2014. december 28., vasárnap

50. Katasztrófa


50. Katasztrófa


Zayn megdörzsölte borostás állát és az ajtónak dőlve figyelte Ellie kapkodó mozdulatait. Jobb lesz egy kis távolság, motyogta magában feszülten, mégis úgy érezte, hogy csak saját magát próbálja nyugtatni a hülyeségeivel.
- Mit akarsz Zayn? – csattant fel Ellie és dühösen az ágyra dobta fehér ruháját. Összefonta mellei előtt a karját, szikrázó szemei belemélyedtek a sötétbarnákba és még soha nem érezte magát olyan távol tőle, mint ebben a pillanatban.
- Tényleg el akarsz menni? – sóhajtott Zayn csüggedten. Az utóbbi időben egészen visszazuhant abba az állapotba, amikor biztosat jelentett számára Ellie jelenléte. És ez nem volt jó, kibaszottul nem. Fogalma sem volt, hogyan kezelje a helyzetet, lányok millió voltak belé szerelmesek és könnyűszerrel siklott el felettük, mégis, amikor belenézett a kék íriszekbe, megértette mit jelent a szerelem.
- Nem – fordította a fejét az ablak felé. Látta Hanna – t játszani Louis ikreivel és csak a rajzokra tudott gondolni, amiket neki készített a kislány. Anya. Apa. X - Babák (– ahogy hívta őket.) Hanna. Szüksége van rá, ne léphet ki ilyen egyszerűen az életéből, már egyszer megtette és mindennél jobban megbánta, hogy elmenekült. És most újra megteszi.
Kínos csend fojtogatta mindkettejüket, Zayn tudta, hogy amit tett, az nem helyes, megcsókolni az ex – barátnőjét, amikor Perrie vár rá? Ennek a nyaralásnak nem így kellett volna történnie, meg kellett volna beszélniük a dolgaikat, ehelyett pedig minden összeesett.
- Nem akarok elmenni, de – keserűen felnevetett, mely túlerőltetettnek tűnt – képtelen vagyok tovább veled lenni. – Tenyerével a combjára csapott, ajkai megremegtek és csípőre tett kézzel hátrált pár lépést. – Kimondtam – motyogta nehezen lélegezve.
- Sajnálom Ellie. Azt hittem, ha több időt töltesz velem, rájössz, hogy – habozott, míg beletúrt hajába – hogy az emlékeket szereted, meg azt, hogy törődnek veled, ehelyett csak rontott az egész kialakult helyzeten. – Baromság. A lány megrázta a fejét, tovább kell lépnie, még is ott motoszkált belül egy kérdés a fejében.
- Szerettél te engem igazán valaha is? – kérdezte, mielőtt elkapta az összeszűkült szemekről a tekintetét Tudta, hogy Zayn szerette, mégis, ez sokkal bonyolultabb volt, hogy meglehessen fogalmazni. - Úgy értem – tűrt füle mögé zavartan egy tincset – sokáig olyan érzésem volt, mintha csak szánnál, mert tudtad, hogy van valami, ami elől menekülök. Igazából vonzottak téged a titkaim – vonta meg a vállát beletörődve. Régóta ki szerette volna már mondani, mégis most tudatosult benne, hogy már teljesen mindegy mit tesz, Zayn Perrie mellett marad. Valahol tudta, hogy ennek így kell lennie, Zayn egy stabil nőre vágyott, akivel leélheti drámák és sírás sorozata nélkül a mindennapjait idilli, családi környezetben.
És végre túllépett Melissa -n.
 
- Szerettelek, és ez nem a titkokon vagy a sajnálaton múlt. De fogalmam sincs, hogy minek magyarázkodok neked, rohadt sok mindent tettem érted, hogy jobban érezd magad, de te beteg vagy. – Dühösen kiabált, míg kimondta az egyetlen szót, amit magába kellett volna tartania. Látta a fájdalmas kifejezést, mely kiült az arcára, míg minden összedőlt benne, amit egykor hitt. Végigszántotta nyelvét kicserepesedett ajkain és mérgesen kihúzta zsebéből csörgő telefonját. Perrie. – Bocs – mormolta lenézve apró alakjára. Még soha nem látta ilyen kicsinek, vállai előregörnyedtek, lehajtotta a fejét és remegő ujjaival összehajtogatta fehér ruháját. Bólintott és hagyta, hogy sötét tincsei védőfüggönyt képezzenek arca előtt, míg köhögve próbálta eltüntetni a torkát mardosó kellemetlen érzést. – Basszameg – húzta el feszülten a zöld ikont Zayn és kikerülve az ajtóban álló döbbent Amyt elviharzott a folyosón.
 
 - Nem gondolta komolyan – szólalt meg halkan a lány. Tétován közelebb lépett és kihúzta remegő kezei közül a csipkés anyagot – Megcsinálom – mondta lágyan és Ellie minden ellenkezés nélkül leült az ágyba. Kezeibe temette arcát és mélyet sóhajtott, várva, hogy a hasogató fájdalmat maga mögött hagyhassa. Tudta, hogy a legrosszabb, hogy a szavai igazak voltak, beteg volt, belebetegedett a sok a gyötrelembe, ami őt érte, de mindezt hozzávágni nem volt igazságos Zayntől.  – Köszönöm – nézett hálásan Amyre és saját magát is megijesztette a hangjából hallatszó gyenge rekedtség. – Szerintem őt jobban megviselte a Jeremyvel kapcsolatos dolgok és nehéz elfogadnia a történteket, hogy egyik pillanatról a másik ilyen helyzetbe találja magát.
 - Megpróbáltam vele megbeszélni – Megfogott néhány fürdőruhát ás erőszakosan belegyömöszölte az ágyon pihenő bőröndjébe – Én is – motyogott remegő ajkakkal – én is meg akartam oldani.
- Tudom – simított végig karján Amy. – A legjobb lesz, ha egy kicsit kiszellőzteted a fejed, ezt a néhány ruhát meg én elrakom, jó? – Bíztatóan elmosolyodott és szomorúan a lány után nézett. Arra gondolt, hogyha nem hívja fel annak idején Ellie és menti ki a félelem hálójából, ma ő is ilyen lenne? Beteg?
Tisztességtelen volt vele szemben a szó.
 
A világegyetem egy fertőző betegség. Itt mindenki beteg. Kicsit. Nagyon.
*

Meleg fuvallat simított végig Ellie dühtől kipirult arcán. Igazság szerint magára volt mérges, hogy soha nem fogadott el senkitől segítséget Zaynen kívül és észre sem vette, hogy evvel mennyi terhet pakolt a vállára. Megfogadta, hogyha ma visszatér Londonba, megkeres egy pszichológust – a normálisabb fajtából. Többet foglalkozik a babáival, és ez rögtön határtalan izgalomba kerítette. Lányok lesznek, biztosan. De mindenekelőtt ideje volt tovább lépnie Zaynen, hisz ő már megtette ezt Perrievel.

- Itt vagy Zayn? – A férfi megköszörülte a torkát és halkan elmormolt valami igenhez hasonlót és egész testével Ellie felé fordult, amikor meglátta kilépni az ajtón. Égnek emelte kék íriszeit és halvány, öntudatlan mosoly játszadozott ajkain. Ekkor volt a legszebb – amikor fogalma sem volt róla. Ezt tette őt olyan gyönyörűvé.
Vagy inkább az, hogy milyen szemszögből nézte?

Perrie izgatott hangja szakította ki a merengésből – Alig várom már, hogy találkozzak Hanna – val – sóhajtott, és Zayn maga elé tudta képzelni csillogó, túlontúl lelkes tekintetét.
Perrie biztonságos volt.
De ebben a pillanatban csak le akarta csapni a telefont és eltűnni a világ színéről.
- Nézd, Pezz, szerintem ez nem lesz olyan egyszerű – ujjaival a mellette lévő műanyagasztalon dobolt, fehér monoton színe csak még inkább piszkálta. Egy pillanatig habozott, amikor hallotta a lány halk „Oh” – ját, ami csalódottan kicsúszott ajkai közül – Nem akarlak megbántani, de  Hanna kötődik Elliehez, nagyon is. Sok időt töltenek együtt, főleg, amióta kiderült, hogy testvérei lesznek, és nem szeretném elszakítani tőle, jót tesz neki, hogy van, akit az anyjának hívhat. – Biztos volt benne, hogy Perrie megérti a célzást arra vonatkozóan, hogy a bemutatkozás erről a részről túl korai. Hanna tudta, hogy már nincsenek együtt, okos lány volt ő, észrevette az egyértelmű jeleket, de vagy nem foglalkozott vele, vagy nem akart foglalkozni vele.
- Anya? – kérdezte kétkedve Perrie – De hát nem is az anyukája – tette hozzá élesen.
- De hát nem is ismeri az anyukáját – válaszolt szkeptikusan Zayn – Alig volt egy éves, nem is emlékszik rá – folytatta nyugodtan és intett Liam – nek, aki a medence környékén sétált kislányával, Lizzyvel.
- Oké – sóhajtott halkan a lány – Akkor áll még az a randi?
- Amint visszamegyünk Londonba – mosolyodott el ő is végül, térdére könyökölt és kezével megtámasztotta állát – Mennem kell, este még beszélünk – köszönt el és az idegesítően fehér asztalra helyezte telefonját. Perrie mellett ő is biztosnak tudhatta magát, de ekkor még elképzelni sem tudta, hogy néhány órával később ez mekkora hazugsággá válik. Minden hazugsággá porlad.
De jelen pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy kicsúszik az ujjai közül Ellie. Bűntudatot érzett a szavai miatt és ez megint csak egy volt a sok dolog közül, amit ki nem állhatott. Nem kellett volna hozzá vágnia, hogy beteg, meggondolatlan volt, egyszerűen csak felidegesítették Ellie mondatai, hiába tudta, hogy ez nem mentség semmire.
Távolról figyelte, amint kihúzta lábait a vízből és egy papucsba bújva lassan visszasétált a szobába. Összepréselte ajkait és leszegett fejjel nyitotta ki az ajtót, hogy néhány perccel később Amyvel együtt kiléphessen rajta. A zöld szemű lány meleg ölelésébe vonta Ellie, szorosan körülölte a derekát, amivel megpróbálta kifejezni minden háláját, még ha tudta, hogy mindehhez egy élet is lehetetlen. Utoljára egymásra mosolyogtak, aztán kisvártatva megfordult és maga után húzva bőröndjét, elnyelte az emberek sűrű áradata.

Nem köszöntek el, így is tudták, hogy a kapcsolatukkal együtt egy újabb fejezet lezárult az életükbe.

De Zayn örökké emlékezett arra a pillanatra, amikor Ellie mosolyogva visszafordult, bátortalanul füle mögé tűrt egy tincset és reményteljes tekintete összefonódott az övével. Remélte, hogy a lány is hasonlót lát megcsillanni az ő íriszeibe, csak, hogy tudja...
 
ő az élet leggyönyörűbb betegsége.

*

A legfrissebb hírek következnek!

A bemondónő zaklatottan megigazította elegáns blúzának gallérját és apró sóhaj szökött ki ajkain, mintha csak figyelmeztetést intézne az érdeklődők felé, miképp nem fog jó hírrel szolgálni. Igaz volt. Újra a papírjára pillantott, aztán nehézkesen belekezdett a valaha volt egyik legnagyobb szerencsétlenségbe.

Katasztrófa történt!

Kedd délután, helyi idő szerint 13:57 – kor tengerbe zuhant egy utasszállító nem sokkal a felszállás után! A gép Teneriféről indult Londonba, fedélzetén 273 utassal, köztük 9 fős személyzettel, amikor eddig tisztázatlan okokból a gép irányíthatatlanná vált és az Atlanti óceánba zuhant. Kizárt, hogy a túlélte valaki a szerencsétlenséget, mondta el egy szakértő híradónknak, aki közölte, semmi esély rá, hogy a mentőcsapatok a roncsok közt túlélőt találjanak. Habár a légitársaság még nem tette közzé a lezuhant repülőgép utasainak listáját, egyes jelentések szerint a gépen utazott az egykor híres britt – ír banda, a One direction egyik tagjának barátnője (?), Elena Walker. 
25 éves nő néhány hónapos terhes volt, Zayn Malik gyermekeit hordta szíve alatt, amikor váratlanul bekövetkezett a katasztrófa.

Amint bővebb információnk vannak a szerencsétlenségről és az utasokról, tájékoztatjuk Önöket!

 

10 megjegyzés:

  1. Imádom!!! ♥ De nem teheted ezt.
    Pont most fejezed be??:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm <3
      Sajnálom, de ígérem sietek az epilógussal! :-)

      Törlés
  2. Persze. Ilyenkor kell abbahagyni? Én nem tudom elhinni hogy már csak egy ep8lógus válaazt el a végétől ami reményeim szerint valami csoda folytán happy end lwsz. Mert az lesz vagy lenyakazlak.
    Várom a kövit.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Köszönöm, hogy írtál, nagyon jó érzés olvasni a véleményeteket! Megpróbálok sietni az epilógussal! :-)
    Köszönöm, köszönöm, köszönöm! <3
    Ölel: Lucy

    VálaszTörlés
  4. Nem.! Nem ! Nem ! Ez nem ér basszus.. itt hagysz minket , úgy , hogy nem tudunk semmit , és halálra izguljuk magunkatt!! Amugy nagyon nagyon jó rész lett ! Nem tudom mit írhatnál . Imádtam ahogyan leírod ezt a történetet , és ahogy ilyen jól kifejezted az érzéseiket , a szereplőknek. Olyan rossz , hogy vége lesz ennek a blognak . :( .. de már várom én is az új történetedet.. siess a kövivel ..
    Ui: megkérhetnélek ,hogy megnézed a blogomat .. most kezdtem és kíváncsi vagyok a véleményedre.. előre is köszönöm
    Ölel :Petra :* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://harryandelenelove.blogspot.hu/2014/12/1-fejezet.html?m=0 ez lenne az ha van idő nézz be ..

      Törlés
    2. Szia! :-)
      Én is sajnálom, hogy vége lesz, nagyon a szívemhez nőtt Zayn és Ellie. <3
      Köszönöm, el sem tudom hinni, amiket írtál, hihetetlen jól esnek! Megpróbálok sietni. :-)
      Ölel: Lucy

      Törlés
    3. Ui.: Bocsánat, elfelejtettem az előző megjegyzésbe leírni. :-)
      Elolvastam a történetet, jól indul, tetszik az alap ötlet és, hogy Harry nem híres. Csak két kisebb dolgot jegyeznék meg, remélem nem haragszol. Az egyik, ami szemet szúrt, hogy sok a tőmondat, némelyiket bővíthetnéd, hogy még érdekesebb legyen a rész. A másik pedig a szóismétlés, például amikor a twitterről beszéltél. De ezek nem nagy hibák és remélem, hogy nem bántottalak meg velük. :-)
      Ui.2: Szereztél egy új olvasót. ;-)

      Törlés
  5. Basszus... Azta...! Nem teheted ezt velem! Neee! Pont itt hagyod abba?! Ekkora kegyetlenséget, komolyan...:D Nagyon jó rész lett ez is, nem győzöm elégszer mondani: FAN-TASZ-TI-KU-SAN ÍRSZ!!!! Nagyon várom a következő részt, elmondhatatlanul kíváncsi vagyok mit hozol ki ebből:)

    xxx Szasza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Elmondhatatlanul köszönöm, hogy mindezt leírtad! Komolyan, te vagy fantasztikus, köszönöm, köszönöm!!!
      Sajnálom :-)
      Igazából én is kíváncsi vagyok mit hozok ki ebből. De remélem tetszeni fog, sokat jelentene! <3
      Ölel: Lucy

      Törlés