34. Akkor szakítsunk

34. Akkor szakítsunk

Ujjaival ütemesen kopogott a lány zene ritmusára az egyik kávézóban, miközben elmerengve fókuszált egyetlen pontra. Szemei megteltek könnyharmattal, ahogy fejében visszhangot verve ismétlődtek meg újra a szavak: Téged bántottak?

Talán ez volt a legnagyobb döfés, amit az utóbbi időben kapott az élettől és, hogy ez pont Zayn kérdezte, egyenesen megrémisztette és kérdések sokaságát halmozta fel benne. Nem hitte el, hogy mindez ennyire látható lett volna rajta, hiszen mennyi, de mennyi időt pocsékolt el arra, hogy egy tökéletes álcát készítsen magának, olyat, amit senki nem tud áttörni. És félelemérzetet keltett benne, hogy valaki ilyen szinten kiismerte, mert ezt nem szabadott volna, nem, ráadásul nem most. Bár, gondolta végig, talán most a legjobb, néhány nap múlva le lép és nem látják egymást többet. Istenem, de kibaszott könnyű ez elméletben, miközben ő is tudta, hogy ezt képtelen megtenni gyakorlatban. Elfelejteni őt, elfelejteni a szerelmet és vele együtt mindent, azt jelentené, hogy megszűnik a világ létezni körülötte és ő csak egy légbuborékban lebeg valahol az élet és a halál között. Zayn nélkül az élet egy fabatkát sem érne, az egész egy nagy semmi lenne.

És pont ezért nem tudta, hogy mit tegyen, csak a kétségbeesés marcangoló tépődését érezte belülről, ami ellen nem találta meg az ellenszert. Már így is romban az egész terv, vagyis az már akkor összedőlt, amikor meglátta a férfi a tengerparton, miközben Hanna felé futott a bemondóhoz. Még most is érezte, ahogy perzselő tekintetével diszkréten végigméri őt és valójában élvezte, hogy valami megcsillant akkor Zayn szemében, mégis kissé szégyellte magát, hogy nem hordott abban az időben sminket. Úgy érezte evvel a leheletnyi vakolattal, amit mostanában magára fest magabiztosabb, vagy talán csak az álcája meggyőzőbb, mindenesetre szükségét érezte.  Viszont azon a délutánon, a kávézóban, ahol Zayn meghívta egy Latte – ra, sikerült először igazán ellazulnia az utóbbi kilenc évben és néhány pillanatig ezt okolta a terv eleséséért, ha akkor van benne annyi erő, hogy nemet mondjon kettejüknek, talán már Londonban lenne. És vége lenne minden egyes zaklatásnak a múltjából, mert úgy érezte avval, hogy mindent lezár, végre teljes életet élhet, talán.

Megunva az elmélkedést, megitta teáját és a pincér kezébe nyomott némi aprót, majd felállt. Mosolyogva megforgatta a szemét, mikor látta a férfi bosszús tekintetét, ami valami olyasmit magyarázott: Na, ez sem bírt adni jachtot. Hátsózsebébe tette kezét, miután feltolta fekete napszemüvegét orrára és elindult vissza a szállására. Mohón falta az utcák régies szépségét, az óváros gyönyörét, a festői tengert és a házak pompáját, mert szeretett volna minden egyes négyzetcentiméterére emlékezni ennek a helynek, ahová soha többé nem jön vissza. Nem azért, mert nem lett volna elégedett Caorléval, egyenesen beleszeretett, de minden egyes pillanat arra emlékeztetné, hogy ez volt az a hely, ahova a múltja elől menekült és ezt nem szerette volna. Leült egy sziklára a part mentén, ami hiába volt forró, őt ezt egy cseppet sem zavarta, féloldalas mosollyal az arcán hunyta le a szemét és feledkezett meg a gondokról, amelyek az utóbbi időben körülölelték és összeszorították törékeny testét.

Később sóhajtott egyet, tudva, hogy végi az idilli és nyugalmas pillanatnak, majd előhúzta telefonját a zsebéből és remegő ujjaival többször elhibázva a betűket, de küldött egy üzenetet Zaynnek.

Tudnánk találkozni mostanában? Lehetőleg négyszemközt?

Alig néhány perc múlva megérkezett az SMS.

Nálad 15 perc múlva?

Ellie sietve leugrott a szikláról és már abban a pillanatban tudta, hogy ez a gyors mozdulat nem volt a legjobb és a legszerencsésebb ötlet, mert a szédülés hatalmába vette és erősen meg kellett kapaszkodnia a barnás kőben, nehogy a földön találja magát másodpercek múlva. Kissé dühösen összeszorította állkapcsát és táskáját megigazítva vállát visszaírt egy Oké – t. Fojtogató érzés tőrt rá, olyan, ami azt sugallta, hogy nem hoz jó döntést az elkövetkezendő negyed órában és ez talán kihat a későbbi időszakra is. De jelenleg ezt vélte helyesnek és optimálisnak, nem akart gondolni a következményekre, csak arra, hogy még az előtt meg kell tenni ezt a lépést, mielőtt Zayn megtudja a múltját. És, hogy tényleg bántották.

Vizes ronggyal lemosta az étkezőasztalt, majd pólójának ujjával letörölte a verítéket homlokáról és beszaladt a szobájába. Érezte, hogy ez a meleg teljesen felemészti, és egészen megviseli szervezetét, fáradtan pislogva átvett egy lenge fehér rövid ujjút és egy rózsaszín szoknyát, majd kezeibe temetve az arcát lehuppant a puha ágyra. A keringő és csapongó gondolatai teljesen kiszívták belőle az életet, csakúgy, mint a leendő terve: ellökni magától Zaynt. Úgy érezte nem méltó hozzá és ez akkor bizonyosodott meg benne igazán, amikor a férfi átadta azt a gyönyörű karkötőt és Melissa által írt levelet, mert ő megbízott benne annyira, hogy ezt a két fontos dolgot átadja neki, míg Ellie annyira sem volt képes, hogy az utóbbi tíz év lapjait kiteregesse előtte.

Lehet, hogy megértette volna.

Lehet, hogy mindketten túljutottak volna rajta és boldogan élnék az életüket, együtt, egy fedél alatt, ahogy nevetve tervezgették.

De túl sok a lehet és kevés a biztos jelen pillanatban. És ezek után a kettejüknek tervezgetett jövendőbeli tervek meg fognak szűnni, a nő ezt jól tudta, de nem gondolta volna, hogy most is ennyire kiborítja. Néhány makacs könnycsepp végigszánkázott piros arcának mezein és ő nem akarta elhinni, hogy az előbbi határozott Elena helyét már megint átvette a gyenge erőtlen. Azok a szemét hangulatingadozások, amelyektől csak még dühösebb lett..

Hallotta, ahogy a zár kattan és belép a nagy faajtón Zayn, hangosan köszönve egyet, majd a szoba felé trappol. Nagyon remélte, hogy ezúttal egyedül jött és nem hozta magával Hanna – t, úgy érezte, hogy amiről a következő időkben beszélni fognak, az nem tartozik senki másra és nem kell végighallgatnia a lánynak sem. Hála istennek a férfi egyedül érkezett és a gyerekét Mariehez vitte arra az időre, amíg itt tartózkodik nála.

Ellie nehezen, de feltornázta magát az ágyról és kimerülten megdörzsölte szemét, miközben belül örömtáncot járt, hogy ma elfelejtett felvinni sminket az arcára. Legalább nem kenődött el, gondolta magában. Halvány és kissé esetlen mosolyt villantott Zayn felé, aki összehúzta a szemét, tudva, hogy a nő mosolya hamis volt. Bizonytalanul belenézett a kék íriszekbe, amikből ezúttal nem tudott kiolvasni semmit, oly távol érezte magát az előtte álló személytől. Hülyeség lenne megcsókolni, futott végig a fejében, mire elkenődve elhúzta a száját és követve Elliet kisétáltak a konyhába. Helyet foglalt a fehér széken és kifújta az eddig észrevétlenül és feszülten benntartott levegőt. Nem szabadott volna úgy ráripakodnia barátnőjére tegnap a parton, miközben ő csak segíteni szeretett volna, de ugyanakkor mérges is volt rá és nem érezte igazságosnak, hogy nem engedte, hogy megbeszéljék a dolgokat. Csak elviharzott mellőle táskáját felkapva és arcán mintha a félelem széles skálája mutatkozott volna be, ami megrémisztette őt is. Úgy érezte, hogy rátapintotta a lényegre, egy apró forrásra, mikor megkérdezte, hogy téged bántottak? De nem vélte kapcsolatukat elég erősnek ahhoz, hogy most rögtön nekiálljon faggatózni, inkább hanyagolta egy ideig ezt a témát és biccentett Elena – nak, aki letett elé egy pohár frissítő narancslevet. Zayn ránézett és barna tekintetét gyorsan végigfutatta rajta; úgy tűnt nincs a legjobb állapotban és talán hízott is egy kicsit, amit jónak vélt, tekintve, hogy még így is nagyon vékony volt. Viszont ma már a tegnapinál is több távolságtartást és hidegséget érzett benne, amitől végigfutott karján a libabőr és a borzongás, rossz értelemben. Nem értett semmi és kíváncsian tekintett barátnőjére, hogy az bármiféle magyarázattal szolgáljon, de nem tette, helyette bátortalanul lesütötte a szemét, de egyáltalán nem pironkodva és Zayn már ekkor tudta, hogy valami itt közel sincs rendben. És az érzete, hogy valamit elhallgat előle, ami korán sem tűnt apró dolognap, még inkább felerősödött.

Így nem lehet élni, súgta egy belső hang, mire ő zaklatottan megrázta a fejét és Elliere pillantott.

- Szóval, a tegnapiról akartál beszélni? – vonta fel a szemöldökét – Mert azt tényleg nagyon sajnálom, beismerem, baromság volt ilyen durva szavakat hozzád vágni, csak..

- Nem, vagyis nem egészen – szakította határozottan félbe a nő, mielőtt még tovább folytathatta volna. Hangosan beszívta a levegőt és erősen beleharapott az ajkába, mielőtt összekulcsolt kezeire vezette volna tekintetét. – A tegnapi dolog részben igaz volt, mint ahogy mindegyik civakodásunk eddig, de Zayn, alig járunk két hónapja és mennyi is volt eddig?  - kérdezte költőien.

- Úgy három, talán négy felelte – sóhajtva a férfi, mintha csak tudta volna, mi lesz a beszélgetés vége. Frusztráltan előredőlt és halkan megjegyezte – Sok.

- Igen, én is így érzem és szerintem ellehetetlenítjük a kapcsolatunkat azzal, hogy egyik pillanatban még fojtogatóan szeretjük egymást, míg a másikban, ha csak másodpercekre is, de pokolba kívánjuk a másikat – nevetett fel kínosan, majd ránézett a férfira – és ne ellenkezz, tudom, hogy te is így vagy vele.

- Mire akarsz evvel kilyukadni, Ellie?

- Arra, hogy szerintem túl egyformák vagyunk és most hallgass végig, kérlek – intette le Zaynt – Tényleg nagyon sajnálom, de már megint csak Melissat vagyok képes felhozni. Ti avval egészítettétek ki egymást, hogy más személyiségek voltatok és teljesen különböztetek a másiktól, de gondold végig néhány pillanatig, hogy ez nálunk hogyan van! – szorongatta szomorúan poharát, majd kortyolt az üdítőből – Úton – útfélen ütközünk és őszintén, ha két hónap alatt nem tudtunk a helyes vonalra térni, akkor valószínűleg ezután sem tudunk.

Zayn elkeseredve bólintott benne is hasonló érzelmek kavarogtak és bármennyire fájdalmasak voltak ezek a szavak, örült, hogy a nő felhozta ezt a fontos témát és ezúttal nem söpörték a szőnyeg alá, ahogy az utóbbi időben minden problémát.

- Szeretlek Ellie, de azt hiszem, nem tudnék veled élni, ahogy te se én velem. Veled vagyok csak képes elképzelni az életem, de leélni, már a gyakorlatban, nem – vallotta be csüggedten és csak most érezte, hogy valójában ez eddig is így volt, felvázolták maguk előtt terveiket, de nem gondolták át, hogy milyen lenne a gyakorlatban, a valóságban.

- Igen Zayn én is így gondolom – mosolyodott el, keserűen – lehetséges, hogy jobb lenne, még az előtt szaktani, mielőtt a dolgok rossz irányt vennének, és örök sebet ejtenénk a másikon. Szeretlek, de ez egy ponton már nem elég, vagy mint ami esetünkben, már túl sok.

- Akkor ennyi? – túrt bele a hajába a férfi és rápillantott poharára. Ez az üveg, már félig üres volt.

- Ennyi – bólintott bizonytalanul Ellie és felállt, hogy poharát a mosogatóba helyezze. Fájdalmasan beleharapott az ajkaiba és szorosan lehunyva szemét lesütötte fejét. Érezte, ahogy Zayn mögé lép, mire lassan megfordult és a pultba kapaszkodott. A férfi gyengéden végigsimított az arcán, ujjai szinte alig érintettét a puha bőrét, miközben homlokát az övének döntötte.

- Megcsókolhatlak még utoljára? – esdeklő volt és reményteljes, amitől végigfutott a nő testén a libabőr és tarkójánál az apró pihék felfelé meredtek. Borostája a nő orrához ért, miközben kezeit követelőzően a derekára tette és lehunyta a szemét.

- Ez nem jó ötlet –de abban a pillanatban, ahogy a szavakat formált ajkaival, Zayn a testéhez magához szorította és erősen megcsókolta. Nem volt szenvedélyes vagy gyöngéd, sokkal inkább kétségbeesett, letört és elveszett. De legfőképp savanyú és keserű, mint a citrom. Ellie beszívta a levegőt és szomorúan oldalra fordította a fejét – Azt hiszem, menned kéne – súgta. A férfi bizonytalanul bólintott és még egyszer ránézett Elenára, mielőtt kilépett volna a szobából és az ajtó hangos csapódással bezárult mögötte.

Mintha elvesztette volna a szívét, mintha üres lenne belül. Mintha mindent, ami benne volt nála maradt volna.