2014. november 22., szombat

46. Sajnálom


46. Sajnálom

vs angel animated GIF

- Túl fogok lépni mindazon, ami történt. De soha nem fogom megbocsájtani a tetteit, mialatt megalázott, szexuálisan bántalmazott és prostitúcióra késztetett; tönkre tette az életemet. Egy szörnyeteg.
A szavak megkönnyebbülten csúsztak ki a száján és egy pillanat erejéig sem remegett meg, míg a bírónak intézte a mondandóját. A nő visszavette a szemüvegét és a papírjaira pillantott, Ellie ez alatt a másik sorra nézett, egyenesen Jeremy töretlen szemeibe. Bocsánatot kért, nem is egyszer, de vannak tettek, melyek túl súlyosak és evvel minden lány tökéletesen egyetértett. Sajnálom, formálta ajkaival még egyszer és akkor, ott, abban a pillanatban egy másodperc erejéig ugyanazt a szeretetreméltó srácot látta benne, akit 9 évvel korábban, mégis képtelen volt rá, hogy elfogadja a bocsánatkérését. Lehet, hogy ebbe a világba ő se saját akaratából került be, de volt ideje megváltozni, még sem tett ezért semmit. Az apja nyomdokaiba lépett, nőket tartott fogva és erőszakolta meg, kegyelmet nem ismerve őket, és csorbította meg az önbecsülésüket nem foglalkozva az érzéseikkel. Ellie összeszorította az ajkait, megrázta a fejét és a bírónőre fordította a tekintetét, aki csendet kért a teremben. A suttogások moraja elnémult, a fényképezők kattogásán kívül nem hallatszódott semmi, mindenki egy emberként, feszülten pillantott az immáron álló nőre, de ő csak egyetlen mondatra emlékezett.
„…a bíróság életfogytiglani és további ezer év börtönbüntetésre ítéli.”
Minden lehalkult körülötte. A szoba forgott és nem tudta kifejezni mit érzett, amikor meghallotta a szavakat, talán felszabadulást vagy nyugalmat? Egyik sem fejezte volna ki pontosan, ez több volt, és míg szorosan összekulcsolta az ujjait, egész testén végigsöpört az újrakezdés izgatottsága. Ez még nem volt minden, de egy kezdet volt, hogy lezárhassa élete azon szakaszát, mely egy szégyenfoltként élt benne, és kellemetlenséget okozott számára minden percben. Avval, hogy a bíró kimondta Jeremyre az ítéletet, valami megváltozott Ellieben, különös volt ennyi év után tisztának éreznie magát.
Jeremy múlt héten társaival együtt bűnösnek vallotta magát. Ellie pedig annyi nyugtalan hónap után beismerte, hogy ő ölte meg az apját. A szabadulásuk közben történt minden, nem volt helyes döntés, csak egyetlen egy: miközben utoljára próbáltak kifutni a házból Wandával, akinek kisfiát erőszakosan megragadta a férfi, reszketve előhúzott egy hatalmas kést a konyhafiókból, és hátulról leszúrta Jeremy apját. Önvédelemből tette és ez mindenki számára egyértelmű volt, még ha felvételek erről az esetről nem is készültek. Viszont a képek és videók, melyek előkerültek megdöbbentő arcokat vetítettek az emberek elé, horrorisztikus jelenetek lettek megörökítve a résnyire nyitott ajtó mellett.
Mellkasa fájdalmasan összeszorult, még mindig alig bírt hinni a füleinek, pedig tisztán hallotta az ítéletet és minden egyes vádpontját. Életfogytiglan és további ezer év. Soha nem szabadulhat. Ekkor értette meg először, hogy mit is jelent mindez. Többé már nem kellett félnie tőle vagy a haragjától, sőt még a gondolattól se, hogy épp őt keresheti, mert ezt már nem tehette. Se Jeremy se Ellie nem vallotta be volna soha, de szerették egymást, mégse teljesülhetett be ez a szerelem igazán. Jeremy kemény fenyegetőzései csak puszta szavak voltak, melyek az érzelmeit tökéletesen elsatírozták, valójában az alatt a félév alatt, melyet együtt töltöttek fiatal korukban, benne is megváltoztak a dolgok. Még sem volt soha ereje szembeszállni az apjával, amire titkon Ellie egész fogva tartott idején várt és ez megpecsételte.
Elenaból kirobbant a zokogás. Rendíthetetlen volt és megállíthatatlan, minden lelkében lakozó érzelmet útjára engedett, míg lehajtotta a fejét és nem hitte el a látottakat. Zayn mosolygott rá több méterről távolabb a fal mellett ácsorogva, kezeit lazán farmernadrágja zsebeibe csúsztatta, és Ellie kezeibe temetett arccal, sírva az ajtónak dőlt. Tudta, hogy ebből hatalmas cikkek lesznek az újságok hasábján a következő napokban, de már nem foglalkozott vele, abban a pillanatban az számított a legkevésbé, hogy mások miket gondolnak. Zayn néhány lépéssel átszelte a kettejük közti távolság és hatalmas tenyereibe fogva Ellie arcát, vigyorogva csókot nyomott a homlokára.
- Büszke vagyok rád – suttogta, míg a hátát simogatta. És tényleg az volt. Örült, hogy kiállt magáért és képes volt elmondani minden részletet hosszan ecsetelve egészen Jeremy megismerésétől fogva. Sokat jelentett számára, és míg beletúrt Ellie hajába, azt kívánta, bárcsak előbb megtudott volna ő is mindent.
- Nélküled nem sikerült volna – motyogta szemeit törölgetve. A löket, amit ő adott, hogy feldolgozhassa a múltat, több volt, mint amire Zayn valaha is gondolt, ha nem találkozott volna vele azon a csodálatos napsütötte napon Caorléban, ma nem itt állna boldogan, bátran és a dolgokat kimondva. Mindenben ez volt a legnehezebb: szembesülni a történésekkel és a rémálmokkal, melyek valósabbak voltak, mint azt hitte volna.
- Gyere, menjünk innen, a szüleid a kocsiban várnak! Valószínűleg már mindenki észrevette a pocakod, de csak mosolyogj, és ne foglalkozz az újságírókkal, rendben? Majd én elrendezek mindent. – Még utoljára egy sokatmondó pillantást vetettek egymásra, aztán kiléptek az épületből és Ellie feszültsége azon nyomban elpárolgott, amikor megérezte Zayn kezét a hátán. Rengetegen voltak a fényképezőgépek kattogtak, a felvételek készültek és ő megpróbált mindent kizárni fejéből, csak arra koncentrált, hogy végre kijuthasson innen és megemészthesse a délelőttöt.
- Együtt vannak?
- Mit szól az ítélethez?
De egyikük sem szólalt meg. Csak lehajtott fejjel a kocsi irányába siettek és egymásra mosolyogva beszálltak.
Egy új élet kapujában álltak és az átlépésében nem állíthatta meg őket senki.

*
- Igaz volt, amit mondtál? Minden? – Zayn feszengve végigszántotta nyelvét kicserepesedett ajkain, ez a téma túl kényes volt. Nem tudta, hogy álljon hozzá vagy egyáltalán Elliehez. Tekintetét az asztalra szegezte, míg a lány lerakott egy bögre forró teát és kínosan beletúrt a hajába.
- Zayn, azok a dolgok, igen, megtörténtek. Rosszak voltak, de szeretném, hogy legalább feleannyira néz rám úgy, mint amikor még nem tudtál róluk.
Hangjába könyörgés vegyült, míg az ablakon túli tájat figyelte. Az utolsó, amit akart, hogy az emberek kellemetlenül érezzék magukat mellette és féljenek megszólalni. Tudta, hogy még ez egy jó ideig így lesz, mindenki megpróbálja leplezni, hogy mit érez ez ügyben és inkább kertelnek. 
- Nehéz – sóhajtott Zayn. Kortyolt néhányat a teájából és szüntelenül Elliet nézte. Lassan úgy tűnt, hogy kezd változni, mer kibontakozni és íriszeibe mintha visszatükröződött volna az élet csillogása. Lehet, hogy sok minden megviselte, de túl fog jutni rajta, most, hogy minden lezáródott már csak magában kell tisztáznia a történteket.
 - Nem baj. – Óvatosan elmosolyodott, míg kutakodva a barna íriszekbe fúrta tekintetét.  – Ez oké Zayn, így van rendjén. Én se érzem magam fényesen, de próbálok nem foglalkozni avval, hogy mások mit gondolnak rólam. Ez már nem fontos – rázta meg a fejét. – Nem szeretnék emiatt idegeskedni, inkább írok, olvasok és bepótolom az elmúlt éveket. Már megtörtént, attól függetlenül, hogy bármit megtennék, hogy az emberek ne erről ismerjenek meg vagy ez jusson eszükbe rólam, ha találkozok velük. Érted?
 - Nekem nem ez jut eszembe rólad.
Közelebb lépett és megcirógatta Ellie arcát – Csak adj időt, hogy mindenki lecsillapodhasson. Értékes vagy és ezt soha ne felejtsd el! Rengeteget segítettél nekem néha napján már csak a jelenléteddel, hogy ott voltál mellettem és megöleltél, ha szar kedvem volt. Hogy beszélhettem neked Melissaról anélkül, hogy elsírtad volna magad vagy kellemetlenül fészkelődtél volna, és a te érdemed az is, hogy ma már nem ölöm meg az orvosait gondolatban minden este. Szeretnék tovább lépni a halálán és tudd, hogy egy percig nem voltam rád dühös azért, mert terhes lettél. Nem tudtam hogyan fogadjam, de hidd el, örülök neki. – Kaján vigyorra húzta ajkait, mielőtt megjegyezte – Úgy is fiúk lesznek.
Ellie nevetve megtörölte a szemeit és Zayn vállára döntötte a fejét. – Egyik sem lesz fiú, ezt garantálom.
- Majd meglátjuk. A lényeg, hogy részt szeretnék venni az életük és a nevelésükben, rendben? Ez kemény lesz, de segítek. – Megszorította a kezét, majd hangos visítással az ajtó kicsapódott és Hanna kuncogva apjának ugrott. Nyaka köré fonta apró karjait és puszit nyomott borostás arcára. Mosolyogva Elliere nézett, aki elengedte a kezét és megölelgette a szüleit – Jól érezted magad?
- Igen, két játszin is voltunk és mindent kipróbáltam. Képzeld el, még azokon a gombákon is végigugráltam, amiken régen nem mertem.
- Ügyes vagy Kicsim – somolygott, míg talpra állította és elé guggolva el kezdte levenni a kabátját – Köszönöm – formálta ajkaival a szavakat hálásan Evelyn és Mark felé pillantva. Megrázták a fejüket és nevetve végigsimítottak a lány fején – Nagyon aranyos.
Hanna szégyenlősen belefúrta arcát Zayn vállába és halkan motyogott.
- Remélem sikerült megbeszélnetek mindent – mondta Evelyn, miközben lerakott az asztalra egy tálca süteményt. Ellie leült a kanapéra és anyjára nézve bólintott, de nem volt ebben olyan biztos.
- Ami azt illeti, van itt még valami – szólalt meg kisvártatva a férfi és mélyet sóhajtott, míg levette Hanna pulóverét. – Mi pár hét múlva elutazunk a srácokkal és arra gondoltam, hogy te is velünk jöhetnél.
A nő szemei tágra nyíltak, szíve sebesen vert és Zayn rögtön elkezdett magyarázkodni. – Egy hét lenne, te is kikapcsolódhatnál, és ha nem érzed jól magad, bármikor visszajöhetsz. Tudom, hogy ez hirtelen jött, de teljesen kiment a fejemből.
- De mégis hova utaznánk ősszel? – megrázta a fejét.
- Ahova akarsz. Idén nálunk van a választás, csak annyiban van megkötve a kezünk, hogy meleg helyet kell néznünk.  – Megvonta a vállát és kortyolt a teájából. Kezeit összekulcsolva szegezte pillantását Elliere és reménykedett benne, hogy eljön velük. Szeretett volna egy kis időt vele tölteni, helyrehozni a dolgokat és megbeszélni a továbbiakat. Nem szerelmet akart, barátságot, társaságot, valaki olyat, aki legalább egy kicsit megérti az érzéseit és tud támaszt nyújtani, ha szükség van rá. – Van még néhány napod eldönteni. Nekünk viszont most mennünk kell – nézett szórakozottan Hanna – ra, aki végigdőlve a lábán álomba szenderült. Kisimította arca elől tincseit és kezeibe fogva felállt, majd elbúcsúzott Ellieéktől.
 - Zayn – súgta esdeklően, szemei kétségbeesetten csillogtak az este sötétségében. Puhán végigsimított arcélén, borostája szúrta az ujjait és annyira szerette volna visszapörgetni az időt egy nyári szerelemig. – Szerinted van még rá esély, hogy mi ketten együtt legyünk?
A férfi élesen beszívta a friss levegőt és szomorú mosolyra húzódtak ajkai, majd megrázta a fejét – Nagyon sajnálom Ellie.
És a lány csak nézte, ahogy a legjobb dolog, ami történhetett vele, egyszerűen kisétál az életéből és ő nem tudott megszólalni. Szeretett volna utána menni, megcsókolni és magához ölelni, mégis, amikor Zayn utoljára keserűen visszanézett rá, már tudta, hogy minden elveszett. A dolgok, melyek egykor boldoggá tették mindkettejüket, elszálltak londoni ködben, de az emlékek örökre megváltoztatták őket.

És hagyta őt elmenni.

4 megjegyzés:

  1. Drága Lucy!
    Na végre az a mocsok Jeremy megkapta! :D
    Azt viszont nagyon sajnálom hogy Zayn és Ellie nincsenek együtt.
    Imádtam ezt a részt is. :) <3
    xx ölel, Helena Z.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt a mocsok Jeremyt valahogy le kellett zárni, Ellieékről pedig nem szeretnék nyilatkozni. :D
      Köszönöm! :)
      Ölel: Lucy

      Törlés
  2. Neeeeeee. Ez komoly? Most miért? Én... Arghh.
    <3 amúgy imádom<3<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek most így kellett lennie. :)
      imádlak. ♥
      Köszönöm!
      Ölel: Lucy :)

      Törlés