1.A pincérnő



1. A pincérnő

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.

Az asztalok között szlalomozva veszem fel a rendeléseket és szolgálom ki a vendégeket. Hosszú, barna hajam néha fel-fellibben miközben sietősen szolgálom ki a hármas asztalnál ülő idős párt. Fehér blúzt és fekete farmert viselek, rajta egy szintén fekete köténnyel, amibe egy jegyzetfüzet és két toll pihen. Az idős német pár illedelmesen megköszönte a szénsavmentes vizet és a két kávét. Hozok egy kancsó jeges teát és ahol kérik, ott újratöltöm a poharakat, majd visszaállok a „biztonságot” jelentő pult mögé. Miután megbizonyosodok róla, hogy egy ideig nem kell kiszolgálnom senkit, kipillantok az üvegajtón és a panorámába gyönyörködök. Június eleje lévén a hőmérséklet még csak most kezd emelkedni, de már most rengetegen napoznak vagy lubickoltak a tengerben. Mosolyogva nézem, ahogy a gyerekek előveszik a homokozó készleteiket és elkezdik a nagyobbnál-nagyobb vár felépítését. Gondolataimat a másik pincérlány zavarja meg. Sasha 19 éves csinos, fekete hajú lány, egy héten háromszor besegít a cukrászdába pár Euróért.

-Elena, tudnád vinni az asztalaimat még?

 Fejben átszámolom tudom- e vállalni Sasha asztalait, végül bólintok. Fiatal még, szórakozzon! Nem mintha én olyan idős lennék 25 életévemmel.

- Köszönöm! – libbent el mellettem a lány és már el is tűnik.

Vissza sem nézek az ablakba, úgy érzem a varázs már elmúlt. A közeli asztaloktól odaszűrődő mondatfoszlányok hallgatása valamelyest leköti a figyelmemet. Az emberek barátokról, családtagokról vagy éppen az időjárásról beszélgetnek. Legalábbis ennyit értek meg, aztán kitudja, lehet, hogy a többi vendég valami másról beszélget az angoltól vagy az olasztól eltérő nyelven. Miután észreveszem, hogy az egyik asztalnál összecsukják az étlapot, odasietek és felveszem a rendelésüket.  Nem kezdek el bájcsevegni és nem töltök több időt az asztalnál, mint amennyi muszáj. Az nem az én műfajom, azt meghagyom inkább Camillenak, a másik munkatársamnak. Úgy tűnik a vendégek nem igazán bánják, hogy nem beszélget velük egy pincérnő. Nekik nem ez a fontos, inkább az, hogy udvarias legyek és az ételüket, italukat minél előbb lerakjam eléjük.

 Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb férfi utánam néz elég illemtelenül, de én eggyel sem foglalkozok. Nekem nincs szükségem párkapcsolatra, se egyéjszakás kalandokra.   Ahogy jobban megnézek pár pasit, észreveszem, hogy gyűrűt viselnek. Szánalmat kezdek érezni mindegyikőjük iránt.  

Visszasétálok pult mögé és elkészítek két csésze kávét. Ráteszem egy tálcára a tej és a cukor mellé és elviszem a kilences asztalhoz, ahol nem rég kérték. Udvariasan megköszönte a két fiatalabb nő és én már nem is vagyok az asztaluknál.

Több mint egy hónapja dolgozok már a kis cukrászdába, ami jól megy a rendkívül okos elhelyezkedése és a finomabbnál - finomabb süteményeknek köszönhetően. Hiszen ki ne ugrana be a tengerparttól kb. 40 méterre található helyre meginni a barátokkal egy sört vagy egy pohár narancslét egy fagylalttorta társaságában?

- Mit csinálsz délután Ellie? – kérdezte mosolyogva Marie, az üzlet vezetője. A negyvenes éveiben járó nő egy napsütötte napon vett fel, amiért soha nem leszek neki egész hálás. Kis híján el is sírtam magam, mikor közölte vele, hogy hétfőn kezdhet, de türtőztettem magamat, míg az apartmanba nem értem. Ott értettem meg csak igazán, hogy Marie megmentette az életemet… pedig nem is ismert. Mégis engem választotta ki a rengeteg jelentkező közül.
 

- Két műszakot vállaltam ma is.

Egy utolsó mosolyt még megejtek Marie - nek és belevetem magam a munkába. Dél és kettő között a forgalom mindig megnövekedett, így ilyenkor hamburger, sültkrumpli és virsli is kapható, ami jó vétel tekintve a gyerekekre, akiknek a szülők megveszik annak reményében, hogy addig is nyugodtak maradnak.

- Legközelebb kétszer is meggondolom, hogy elvállalok- e még plusz asztalokat! – zsörtölődtem magamban. A cukrászdába a szokásosnál is többen betértek, ezért még több volt a munka és a futkározás az asztalok között. De legalább egy valamiért megérte. A vendégek többsége borravalót adott, ami rendkívül nagy segítség.

A hosszú betonút, rengeteg felnőttel, gyerekkel van megtömve. Sok – sok arcot látni pár pillanatig, majd már el is tűnnek, mintha ott se lettek volna. Fülig érő mosollyal nevetgélnek a gyermekek,  a nagyobbak kézen fogva sétálnak néha-néha szerelmes pillantásokkal fűszerezve, nem egy párt látni babakocsival sétálni a terjedelmes sétálóutcán. Elmerengek, vajon én is ilyen boldog lennék, ha most mellettem lenne egy férfi és egy gyerek? Gyorsan félbeszakítom a gondolataimat; Buta vagy! Ne is gondolj ilyenekre, mindegyikőjük csak kihasznál, majd miután megkapták, amit szerettek volna el is taszítanak maguktól, mintha egy rongy lennél, amit össze-vissza dobálhatnak.

Megrázom a fejemet és elfordulok a tenger irányába. A Hold fényesen visszaverődik, a csendes hullámokon a csillagok pedig fényesen világítanak a tiszta égbolt, amelyen egyetlen sötét felhő sem jelzi, hogy mostanában leszakadna az ég. A csillag egy biztos pont lehet az életünkben, ő mindig velünk vannak, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül; csak felnézünk az égre és mosolyogva vesszük tudomásul, hogy mi mindent rejthet egy – egy ilyen szikrázó fénypont. Mindenkinek más és mást jelenthet. Rengeteg rejtett és rejtetlen üzenetet, személyeket, emlékeket és mi egymást. Csodálatos teremtések! – jegyzem meg magamban somolyogva.

Jó estét Elena! –köszöntött fülig érő mosollyal Robert, az apartman recepciósa. A fiú éppen, hogy betöltötte a 21 évet, tökéletesen beállított sötétbarna haja, barna szeme van, amivel rengeteg nőt babonáz meg. Csak remélni tudom, hogy nem próbálkozik be többet nálam és, hogy ezt el is kerüljem, gyorsan visszaköszönök és elindulok a lift irányába. A szűk liftbe kettő, maximum három ember fér el, és most is, mint mindig, halkan szól egy nyári dal. Hangos csilingelés jelzi, hogy megérkeztünk a második emeletre. Magassarkúm minden egyes lépésemnél, idegesítően hangosan kopog, én pedig megszaporázom a lépteimet, hogy minél előbb levehessem. 12 óráig folyamatosan talpon lenni, főleg egy ilyen cipellőben, nagyon fárasztó és fájdalmas.

Kártyámat elhúzom a leolvasó előtt és az ajtó hangos kattanással kinyílik. Miután végre kibújhatok a magassarkúmból, elindulok a fürdőszoba felé. Leveszem a ruháimat, beállok a zuhany alá és csak élvezem, ahogy a fáradt testemet átmelengeti a forró víz. Nem áztatom sokáig magam, körülbelül 10 perc után kilépek a kellemes víz alól és megtörölközök. Felveszem a pizsamámat és a konyhába öntök magamnak egy pohár narancslevet, amit az éjjeli szekrényemre teszek, én pedig megkönnyebbülve fekszem be a puha ágyba. Erre vágytam egész nap!

De mikor húsz perc forgolódás után sem vesz birtokába az álom, dühösen vágom le magamról a vékony takarót. Nagyot fújtatok, mint egy kislány és kitrappolok a konyhába. Holnap dolgoznom! Ki kellene pihennem magam, nem szabad úgy kinéznem, mint egy mosott rongy! Tehetetlenül rogyok le egy székre; most mit csináljak?

Nem szeretem azokat az időket, amikor van időm gondolkodni. Mindig elkalandozok ilyenkor; mi lett volna, ha nem menekülök el ide? Ha Londonban maradok?

Jól döntöttem! – ismételgetem magamnak. A legjobb döntés, amit valaha tettem, az az, hogy magam mögött hagytam Londont!

- De nem végleg! Mindenkin bosszút állok, aki valaha fájdalmat okozott nekem, de nem most! Majd idővel!

Gyorsan megrázom a fejemet, szeretném kiűzni a fejemből a gondolataimat, de ez elég nehéznek bizonyul. Elveszek az asztalról pár újságot és visszamegyek a szobába, befészkelem magamat az ágyba és a hátamat az ágytámlának döntöm. Az első kezem ügyébe kerülő hetilapot felnyitom és elmerülök a sorok között, annak reményében, hogy sikerül kiűznöm a gondolataimat a fejemből.

4 éve, hogy a One direction feloszlott!

Pontosan négy éve, 2015, június kilencedikén adta utolsó koncertjét, mindenidők legnépszerűbb tinibandája, a One direction, a világ legnagyobb stadionjában, a Észak-Koreában, Phenjanban található, Rungrado stadionban. A 150 ezer férőhelyes stadionban extra hosszú, teltházas koncertet adtak a srácok, név szerint: Niall Horan, Louis Tomlinson, Zayn Malik, Harry Styles és Liam Payne.

Feloszlásuk oka valószínüleg Zayn Malik feleségének, Melissa Goldwin - nak halála, aki mint a későbbiekben kiderült rákos beteg volt, amiről csak a család és közeli hozzátartozók tudtak.

Melissa és Zayn, 2012. nyarán házasodtak össze, és 2014 –ben meg született első gyermekük, Hanna Malik.

Zayn 2015 óta egyedül neveli mostanra öt éves kislányát.

2015-től kezdve a rajongók június kilencedikén minden országban gyertyát nyújtanak a nagyobb Arénáknál és stadionoknál megemlékezés gyanánt, ezzel kifejezve őszinte tiszteletüket és szeretetüket.