2015. január 10., szombat

Írói utószó


Drága Olvasók!
Miranda Kerr Victorias Secret animated GIF

Nagyon sokáig gondolkodtam rajta, hogy mit tudnék írni nektek. Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvasta a blogot és akár még megjegyzést is hagyott a részek alatt, egytől egyig mind hihetetlenül csodálatosak vagytok! Sose tudtam elég jól kifejezni magam ilyen búcsú szövegeknél, se a megjegyzéseiteknél, de szeretném, ha tudnátok, hogy minden tőletek kapott szó, segített abban, hogy folytassam, amibe belekezdtem. Álmomban sem mertem volna elképzelni, hogy ennyi csodálatos emberrel ismerkedek meg és, hogy mindezt mivel érdemeltem ki, arra sose találom meg a választ, de rengeteg hálával tartozom nektek a szeretetért, amit ez alatt a több mint egy év alatt tőletek kaptam!

A történet…
Őszintén nem gondoltam, hogy ennyi ember tetszését elnyeri majd Ellie és Zayn kapcsolata és zűrös élete, leginkább azért, mert sokkal komolyabban érinti az elvesztést, a nemi erőszakot, a banda széthullását és az újrakezdést, mint a legtöbb hasonló témával foglalkozó történet, amit eddig olvashattam. Az ötlet nem is olyan egyedi, mint néhányan írtátok, hisz sokat merítettem a clevelandi emberrablásból, de azt hiszem sikerült végül úgy kerekítenem, hogy mindez kevésbé legyen kivehető. Az elején még csak annyit tudtam, hogy mindketten menekülnek valami elől és így kötnek ki Caorléban, egy olaszországi kisvárosban, ami az én életembe is hatalmas nagy szerepet játszott és pont ezért döntöttem végül a hely mellett.

Néhol túl depressziós lett, néhol túl szerelmes és ezek mellett rengeteg hibát vétettem, de remélem, hogy legközelebb megtalálom azt az arany középutat, amire végül Zayn is rálelt, de addig is nagyon örülök, hogy sikerült a végére érnem és lezárnom az első blogomat. Némelyik résszel tömérdek sokat küszködtem, hogy időre feltegyem, de még így is voltak csúszásaim, amiért iszonyúan szégyellem magam, ezért is ezer bocsánat!

Statisztika…

És akkor néhány adat, amit szeretnék nektek megköszönni, Ti vagytok a legcsodálatosabbak! J

- Terjedelem: Prológus + 50 rész + Epilógus

- 189 közzétett megjegyzés

- 40 rendszeres olvasó

- több mint 37 ezer oldalmegjelenítés

- rengeteg díj – (igyekszem kirakni mindet a közeljövőben J)

- 1 interjú

- 3 kritika

Új történet…
Többen is írtátok, hogy szívesen olvasnátok még tőlem blogot és mivel az én fantáziám is túlteng az ötletektől, ezért nem szeretném itt befejezni az írást. A következő történetem főszerepében Niall áll és egy fiatal modell lány, emellett pedig a Victoria Secret’s, az étkezési zavarok és egy nagyon fontos felhívás, hogy a médiának mekkora hatalma van az emberek felett.
Viszont mielőtt belekezdenék, szeretném megvárni, hogy elkészüljön az oldal kinézete és sikerüljön megírnom néhány fejezetet előre, pont ezért kiveszek egy hosszabb, másfél hónapos szünetet.
Az első részt február 22. – én, vasárnap hozom – ha elkészül a design is. Később ki fogom tenni ide egy bejegyzésben a blog linkjét, addig is még egyszer szeretném megköszönni a rengeteg támogatást, nem tudom elégszer kifejezni, mennyire szeretlek titeket!
Rengeteg sok puszi, Lucy

A BLOG BEFEJEZVE

15 megjegyzés:

  1. Drága Lucy.
    Egyik szemem sír a másik nevet. Egyrészt örülök a végkifejlettnek, másrészt sírok mert ez egyben egyet jelent azzal hogy ennyi. Imádtam a blogot megérte várni a részekre holott köztudott rólam hogy inkább befejezett sztorikat olvasok. De a te történeted más szitu. Őszintén ez lehet hülyén hangzik de tetszett hogy tudtam várni a hétvégéket. Hogy sokszor elküldtelek melegebb éghajlatra mikor sejtelmesen fejezted be egy-egy rész végét. Ezért utólag is bocsi. :D
    Remélem még találkozunk és azt is hogy majd első között klikkelhetek majd rá az új blogodra.
    Love: Barbee <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Barbee,
      nem hiszem el, hogy már megint potyognak a könnyeim! Nem tudom mivel érdemeltem ki ilyen csodás olvasókat mint te, de az biztos, hogy megérte minden késő éjszaka, amikor a laptopon pötyögtem! És igen, megérdemeltem elég sokszor a melegebb éghajlatot. :D
      Nagyon remélem, hogy a következő blogomon is találkozunk! :-)
      Puszi, Lucy <3

      Törlés
  2. Drága Lucy!
    Nagyon tetszett ez a blogod és nagyon várom a következőt. Már tetszik a történet rám biztosan számíthatsz. :)
    xx ölel, Helena Z.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Helena,
      örülök, hogy tetszett a történet, köszönöm, nagyon jól esik, hogy a továbbiakban is számíthatok rád! :-)
      Puszi: Lucy <3

      Törlés
  3. Fhu, már nagyon várom a következő történetet! Olyan sokára lesz február 22-e:( Étkezési zavarok és a média emberek feletti hatalma? Azt hiszem ezt a történetet is imádni fogom! Izgatott vagyok az új blog miatt, nagyon várom már, hogy újra az írományaidat olvashassam:)

    Puszi,
    Sasza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      annyira boldog vagyok, hogy már most elnyerte a következő történet a tetszéseteket! Köszönöm! :-)<3
      Puszi: Lucy

      Törlés
  4. Sziiaaa! Alig várom, hogy elkezd írni az új blogodat. Remélem ezt a blogot nem törlöd...a kövi blogodnál találkozunk. Sok pusziii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa,
      nem tervezem törölni. :-) Remélem a következő is tetszeni fog!
      Puszi: Lucy <3

      Törlés
  5. Szia Lucy!
    A blogodat tegnap éjjel találtam meg, s szó szerint éjjel-nappal olvastam. Megdöbbentett!! Sosem olvastam még ennyire, hogy is mondjam.. Érzésekkel teli könyvet, nem hogy fanfictiont. Pedig mióta kerestem! Hajnalban is olvastam, mikor minden igyekezetem ellenére kiesett a kezemből a tablet, a szemeim pedig a fáradságtól lecsukódtak, úgyhogy néhány óra kimaradt.
    Az egész történet, ahogy meg van írva, tökéletes. Nem volt sablonos. Velem az a probléma, hogy általában rájövök a sztorik folytatására/végére, sokszor hamarabb, mint maga az író, de ez az egy blog kivétel volt. Akárhogyan is erőlködtem, nem volt semmi ötletem, csak sodródtam az árral. A végén, a repülőgép lezuhanásakor pedig teljesen meg voltam győződve róla, hogy meghal Ellie a kicsikkel együtt. Köszönöm szépen, hogy megirtad Ellie és Zayn történetét! Biztos vagyok benne, hogy a következő blogodat is olvasni fogom. Megígérem,:)

    Puszi,
    Lady

    Ui. Az én statisztikám pedig két szétsírt szem és 39 telefújt zsebkendő. Néha már rosszabbul viseltem a szereplők szenvedéseit, mint ők maguk..:-)

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Szeretnék érdeklődni, hogy mi lesz az új blogoddal? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      erről szeretnék majd mostanában kirakni egy bejegyzést. Az az igazság, hogy súlyos időhiánybanszenvedek, de már belekezdtem az írásába. :-)

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Szia szeretnèk veled beszèlni evvel a törtèneteddel kapcsolatban.kèrlek ha wzt olvasod irj nekem egy emailt mert nem találtam az elèrhetősègeidet.Köszönöm acerke88@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Szia szeretnèk veled beszèlni evvel a törtèneteddel kapcsolatban.kèrlek ha wzt olvasod irj nekem egy emailt mert nem találtam az elèrhetősègeidet.Köszönöm acerke88@gmail.com

    VálaszTörlés