46.
Sajnálom
- Túl fogok lépni
mindazon, ami történt. De soha nem fogom megbocsájtani a tetteit, mialatt
megalázott, szexuálisan bántalmazott és prostitúcióra késztetett; tönkre tette
az életemet. Egy szörnyeteg.
A szavak megkönnyebbülten
csúsztak ki a száján és egy pillanat erejéig sem remegett meg, míg a bírónak
intézte a mondandóját. A nő visszavette a szemüvegét és a papírjaira
pillantott, Ellie ez alatt a másik sorra nézett, egyenesen Jeremy töretlen
szemeibe. Bocsánatot kért, nem is egyszer, de vannak tettek, melyek túl
súlyosak és evvel minden lány tökéletesen egyetértett. Sajnálom, formálta
ajkaival még egyszer és akkor, ott, abban a pillanatban egy másodperc erejéig
ugyanazt a szeretetreméltó srácot látta benne, akit 9 évvel korábban, mégis
képtelen volt rá, hogy elfogadja a bocsánatkérését. Lehet, hogy ebbe a világba
ő se saját akaratából került be, de volt ideje megváltozni, még sem tett ezért
semmit. Az apja nyomdokaiba lépett, nőket tartott fogva és erőszakolta meg,
kegyelmet nem ismerve őket, és csorbította meg az önbecsülésüket nem
foglalkozva az érzéseikkel. Ellie összeszorította az ajkait, megrázta a fejét
és a bírónőre fordította a tekintetét, aki csendet kért a teremben. A
suttogások moraja elnémult, a fényképezők kattogásán kívül nem hallatszódott
semmi, mindenki egy emberként, feszülten pillantott az immáron álló nőre, de ő
csak egyetlen mondatra emlékezett.
„…a bíróság
életfogytiglani és további ezer év börtönbüntetésre ítéli.”
Minden lehalkult
körülötte. A szoba forgott és nem tudta kifejezni mit érzett, amikor
meghallotta a szavakat, talán felszabadulást vagy nyugalmat? Egyik sem fejezte
volna ki pontosan, ez több volt, és míg szorosan összekulcsolta az ujjait,
egész testén végigsöpört az újrakezdés izgatottsága. Ez még nem volt minden, de
egy kezdet volt, hogy lezárhassa élete azon szakaszát, mely egy szégyenfoltként
élt benne, és kellemetlenséget okozott számára minden percben. Avval, hogy a
bíró kimondta Jeremyre az ítéletet, valami megváltozott Ellieben, különös volt
ennyi év után tisztának éreznie magát.
Jeremy múlt héten
társaival együtt bűnösnek vallotta magát. Ellie pedig annyi nyugtalan hónap
után beismerte, hogy ő ölte meg az apját. A szabadulásuk közben történt minden,
nem volt helyes döntés, csak egyetlen egy: miközben utoljára próbáltak kifutni
a házból Wandával, akinek kisfiát erőszakosan megragadta a férfi, reszketve
előhúzott egy hatalmas kést a konyhafiókból, és hátulról leszúrta Jeremy apját.
Önvédelemből tette és ez mindenki számára egyértelmű volt, még ha felvételek
erről az esetről nem is készültek. Viszont a képek és videók, melyek
előkerültek megdöbbentő arcokat vetítettek az emberek elé, horrorisztikus
jelenetek lettek megörökítve a résnyire nyitott ajtó mellett.
Mellkasa fájdalmasan
összeszorult, még mindig alig bírt hinni a füleinek, pedig tisztán hallotta az
ítéletet és minden egyes vádpontját. Életfogytiglan és további ezer év. Soha
nem szabadulhat. Ekkor értette meg először, hogy mit is jelent mindez. Többé
már nem kellett félnie tőle vagy a haragjától, sőt még a gondolattól se, hogy épp
őt keresheti, mert ezt már nem tehette. Se Jeremy se Ellie nem vallotta be
volna soha, de szerették egymást, mégse teljesülhetett be ez a szerelem igazán.
Jeremy kemény fenyegetőzései csak puszta szavak voltak, melyek az érzelmeit
tökéletesen elsatírozták, valójában az alatt a félév alatt, melyet együtt
töltöttek fiatal korukban, benne is megváltoztak a dolgok. Még sem volt soha
ereje szembeszállni az apjával, amire titkon Ellie egész fogva tartott idején
várt és ez megpecsételte.
Elenaból kirobbant a zokogás.
Rendíthetetlen volt és megállíthatatlan, minden lelkében lakozó érzelmet útjára
engedett, míg lehajtotta a fejét és nem hitte el a látottakat. Zayn mosolygott
rá több méterről távolabb a fal mellett ácsorogva, kezeit lazán farmernadrágja
zsebeibe csúsztatta, és Ellie kezeibe temetett arccal, sírva az ajtónak dőlt.
Tudta, hogy ebből hatalmas cikkek lesznek az újságok hasábján a következő
napokban, de már nem foglalkozott vele, abban a pillanatban az számított a
legkevésbé, hogy mások miket gondolnak. Zayn néhány lépéssel átszelte a
kettejük közti távolság és hatalmas tenyereibe fogva Ellie arcát, vigyorogva
csókot nyomott a homlokára.
- Büszke vagyok rád –
suttogta, míg a hátát simogatta. És tényleg az volt. Örült, hogy kiállt magáért
és képes volt elmondani minden részletet hosszan ecsetelve egészen Jeremy
megismerésétől fogva. Sokat jelentett számára, és míg beletúrt Ellie hajába,
azt kívánta, bárcsak előbb megtudott volna ő is mindent.
- Nélküled nem sikerült
volna – motyogta szemeit törölgetve. A löket, amit ő adott, hogy feldolgozhassa
a múltat, több volt, mint amire Zayn valaha is gondolt, ha nem találkozott
volna vele azon a csodálatos napsütötte napon Caorléban, ma nem itt állna boldogan,
bátran és a dolgokat kimondva. Mindenben ez volt a legnehezebb: szembesülni a
történésekkel és a rémálmokkal, melyek valósabbak voltak, mint azt hitte volna.
- Gyere, menjünk innen, a
szüleid a kocsiban várnak! Valószínűleg már mindenki észrevette a pocakod, de
csak mosolyogj, és ne foglalkozz az újságírókkal, rendben? Majd én elrendezek
mindent. – Még utoljára egy sokatmondó pillantást vetettek egymásra, aztán
kiléptek az épületből és Ellie feszültsége azon nyomban elpárolgott, amikor
megérezte Zayn kezét a hátán. Rengetegen voltak a fényképezőgépek kattogtak, a
felvételek készültek és ő megpróbált mindent kizárni fejéből, csak arra
koncentrált, hogy végre kijuthasson innen és megemészthesse a délelőttöt.
- Együtt vannak?
- Mit szól az ítélethez?
De egyikük sem szólalt
meg. Csak lehajtott fejjel a kocsi irányába siettek és egymásra mosolyogva
beszálltak.
Egy új élet kapujában
álltak és az átlépésében nem állíthatta meg őket senki.
*
- Igaz volt, amit mondtál?
Minden? – Zayn feszengve végigszántotta nyelvét kicserepesedett ajkain, ez a
téma túl kényes volt. Nem tudta, hogy álljon hozzá vagy egyáltalán Elliehez.
Tekintetét az asztalra szegezte, míg a lány lerakott egy bögre forró teát és
kínosan beletúrt a hajába.
- Zayn, azok a dolgok,
igen, megtörténtek. Rosszak voltak, de szeretném, hogy legalább feleannyira néz
rám úgy, mint amikor még nem tudtál róluk.
Hangjába könyörgés
vegyült, míg az ablakon túli tájat figyelte. Az utolsó, amit akart, hogy az
emberek kellemetlenül érezzék magukat mellette és féljenek megszólalni. Tudta,
hogy még ez egy jó ideig így lesz, mindenki megpróbálja leplezni, hogy mit érez
ez ügyben és inkább kertelnek.
- Nehéz – sóhajtott Zayn. Kortyolt
néhányat a teájából és szüntelenül Elliet nézte. Lassan úgy tűnt, hogy kezd
változni, mer kibontakozni és íriszeibe mintha visszatükröződött volna az élet
csillogása. Lehet, hogy sok minden megviselte, de túl fog jutni rajta, most,
hogy minden lezáródott már csak magában kell tisztáznia a történteket.
- Nem baj. – Óvatosan elmosolyodott, míg
kutakodva a barna íriszekbe fúrta tekintetét.
– Ez oké Zayn, így van rendjén. Én se érzem magam fényesen, de próbálok
nem foglalkozni avval, hogy mások mit gondolnak rólam. Ez már nem fontos –
rázta meg a fejét. – Nem szeretnék emiatt idegeskedni, inkább írok, olvasok és
bepótolom az elmúlt éveket. Már megtörtént, attól függetlenül, hogy bármit
megtennék, hogy az emberek ne erről ismerjenek meg vagy ez jusson eszükbe
rólam, ha találkozok velük. Érted?
- Nekem nem ez jut eszembe rólad.
Közelebb lépett és
megcirógatta Ellie arcát – Csak adj időt, hogy mindenki lecsillapodhasson.
Értékes vagy és ezt soha ne felejtsd el! Rengeteget segítettél nekem néha
napján már csak a jelenléteddel, hogy ott voltál mellettem és megöleltél, ha
szar kedvem volt. Hogy beszélhettem neked Melissaról anélkül, hogy elsírtad
volna magad vagy kellemetlenül fészkelődtél volna, és a te érdemed az is, hogy
ma már nem ölöm meg az orvosait gondolatban minden este. Szeretnék tovább lépni
a halálán és tudd, hogy egy percig nem voltam rád dühös azért, mert terhes
lettél. Nem tudtam hogyan fogadjam, de hidd el, örülök neki. – Kaján vigyorra
húzta ajkait, mielőtt megjegyezte – Úgy is fiúk lesznek.
Ellie nevetve megtörölte a
szemeit és Zayn vállára döntötte a fejét. – Egyik sem lesz fiú, ezt garantálom.
- Majd meglátjuk. A
lényeg, hogy részt szeretnék venni az életük és a nevelésükben, rendben? Ez
kemény lesz, de segítek. – Megszorította a kezét, majd hangos visítással az
ajtó kicsapódott és Hanna kuncogva apjának ugrott. Nyaka köré fonta apró
karjait és puszit nyomott borostás arcára. Mosolyogva Elliere nézett, aki
elengedte a kezét és megölelgette a szüleit – Jól érezted magad?
- Igen, két játszin is
voltunk és mindent kipróbáltam. Képzeld el, még azokon a gombákon is
végigugráltam, amiken régen nem mertem.
- Ügyes vagy Kicsim –
somolygott, míg talpra állította és elé guggolva el kezdte levenni a kabátját –
Köszönöm – formálta ajkaival a szavakat hálásan Evelyn és Mark felé pillantva.
Megrázták a fejüket és nevetve végigsimítottak a lány fején – Nagyon aranyos.
Hanna szégyenlősen
belefúrta arcát Zayn vállába és halkan motyogott.
- Remélem sikerült
megbeszélnetek mindent – mondta Evelyn, miközben lerakott az asztalra egy tálca
süteményt. Ellie leült a kanapéra és anyjára nézve bólintott, de nem volt ebben
olyan biztos.
- Ami azt illeti, van itt
még valami – szólalt meg kisvártatva a férfi és mélyet sóhajtott, míg levette
Hanna pulóverét. – Mi pár hét múlva elutazunk a srácokkal és arra gondoltam,
hogy te is velünk jöhetnél.
A nő szemei tágra nyíltak,
szíve sebesen vert és Zayn rögtön elkezdett magyarázkodni. – Egy hét lenne, te
is kikapcsolódhatnál, és ha nem érzed jól magad, bármikor visszajöhetsz. Tudom,
hogy ez hirtelen jött, de teljesen kiment a fejemből.
- De mégis hova utaznánk
ősszel? – megrázta a fejét.
- Ahova akarsz. Idén
nálunk van a választás, csak annyiban van megkötve a kezünk, hogy meleg helyet
kell néznünk. – Megvonta a vállát és
kortyolt a teájából. Kezeit összekulcsolva szegezte pillantását Elliere és
reménykedett benne, hogy eljön velük. Szeretett volna egy kis időt vele
tölteni, helyrehozni a dolgokat és megbeszélni a továbbiakat. Nem szerelmet
akart, barátságot, társaságot, valaki olyat, aki legalább egy kicsit megérti az
érzéseit és tud támaszt nyújtani, ha szükség van rá. – Van még néhány napod
eldönteni. Nekünk viszont most mennünk kell – nézett szórakozottan Hanna – ra,
aki végigdőlve a lábán álomba szenderült. Kisimította arca elől tincseit és
kezeibe fogva felállt, majd elbúcsúzott Ellieéktől.
- Zayn – súgta esdeklően, szemei
kétségbeesetten csillogtak az este sötétségében. Puhán végigsimított arcélén,
borostája szúrta az ujjait és annyira szerette volna visszapörgetni az időt egy
nyári szerelemig. – Szerinted van még rá esély, hogy mi ketten együtt legyünk?
A férfi élesen beszívta a
friss levegőt és szomorú mosolyra húzódtak ajkai, majd megrázta a fejét –
Nagyon sajnálom Ellie.
És a lány csak nézte,
ahogy a legjobb dolog, ami történhetett vele, egyszerűen kisétál az életéből és
ő nem tudott megszólalni. Szeretett volna utána menni, megcsókolni és magához
ölelni, mégis, amikor Zayn utoljára keserűen visszanézett rá, már tudta, hogy
minden elveszett. A dolgok, melyek egykor boldoggá tették mindkettejüket,
elszálltak londoni ködben, de az emlékek örökre megváltoztatták őket.
És
hagyta őt elmenni.
Drága Lucy!
VálaszTörlésNa végre az a mocsok Jeremy megkapta! :D
Azt viszont nagyon sajnálom hogy Zayn és Ellie nincsenek együtt.
Imádtam ezt a részt is. :) <3
xx ölel, Helena Z.
Azt a mocsok Jeremyt valahogy le kellett zárni, Ellieékről pedig nem szeretnék nyilatkozni. :D
TörlésKöszönöm! :)
Ölel: Lucy
Neeeeeee. Ez komoly? Most miért? Én... Arghh.
VálaszTörlés<3 amúgy imádom<3<3<3
Ennek most így kellett lennie. :)
Törlésimádlak. ♥
Köszönöm!
Ölel: Lucy :)