43. Váratlan (+18)
Nem
merte elmondani neki azt sem, hogy mi történt vele az életben és arra sem tudta
megkérni, hogy meséljen magáról. Ezt sajnálta a legjobban, mert nagyon szerette
volna megismerni az életét. Olyanok voltak ők ketten, mintha valaki megátkozta
volna őket, hogy sohase lehessenek boldogok. Sose érezhessék milyen, amikor egy
szerelem beteljesül és ez mindennél kegyetlenebb volt. Látták egymást
mindennap, az újságokban hosszabb – rövidebb cikkek jelentek meg kettejükről és
bármennyire szorongató érzés volt, elolvasták. Titokban meglesték a másikat.
Ellie esténként a tornácon álldogált és Zaynt nézte, meg Hannát, akik egy –egy
bugyuta vígjátékon nevettek, mert erre volt szüksége. Zayn pedig minden délben
beült a hotel éttermébe a lányával, közel a nőhöz, aki mindvégig úgy hitte, az
érdeklődése egyirányú és sose gondolta volna, hogy lehet ennyire szomorú egy
szerelem. Tudták, hogy az élet legnagyobb kínja a némaságra ítélt szerelem, a
mellkasukba zárt titkos mosolyok és az epekedő pillantások, megélték, és egész
életükön végigkísérte őket az őrület, mellyel már nem akartak megbirkózni.
Elfogadták.
-
Mit keresel itt? – kérdezte elképedve Zayn és megborzongott a hűvös
időjárástól, ami libabőrt képezett a bőrén. Mélyen sóhajtott, megfogta Ellie
kezét és behúzta a tornácról a meleg házba. Legszívesebben elszívott volna egy
erősebb cigit, valami hatásosat, mint régen, de úgy érezte, hogy még jobban
elvesztené Melissa - t, ha ezt a kérését is megszegné, ezt pedig végképp nem
akarta. Neki döntötte a fejét a bejárati ajtónak és lehunyt szemmel próbálta
csillapítani a dühét, ami Ellie látogatásával jött együtt. Másfél hét telt el a
Camille – vel történt incidensük óta és egyikkőjüket sem látta, habár a szőke
hajú lány többször felhívta, Zayn megmondta neki, jegeljék egy ideig a
kapcsolatukat. Túl sok információ jutott el hozzá egyszerre, és kezdett
belebolondulni abba, hogy ez a két nő gyakorlatilag minden gondolatát kitölti,
ha akarja, ha nem.
-
Te mit keresel itt? – suttogta mérgesen. Ellie a hangnemtől bátortalanul a füle
mögé tűrte haját és egy tincsével babrált, míg kitalálta, hogy mit mondjon.
Megvonta a vállát és kinézett az ablakon. A koromfekete égbolt besötétítette a
borongós London környezetét, habár alig múlt hét óra, mindössze a csípős tél
közeledte adott löketet az időjárásnak.
Zayn
idegesen végigszántotta nyelvét ajkain és leült Ellievel szembe, bár most már
nem igazán akart megtudni semmit. Ami evvel a lánnyal kapcsolatos, az nem
minden esetben üdítő, sőt! Így inkább percekig ültek csendben, nem szólaltak
meg csak gondolataik tengerében méregették a másikat.
-
Talán találhatnál valami hobbit. Mármint – tette hozzá Zayn – ez segített nekem
is, kifestettem magamból a fájdalmat, míg a festék el nem fogyott, és ez az,
ami megnyugtatott. Kipróbálhatnál valamit, különben nem jutsz előbbre, hidd el.
– Ellie bólintott és megengedett egy apró mosolyt végighúzódni a száján, amely
a férfit is ugyanarra késztette.
-
Írok. Sokat, néha csak sorokat, máskor oldalakat és tényleg segít.
-
Jó hogy nem hagyod magadban, attól függetlenül, hogy nem tudod elmondani. Talán
majd egy nap, képes leszel rá és kibeszéled magadból az összes fájdalmat, de
addig is örülök, hogy találtál valamit, ami használ. – A férfi őszintén
elmosolyodott. Fontos volt neki Ellie és ezt még a dühe sem volt képes
csillapítani, beleégett a testébe, és néha csak mellette akart lenni. Neki is
jól esett anno, hogy a srácok nem hagyták egyedül, akármit vágott a fejükhöz,
mellette álltak és megpróbáltak segíteni neki.
-
Sajnálom. Mindent –tört ki Ellieből, aztán váratlanul előtte termett és
megcsókolta. Lehajolt Zaynhez, aki egy pillanatig sem habozott, megragadta a
lány derekát és az ölébe ültette, ügyelve rá, hogy ne törje meg a heves csókot.
Ezúttal már nem volt számukra furcsa, hogy egyszerre akarták a másikon
kitölteni a dühüket és gyengéden érintkezni vele. Már egészen megszokták.
Minden
olyan ismerős volt Zayn számára, a comb, amelyet simogatott, a láb, amely a
dereka köré fonódott és még a póló is, amit Ellie valahol a hálószoba és a
nappali között megtört csóknál eldobott. Azt kívánta, bárcsak örökké tarthatna
a pillanat, amíg magához szorítja és beletúr a hajába, de tudta, hogy ez
lehetetlen, így hagyta kiélvezni minden egyes pillanatot, amely megadatott neki
ebből a nőből. Csak nézte és legszívesebben kiabált volna vele, hogy miért
szakított, miért nem volt képes időben elmondani a fájdalmát, de nem tette,
csak lassan csókolta és hagyta, hogy a póló az ő testéről is lekerüljön.
-
Ne harapdált az ajkad – nézte megbabonázva – kikészítesz vele.
Zayn
kezei lejjebb vándoroltak, a melltartóba bújtatott melleket cirógatták, melyek
tökéletesen illettek tenyerébe, aztán kipattintotta a melltartót és ledobta az
ágy mellé. Finoman ráfújt az egyik, majd a másik mellére, miközben a bimbókat
morzsolgatta és Ellie füléhez hajolt – Csak ketten vagyunk a házban.
A
nő felnyögött és felemelte a mellkasát a matracról; minden annyira intenzív
volt, hogy még saját magát is megdöbbentette, amikor az édes érzés az ágyékáig
hatolt és egész testében megremegett a vágytól. Ujjai közt szorongatta a
lepedőt, belefúrta fejét a párnába és a levegő a torkán akadt, ahogy Zayn
benyúlt a farmerjába és fehérneműjén keresztül simogatta.
Elégedetten
felmordult, amikor megérezte milyen nedves és türelmetlenül lerángatta róla a
szűk nadrágot meg a csipkét, ami minden pillanatban egyre jobban kínozta nem
csak Elliet, de Zaynt is. Kihúzta a fiókot, kivett egy könyv borítója alól
néhány csomag óvszert és a lányra kacsintott – Valahogy túl kell járni a gyerek
eszén.
Ellie
somolygott és megrázta a fejét – Rossz vagy.
-
Tudom Miss, és ki is használom – mondta, míg kibújt a bokszeralsóból és Ellie
felpörgette erekciójára a gumit. A fokozódó érzéstől felnyögött, és hagyta,
hogy a nő úgy kínozza, ahogy csak szeretné, míg váltogatta a lassú és a gyors
tempót az orális kielégítése közben. De túl közel volt számára a vég és nem így
akart elmenni, bármennyire imponáló volt Ellie ajkait szorosan érezni a farka
körül. Kihúzta a szájából és néhány pillanat múlva keményen belé vágódott,
olyannyira, hogy az alatta fekvő nő lélegzete elállt és torkán akadtak a
szavak, miközben a gyönyör egyetlen mozdulattól elkezdett épülni testében.
Felsikított és a körmeit belevájta Zayn hátába, aki rekedten felnyögött és
extázistól csillogó szemeit Elliere függesztette, míg erősen belemarkol az
ágytámlába és irdatlan iramot kezdett diktálni. A nyögéseik betöltötték a
szobát és még közelebb vonták magukhoz a másikat, míg egyre mélyebben
temetkeznek a gyönyörbe, amely mindkettejüket megőrjítette. Az életbe vetett
dühüket kijátszották és a saját javukra fordították, hogy ne pusztítsa el a
lelküket a méreg, amely a vérükben csordogált. Igen… szükségük volt erre, erre
az esztelen és vakmerő szexre, a forró érintésekre és a perzselő csókokra,
néhány percre, amikor megszabadulnak a világ kegyelmet nem ismerő súlyai alól.
Ellie kezeibe fogta Zayn arcát és hevesen ajkaira tapasztotta a sajátját,
miközben érezte, hogy mindketten elértek a csúcsra. A döfések lelassultak,
aztán végleg abbamaradtak, amikor a gondolataik összekuszálódtak és csak a
gyönyör káprázata maradt meg testükben. Mindkettejük neve hangos kiáltásként
hangzott el a másik szájából, míg nem tudják kontrollálni a testüket és millió
darabkára hulltak szét az ágyon.
Zihálva
kapkodták a levegőt és próbálták lélegzésüket lelassítani, de csak arra tudtak
gondolni, hogy ez milyen döbbenetesen intenzív volt. Zayn Elliere nézett, aki
még mindig kissé egyeletlenül szedte a levegőt, aztán felé fordította a kék
íriszeit és egymásba olvadt a tekintetük. Nem mondtak semmit a szemeik mindent
elárultak, még többet is, mint kellett volna.
Aztán
megszólalt a csengő. Nagy robajjal és úgy tűnt, mint ha fülsüketítő lenne
számukra a megtört varázs hangja, amit az utóbbi fél órában éreztek.
Zayn
kapkodva felhúzta a bokszerét és káromkodva bosszankodott a bejárati ajtó
kulcsival babrálva és elmormolta mindennek a látogatót, aki végül Niall volt.
-
Ember – sziszegte Zayn. Niall szeme tágra nyílt és döbbenten függesztette
tekintetét a lányra, aki ebben a pillanatban kapta magára a pólóját. Barátjára
vezette a tekintetét és némán kommunikáltak mindaddig, míg Ellie meg nem unta
és türelmetlenül megkérdezte, hogy mit csinálnak.
-
Hoho, csak nem megzavartam valamit, ugye? Mert az tényleg nagyon bánnám! –
vigyorgott Niall huncutul.
-
Baszd meg – vágta hozzá dühösen Zayn - Gyere már be, kurva hideg van kinn! –
Bevágta utána az ajtót és hátra döntötte a fejét, miközben próbált rájönni,
hogy mi vette rá barátját, hogy nyolckor tök egyedül beállítson hozzá
mindenféle bejelentés nélkül. Legszívesebben a falhoz vágta volna, attól
függetlenül, hogy nem volt egy túlontúl erőszakos alak.
-
Megcsaltam a barátnőmet – közölte tettetet lazasággal Niall, amitől a szobában
lévő embereknek elkerekedett a szeme. Ellie pislogott és a döbbent Zaynre
vezette a tekintetét, aki többször kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit,
de semmit nem értett a körülötte zajló eseményekből. Mintha mindenki előbbre
járna, mint ő, és ez roppant mód bosszantotta.
-
Mit csináltál? – rázta meg a fejét hitetlenkedve. Pont Niall? Ő volt a leges
legutolsó, akiből kinézte volna, hogy egy másik lánnyal van, nem pedig a
barátnőjével, akivel már legalább három éve együtt vannak. Mindenki attól félt,
hogy végül Louis és Eleanor között történik mindez, akik már hónapok óta civakodnak
egymással, de aztán mégis mindig a másiknál kötöttek ki, mert bármennyire szar
volt bevallaniuk, a hülyeségek ellenére nyálasan szeretik egymást.
-
Ja, teljesen komolyan. Chelsea kidobott a saját házamból, aztán repülőre
szálltam és most itt vagyok. Amúgy tényleg bocs, hogy megzavartalak titeket, de
hirtelen nem tudtam hová menjek – Megvonta a vállát és rájuk nézett. Őt is
teljesen összezavarták, nem rég még arról beszélt egy kerti partyn Zayn, hogy
nem akar Elliehez kötődni, aztán meg most egyértelműen lefeküdtek egymással.
Sőt, a fiú még meg is kérte őket, hogy zárják ki a beszélgetésükből az utóbbi
időben, Londonban, és környékén történteket, amiben az ex - barátnője is
szerepel. Azt mondta, hogy nem akar vele foglalkozni és úgy tűnt, tényleg
komolyan gondolja.
-
De és mégis kivel? Meg miért? – nézett rá megrökönyödve Zayn – Azt mondtad jól
megvagytok, ölelgettétek egymást meg nem látszott rajtatok, hogy gond lenne.
Ellie
zavartan beletúrt a hajába és kínosan hallgatta a mondatokat, ami érdekelték,
attól függetlenül, hogy cseppet sem tartozott rá. Csendben leült az egyik
fotelbe, amikor a férfi intette neki, és tehetetlenül hallgatta a beszélgetést,
ami nem sokkal később drámai irányba fordult. Még mindig tolongtak a fejében a
gondolatok és nem akarta elhinni, hogy az előbb lefeküdt Zaynnel, ami ennél is
jobban felbolygatta a kapcsolatukat.
-
Gond az nem is volt, mindössze annyi, hogy felbukkant Amy.
-
Milyen Amy? – nyílt tágra a meglepetéstől Zayn szeme még inkább – Az – az Amy?
Amy Green? A csaj, akivel isten se tudja mikor jártál?
-
Aha, ő. Valamikor 2011 – 12 körül randiztunk. Tegnapelőtt meglátogatott és
basszus, a legrosszabb, hogy még csak nem is bánom, hogy lefeküdtünk –
dörzsölte meg az arcát Niall.
-
Amy Green, a csaj, aki teljesen taccsra tett, miután nem mondta meg, miért
szakított veled? – Zayn még mindig nem akarta elhinni, hogy barátja megcsalta
Chelseat, akiről múltkor azt mondta, hogy meg akarja kérni a kezét. Úgy néz ki,
változik a terve, mérte végig Niallt.
Ekkor
figyelt fel először teljes egészében a beszélgetésre Ellie. – Nem akarok bunkó
lenni, de valaki mutatna egy képet a lányról? – kérdezte bátortalanul és
beharapott az ajkába. Kérlek, kérlek, kérlek, csak ne ő legyen az. De ő volt. A
nagy sötét szemek, a hosszú, barna haj és a gyengéd mosoly, mind mind azé a
modell lányé volt, akire Ellie ilyen hosszú távlatból is emlékezett.
-
Ellie – nézett rá gyanakodva Zayn, mire ő nyugtalanul jártatta közöttük a
pillantást.
-
Azt hiszem, tudom, miért szakított veled.
Ez a rész nagyon eseménygazdag volt. Annyira megleptél vele, de miért kellett itt abbahagynod? Siess nagyon a kövivel, mert nagyon kívancsi vagyok mi lesz most Zaynnel és Ellievel, és h ki az az Amy! Nagyon ügyes vagy, csak ne itt hagytad volna abba!
VálaszTörlésSzia, jövő hét közepén fenn lesz az új rész, remélem az is tetszeni fog! köszönöm, hogy írtál, sokat jelent nekem!<3
TörlésÖlel: Lucy
Teljesen egyetértek Rékával! Ez kínzás. Tudom hogy minden résznél elmondom de imádlak! :) csak így tovább csajos.
VálaszTörlésxx ölel, Helena Z.
Véletlenül jött így ki, nem akartalak titeket megkínozni, de mindenképpen bele akartam írni a történetbe Amyt. <3 mindig megköszönöm, hogy írsz, de erre nincs elég szó, imádlak! <3
TörlésÖlel: Lucy
Say what???
VálaszTörlésOlyan nagy nyugodalomban olvasgatom a történetet a 27. fejezettol gondolva de jó hogy ilyen hosszú. Az előbb pedig mint az idegbeteg huzogatom az ujjaimat a képernyőn a következő részre várva. De nincs. Én meg ilyen WTF fejjel szitkozodok és kuldelek el a buba. (bocsi :-D)
szóval új rész mikorra várható? És meg egy hogy hány reszesre tervezed a blogot ?
<3 Secret Queen
Szia, köszönöm. :-D Mellesleg az új rész már kész, az lett valószínűleg eddig a leghosszabb, de csak jövő hét közepe tájtszeretném kirakni. Remélem (nagyon,nagyon) hogy meg lesz az 50 fejezet. :-)
VálaszTörlés<3 <3