevesztek és a féltékenység minden oldalról csak tetőzte a dolgaikat. A lehető legjobban próbált kimaradni a kettejük közti vitából, de ez szinte lehetetlenné vált attól függetlenül, hogy ő is oka volt annak. Perrie határozottan nem kedvelte Elliet, de az érzés legalább kölcsönös volt.

Kilépett az ajtón, de még hallotta Zayn nyugtalan szavait, amellyel próbálja megnyugtatni a szőke hajú lányt, bár úgy tűnt nem sok sikerrel. Mélyet sóhaja betöltötte az apró folyosót és Hanna kezét meg fogva kiléptek a szobából.

- Ellie – nézett fel a kislány elnyílt ajkakkal, kissé túlbuzgón – Újra apa szerelme vagy?

A nő megrázta a fejét és idegesen kuncogva megszaporázta a lépteit. Zayn már nem szerette, legalábbis nem úgy, ahogy ő vágyott rá és nem akarta, hogy más is emlékeztesse erre. Zaklatottan a füle mögé tűrte haját és lehajtotta a fejét, míg felmentek a lépcsőn az étterembe. Hatalmas terem volt, bal oldalán hosszan elnyúló terasszal és jobb oldalán svéd asztallal, mögötte rengeteg szakáccsal, akik frissen készítették az ételeket. Megvárták, míg felszabadul egy négyfős asztal és cuccaikat a székre pakolva beálltak a sorba, pontosan Amy és Niall mögé. Nyomasztó volt tudni, hogy ehhez a lányhoz, még ha csekély módon is, de kötődik a múltja. A leszállás óta, vagy is két napja nem találkozott Zayn barátaival és kellemetlenül érezte magát a közelükbe, ez olyan volt, mintha mindennel tisztában lennének, nem csak avval, amit az újságok publikáltak.

- Amy Green – nyújtotta kezét a lány, amit Ellie elfogadott. – Kezdhetnék tiszta lappal? – Zöld szemei csillogtak, míg hátát barátja mellkasának döntötte és ő átkarolta derekát.

- Az csodás lenne – mosolyodott el megkönnyebbülten és kezet rázott Niallel is.

- Hol ültök? – kérdezett rá a fiú. Ellie az asztaluk felé intett és Hanna kezébe adta a palacsintás tányért. Volt valami az ír srácban, ami nyugtatóan hatott rá és emiatt megkönnyebbült, ők fontosak voltak Zayn számára és nem szerette volna, ha fenntartásokkal kezelik. – Odaülhetnétek hozzánk, kinn vagyunk a teraszon és kibaszott szép a kilátás – Elharapta a mondatot és ajkaival játszadozva lenézett a kislányra – Oké, ezt ne mond el apunak, mert mérges lesz Niallre bácsira –mondta tettetett szigorúsággal és a bosszús Amyre vigyorgott.

- Hoppá.

*

Zayn a tükörnek döntötte homlokát, lehunyt szemmel hallgatta Perrie heves szavait. Sosem értette, hogyan képes ennyit beszélni, egy ideig próbált rá koncentrálni, de valahol közép tájt megakadt és képtelen volt tovább figyelni. Ez a lány már csak a szavaival lefárasztotta, semmi egyebet nem kellett tennie.

- Figyelsz rám? – csattant fel Perrie dühösen. A férfi megforgatta a szemeit, majd elmormogott egy igent. Minek kell ezt tovább feszegetni?  Kinyitotta a szemeit és Ellie sminkkészletével kezdett babrálni, amik szétszórtan hevertek az asztalon megérkezésük óta. Levegőben még mindig ott lebegett a vaníliás parfüm illata és az emlékekben úszva le kellett hunynia a szemét, tudva, hogy a lány mennyire szereti őt. Zaynnek másra volt szüksége, ő a nyugalmat kereste, míg az őrület kergette. Ellie gyakorlatilag egy roncs volt, szerette volna megmenteni, de attól tartott, hogy avval ő is bele zuhanna a sötétségbe és ezúttal nem tudna kikecmeregni a mélységből. Segítségre volt szüksége és csak a repülőn döbbent rá, hogy a barátsága egyáltalán nem ad neki elég erőt ahhoz, hogy a gyógyulás útjára térjen, mindinkább úgy látta, egyre rosszabb állapotban van.

Azt hitte, hogy Zayn nem hallja meg a halk szipogását az éjszaka… Összetört a szíve, valaha azt képzelte, hogy van jövője a kapcsolatuknak, család, gyerekek, házasság, de a remények szertefoszlottak, amikor szembetalálta magát egy tucatnyi újságcikkel. És mindezzel megbirkóznia neki is sokkal nehezebb volt, mint azt az elején gondolta volna. Ellienek meghatározó szerepe volt abban, hogy sikerüljön tovább lépnie Melissa halálán, de ezúttal Perriere volt szüksége, hogy megeméssze Elena múltját.

- Nem történt semmi, oké? – Zayn dühösen sziszegett és összeszorította száját, amikor elhaltak a lány szavai. Perrie halkan sóhajtott és bocsánatot kért a kirohanásáért.

- Ott van melletted? – Túl kíváncsi volt, mindig mindenről tudni akart, ami frusztráló volt, mindenkinek volt egy olyan személyes élete, amit nem akart megosztani másokkal. De ezen kívül Zayn tényleg kedvelte, rengeteg szerethető jellemvonása volt, ami elfeledtette a bosszúságokat, amiket főként csacsogásával okozott.

- Nincs itt. Hannával az előbb mentek fel az étterembe vacsorázni.

- Nem érted, Zayn? – motyogott elkeseredetten. – Én csak félek, hogy elveszítelek, nem akarok neked egyáltalán rosszat. De tudom, hogy szeretted ezt a lányt, és én próbálok megbízni benned, esküszöm, de egy idő után kimerítő, hogy mindenhol kettőtökről beszélnek. Nem szeretném, hogy megismétlődjön újra az, ami múltkor – fúlt el a hangja.

A férfinek torkán akadtak a szavak, míg eszébe ötlöttek a jó pár évvel ezelőtti események. A 2011 – es XFactor idején találkoztak először, és habár nem történt semmi kivetnivaló, kapcsolatuk mégis sokkal szorosabbra fűződött, mint azt illett volna. Melissa – val egy hatalmas veszekedésen voltak túl, ő pedig zaklatott volt és szüksége volt tanácsokra, míg észre sem vette, hogy lassacskán átlépik a barát kategóriát.

 - Hé, Pez, kérlek, ne legyél féltékeny. Tudod, hogy most sok minden összejött a babákkal együtt; szüksége van arra, hogy mellette is legyek, de amint hazaérek, ígérem, hogy bepótoljuk a múlt héten elmaradt randit – sóhajtott mosolyogva és kissé bűntudatosan, amiért végül le kellett mondania a közös ebédjüket.

- Jól hangzik – szólalt meg lágyan Perrie és ráharapott a nyelvére, hogy ezúttal ne mondjon semmi bosszantót. – Sajnálom Zayn, hogy ennyire kiborultam, de jó lenne, ha megbeszélnétek a dolgaitokat. Szombaton a reptéren várlak.

Zayn bólintott, bár a nő ezt nem láthatta és telefonját a zsebébe csúsztatva felvette lánya pulóverét az ágyról és Elliék után ment az étterembe. Örült, hogy végre túljutott ezen a veszekedésen és minden rendben köztük, de tudta, hogy a neheze még hátra van.

És amikor lenézett a hatalmas kör alakú asztalnál nevető barna hajú nőre, már érezte, ahogy minden erő kiszáll a testéből. Elbűvölően nézett ki és el kellett róla kapnia tekintetét, hogy káprázatos mosolyával ne zavarja össze gondolatait.

- Hogy sikerült? – suttogta Ellie, ujjaival szorosan fogva a kést és a villát. Sürgető tekintete lyukat vájt a férfi arcába, bár tudta, hogy ez rá nézve tejesen mindegy. Zayn már nem szeretette, hiába suttogta a repülőn, a lány tisztában volt vele, hogy puszta vigasztalásnak szánta, mégis felhőtlen boldogságot érzett, fülében percekig csengett a legszebb szó, amit életében hallott.

- Minden rendben – mosolygott rá halványan. – Viszont nekünk is meg kéne beszélnünk pár dolgot – Megköszörülte a torkát és jelentőségteljesen figyelte. Tudta, hogy a nő képes lett volna még napokig, akár hetekig is halasztani egy – egy témát, de neki szüksége volt rá, hogy választ kapjon a kérdéseire.

- Menjünk ki a teraszra, ott nyugodtan el tudunk rendezni mindent! – Ellie idegesen bólintott, táskaszíját markolászta, míg felállt és elköszönt az asztalnál ülőktől. Zayn is ezt tette, megkérte őket, hogy vigyázzanak egy kicsit Hanna – ra, és kisétáltak a teraszra. – Fázol? – kérdezte halkan Zayn és választ nem várva a lányra terítette zakóját. Figyelte a gömbölyödő pocakját, amíg Elena igazgatta magán a ruhadarabot és csak arra tudott gondolni, hogy nála tökéletesebb anyát el sem tudna képzelni.

- Még mindig haragszol rám, igaz? – Ellie érezte, hogy egész testében megremeg, oldalra fordította a tekintetét, nem bírt azokba az átható, sötét íriszekbe nézni. Nem érdemelte meg, miután cserbenhagyta a férfit, aki bármit megtett volna érte. Egyértelmű volt, hogy haragudott rá és néma szavai egy fajta bizonyítékként suhantak az éjszaka csendjébe.

- Én csak azt sajnálom, hogy soha nem bíztál meg bennem. – Megrázta a fejét, amikor Ellie tiltakozni szeretett volna. – Ez így van. Haragszom, mert én minden lapomat kiterítettem eléd, míg te a legfontosabb dolgaidat elhallgattad és ez szerintem nem jobb a hazugságnál. Utáltam, hogy az újságból kellett megtudnom mi történt veled és, hogy az is véletlen, hogy egyáltalán meg tudtam a gyerekeket. – Összeráncolta a szemöldökét, ahogy rá pillantott. – Egyáltalán el akartad mondani? Vagy, ha nem olvasom el véletlenül azokat az átkozott papírokat, még mindig abban a hitben lennék, hogy nem köt össze minket már semmi?

Ellie fülében dübörgött a vér, lesütötte a tekintetét tenyerébe, ahová körmei apró, félhold alakú mélyedéseket vájtak. Fájdalmas volt tudni, hogy tehet akármit, Zayn haragja nem fog megváltozni, attól függetlenül, hogy tudta, jogosan ítéli el. – El akartam mondani – bizonygatta, hagyva, hogy tincsei függönyként keretezzék arcát – de sosem volt elég bátorságom hozzá. - Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy ezt tettem veled – szakadt fel belőle zilálva. Sokáig azt hitte, hogy sikerült segítenie neki túllépni Melissa halálán, de észre sem vette, hogy szerelmével egy újabb szélviharba sodorta a férfit. – Sajnálom.

- Meg akarlak csókolni – lehelte Zayn elnyomva dühét. Mindennél nagyobb vágyat érzett, hogy ajkait az övére illeszthesse, és ujjaival végigzongorázzon nyakának kecses ívén, de ezúttal semmi nem tudta megakadályozni.

- Nem lehet – súgta. Dehogynem. – Perrie…

Levegő a torkán akadt, amikor megérezte kétségbeesett ajkait a száján landolni és habár tudta, hogy ez nem helyes, nem volt képes eltolni őt magától. Szorosan nyaka köré fonta kezeit és lehunyt szemmel szerette volna magát hamis álmokba ringatni, míg szíve dübörögve akart kitörni mellkasából. Fájdalmasan csodálatos volt érezni érintését, miközben tudta, hogy végleg elvesztette az irányítást élete fölött.

Egyetlen csók letaszította az léte pereméről.

Minden széthullott körülötte, míg néma könnyek peregtek le az arcán és magához láncolta az egyetlen férfit, akit valaha is szeretett.