2014. augusztus 27., szerda

36. Kilenc év




36. Kilenc év

 

A szerelem megalázza az embert, ez a nagy igazság. Megtervezed valaki mással az életed. Azt gondolod, ismered, hogy aztán rádöbbenj, mekkorát tévedtél. Csak arra jó az egész, hogy bolondot csinálj magadból. Senki sem hihet őszintén az igaz szerelemben.
 Miranda for MANGO Fall 2013


Evvel voltak tele másnap a lapok.

9 év után kerültek elő az elrabolt lányok, akik közt felbukkant Elena Walker neve is!


Tegnap reggel, mint arról már korábban is beszámoltunk, megtalálták April Lyon – t, a múlt héten elrabolt fiatal lányt és vele együtt több évek óta eltűnt személyt! A nők közül többen 9 évvel ezelőtt tűntek el, de nyomukra csak az előző nap folyamán bukkant a rendőrség.

2010 és 2019 négy férfi összesen 18 lányt rabolt el London egyes pontjairól és tartotta fogságban őket két bordélyházban különféle szexuális célokra. A horrorisztikus bűnügyre úgy derült fény, hogy az egyik nő segítségért kiáltozott, amire egy hatfős francia turistacsoport felfigyelt és azon nyomban kihívta a rendőrséget.

Az utolsó napunkat töltöttük Londonban, amikor a hatalmas ház közeléből kétségbeesett sikításokat hallottunk és hangos zokogást. Korábban is jártunk már itt, a földszinten egy jól menő játékterem működött, míg a felsőbb szinteken prostituáltak szolgáltak ki pénzért férfiakat. Akkor a barátainkkal pókereztünk és nem vettünk észre semmilyen furcsa dolgot, de tegnap a hangok, amik kiszűrődtek az épületből, hátborzongatóak voltak” – jegyezte meg az egyik turista.

A tegnap este nyilvánosságra hozott nevek között megtalálható Elena Walker, Zayn Malik ex – barátnőjének neve is. Elena Walker 2010. február 2. – án tűnt 16 éves korában otthonról, míg a szülei a kisboltjukban dolgoztak. Egyes híresztelések szerint a nő 2018 – ban kiszabadult másik kilenc nővel egyetemben és Caorléba szökött. Jelenleg az olasz rendőrség magánrepülővel szállítja Londonba Wendy Stephanie Adams – val és annak három éves fiával együtt, akiket a négy férfi szintén évekig fogvatartott.

Az esetre eddig valószínűsíthetően azért nem derült fény, mert az összes nőnek hamis személyi igazolványt adtak, így nem tűnhetett fel senkinek, hogy Ellena Pamela Walker valójában a 2010 – ben eltűnt lány.

Az elrabolt lányokat egytől – egyig kórházba szállítják és hosszadalmas vizsgálatok alá vetik őket, hogy megtudják nem e szenvedtek bármilyen maradandó külső vagy belső károsodást.

Szerkesztette: Elizabeth J. Moore

- Nincsen semmi bajom – sziszegte dühösen a mellette ülő pszichológusnak. – A helyzethez képes teljesen jól vagyok, menjen inkább Wanda – hoz és Brian – hez, ők sokkal zaklatottabbak! – csapta össze az újságot Ellie. A TERV széthullott, amit annyira nem is bánt, de nem tudta elhinni mit vétett, hogy hirtelen ennyi minden zúdult a nyakába a mardosó bűntudattal egyetemben. A betűk összefolytak szemei előtt, lehajtotta a fejét és ezúttal sajnálta, hogy nem omlotta hosszú haja az arca elé, hogy megvédje a betűktől, amik a címlapot képezik. Kezeibe temette arcát, érezte a hátán gyengéden végigfutó kéz lágy érintését, ami elől gyorsan elhúzódott és megtagadta. Tegnap este 10 óra tájékán egy csapat rendőr kopogtatott az apartman szoba ajtaján és Ellie a kanapén ülve a tévét bámulta, amelybe még mindig az utóbbi évek legmegdöbbentőbb híre futott. Az élete.

Ma reggel, pedig már repülőgépen találta magát Wanda – val a fiával és rengeteg ismeretlen arccal körülvéve. Ez nagyon sok volt egyszerre. Annyira aggódott, hogy mit gondolhat róla Zayn, hogy a legnagyobb fejtőrést szinte ez okozta neki. Tegnap nagyon csúnyán fajultak el a dolgok, pedig ő egyáltalán nem így akart elválni tőle, szerette volna, ha a későbbiekben akár barátként, akár párként, de kialakulhasson köztük bármi is. Beszívta az ajkát, ahogy arra gondolt, hogy Zayn mennyire utálhatja mindazért, amitől eddig Ellie megpróbálta megvédeni. A titkoktól. A múlttól és a következményektől. Meggondolatlanul szaladt bele ebbe a kapcsolatba egy olyan emberrel, aki sokkal többet érdemel mindannál, mint amit valaha is képes lett volna neki nyújtani.

Az ablaknak döntötte a fejét és néhány pillanatra elmerült a mesés látványban, ahogy a hatalmas gép átszelte fehér felhőket és úgy tűnt, mintha kipukkasztotta volna. Zayn túl jó ember ahhoz, hogy Ellie mellett lecövekeljen, és komolyabb kapcsolatba kezdjen és a nő tudta, hogy a férfi találni fog valakit, aki igazán érdemes rá, hogy szeresse. De vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntse el, hogy feladja, és eszerint viselkedjen, és közben mondjon ellent a szívének és sodródjon tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejti igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőle és a szívéből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.

Nem látta a kiutat. Üresség. Határtalan üresség telepedett a lelkére. Már nem álmodott. Nem volt miért álmodnia.

Zayn mérgesen kisétált a teraszra és levágódott a székre, miután dühében az asztalra vágott 2 doboz cigarettát és egy öngyújtót. Annyira csalódottnak érezte magát, hogy legszívesebben a sárga földig itta volna le magát, de aztán rápillantott a lányára és újra meg újra tudatosult benne, hogy ő a világon a legfontosabb. Lehunyta a szemét és a mögötte lévő falnak döntötte a fejét. Ő csak egy lány volt, találni fogsz egy másikat és majd rádöbbensz, hogy Ellie csak egy nyári szerelem volt, emlékeztette magát húga szavaira. De bassza meg, annyira nehéz! Ez a legszarabb, mikor minden egyes porcikádat kitárod az állítólagos igazi előtt, aki nem bízik benned annyira, hogy levesse álarcát és megmutassa ki is valójában. És Zayn most összekavarodott, nem tudta eldönteni, hogy sok – sok momentum közül, amelyek lejátszódtak az agya egyes zugaiban melyik volt hamis, és melyik rejtett igazságot. Hinni akart benne, olyannyira megbízott benne és a nő mégis a legrosszabbat tette vele, amit csak lehetett: még, ha akaratán kívül is, de félrevezette és becsapta.

És bármennyire szerette az újságok címlapján feszítő nőt, a józan esze szerencsére időben meghúzta a határt és ezúttal már nem futott a homály felé. Mert rá kellett jönnie, hogy Elena valójában sose volt egy biztos pont az életében, mindössze határozatlan és tétovázó. Meggyújtotta a cigarettáját és hosszan beszívta a nyugtató mérget, itt ült egy drága szálloda teraszán, 26 évesen, bagóval az ujjai közt és még soha nem érezte ennyire szánalmasan magát, mint most, amikor szemei egy újabb Ellievel kapcsolatos cikket futtattak át. Zayn megérdemelt volna annyit, hogy ezeket a mocskos titkokat ne egy szennylapból kelljen megtudnia, hanem közvetlenül attól a nőtől, akiért pár nappal ezelőtt bármit megtett volna. De ma már nem. Túl makacs volt ahhoz, hogy ezt a mocskos megaláztatást bármikor is megbocsájtsa.

És nem azért mert elítélte mindazért, amit gyakorlatilag saját magának okozott, hanem azért, mert ha elmondja mindezt, nehezen, de megértette volna. És túlléphettek volna az egészen, segíthettek volna feldolgozni egymásnak a magukban elfojtott keserűségeket és fájdalmakat; a dühöt és a kétségbeesés szörnyű egyveleget. Most viszont már egyszeriben elillant a jövőkép, amit mosolyogva és kissé talán elhamarkodottan tervezgettek, de azokban a percekben Zayn közel sem gondolta ennyire súlyosnak Ellie titkait, ma viszont földhöz vágta a felismerés, hogy a nő, akibe beleszeretett, nem ugyanaz a lány, aki tegnap reggel azt mondta neki, hogy nem akarja megmenteni a kapcsolatukat.

A hamutartóba nyomta a csikket, amikor kicsi, csoszogó lépteket hallott és a teraszajtó abban a pillanatban kinyílott. Hanna megdörzsölte a szemét, ledobta maga mellé a kihurcolt takarót és apja kezei közé férkőzött –Szomorú vagy, apa? – pislogott hatalmasakat és körbe fonta kezeit Zayn nyakán. A férfi rámosolygott és hosszadalmas puszit nyomott lánya homlokára, miközben érezte, hogy megszakad a szíve, amiért az ő életét nem egy tündérmesének fogalmazták az írói, ahol a szerelme kigyógyul a rákból és hatalmas családként élhetnék az életüket, míg meg nem halnak. De azt hiszem, ez túl sablonos lett volna.

Zayn viszont mégis csak a biztosra vágyott, míg a talán - t a legmélyebbre próbálta száműzni életében. – Nem, nem vagyok szomorú Han. – És tényleg nem volt az, szimplán csak csalódott volt, ami még rosszabb volt. De a lányában most először fedezett fel valamit, amit mindig is kutatott benne, miközben gyereke befészkelte magát az ölébe és szorosan átölelte. Melissa – t.

Melissat, a lányt, aki megváltoztatta az életét. A szőkeség előtt, ő mindig azt tervezte, hogy agglegényként éli le éveit jó pár kisebb izgalmas kalanddal megfűszerezve és soha a büdös életbe nem esik szerelembe, mert az nem hozhat elegendő jót. Elképzelni sem bírta volna, hogy évekkel később pedig már az oltár előtt mondja ki a boldogító igent az állapotos szerelmének, aki gyakorlatilag megmentette az életét, mielőtt még belefulladt volna a piába, a drogba és a csajokba. Az életét Melissa – nak köszönhette.

- Szeretlek apa – súgta Hanna fáradtan. Megpuszilta enyhén borostás arcát és szórakozottan simogatta, amíg az álom el nem nyomta.

Zayn feltette a lábát a korlátra és kényelmesen befészkelte magát a székbe. A lágy szellő lágyan cirógatta arcát, vállát és kezét, és, ha lehunyta a szemét maga előtt még sikerült felfedeznie…

Elliet, amint ragyogó mosolyával felé lépked, átkarolja a nyakát és megcsókolja.

Annyira szükségét lelte ebben a pillanatban a nőnek, hogy tehetetlenségében és magányában elképzelni sem tudta, hogy, mit hoz számára a holnap. Már csalódások és fájdalmak sokasága lelte az életét, és naivul úgy hitte, hogy több újdonság már nem igazán kerülhet a szeme elé. De ez a címlap túltett mindenen, még azokon a késő esti horrorisztikus képzelgéseken is, amelyek felröppentek az agyába a titkokat és elhallgatásokat illetően. Nem tudta, mit gondolt Ellie, jóformán soha, örökké egy falat épített maga köré és, ha az bárki, már csak egyetlen téglával is megbontotta, hátrébb lépett és pillanatok alatt újabbat emelt. Szerette volna abba az álomba ringatni magát, hogy hazatérte és egy kisebb – nagyobb szünet után ennek a kapcsolatnak még van jövője, de mostanra nem csak abban bizonytalanodott el, hogy mit szeretne, de abban is, hogy azt a nőt is ugyanúgy szereti – e, aki tulajdonképpen az összes újságban megtalálható azért a titokért, amit vele csak így bírt megosztani.

A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.



Sziasztok! :)
Tudom, hogy nem ez lett a legjobb rész, amit valaha írtam, de úgy döntöttem, volt már rosszabb is, szóval nem vacakolok tovább. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a pipákat, hálás vagyok a támogatásotokért és nagyon örülnék, ha most is megajándékoznátok párral! :) Megpróbálom pénteken hozni a következő részt.
 
Ölel: Lucy (:

2 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jó lett:) így megismertük a főszereplők érzéseit. Nagyon ügyes vagy:) remélem meglesz a rész péntekre:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy mindig írsz, nagyon sokat jelent nekem! Megint csak ismételni tudom magam, hogy mennyire sajnálom, amiért nem tudtam betartani az ígéretemet, de a rész közepén elfogyott az ihletem és elképzelni sem tudtam, miről írjak. Remélem ma sikerül felraknom a következő fejezetet! :)

    VálaszTörlés